Samyang autofókuszos objektívek filmkészítőknek: íme, a V-AF 75 mm T1.9 FE!

Vloggolnál, kisfilmeket készítenél, de szűk a büdzséd? A fotózásra kiélezett optikáiddal macerás a „videós élet”? Ne bánkódj, ne keseregj, hiszen a Samyang kínálatában minden megvan, amire szükséged lehet! Igen, bevallom, ezek a sorok kissé reklám ízűek voltak, de teljes mértékben megfelelnek a valóságnak. A koreai gyártó V-AF T1.9 sorozata nemsokára összesen öt tagból fog állni (20, 24, 35, 45, 75 mm T1.9), melyek közül most a 75 milliméteres, Sony E-bajonettes verzióhoz volt szerencsém. A Sony A7 III vázon F1.8-ig lehetett kinyitni a blendét, aminek a transzmissziós értékét T1.9-ben adja meg a gyártó.

Lássuk, miről is van szó! A Samyang azt állítja, hogy a V-AF jelölésű objektívjei a világ első olyan filmkészítésre optimalizált lencserendszerei, amelyek autofókusszal is fel vannak vértezve. Az idén teljessé váló sorozat minden tagja ugyanakkora lesz (72,2 x 72,1 mm), tömegük is 280 gramm körül alakul, ami azt jelenti, hogy gimbalon, drónon alkalmazva pillanatok alatt cserélhetjük majd a látószöget úgy, hogy nem kell újra kiegyensúlyozni a rendszert. Az azonos méretnek hála a fókuszhúzó rendszerrel sem gyűlik meg az operatőr baja – persze, úgyis az AF fogja majd az oroszlánszerepet kapni filmfelvétel közben.

Ráadásul a V-AF 75 mm T1.9 FE (valamint a sorozat többi tagja) rendelkezik két színes LED-del (az egyik a frontlencse körüli peremben, míg a másik a bajonettől nem messze található), amik felvétel során világítanak, így az operatőr és környezete folyamatos visszajelzést kap arról, ha élesben megy a móka (zöld: készenlét, vörös: felvétel). A tubuson funkciógomb és M1/M2 kapcsoló is található a fókuszgyűrű mellett, ezeket egyedi funkcióval lehet felprogramozni a Samyang Lens Station és a Samyang Lens Manager segítségével.

A Samyang V-AF 75 mm T1.9 FE frontlencséjét speciális bajonettel látták el, ami opcionális kiegészítők csatlakoztatását teszi lehetővé. A lenti képen látható, hogy egy sor elektromos érintkező is megtalálható a bajonettben. Ezek a Samyang spéci kézi élességállító egységével való kommunikációt szolgálják (MF Adapter – kompatibilis a 95 mm-es matteboxokkal).

A V-AF 75 mm T1.9 FE 43,3 milliméteres képkörével kirajzolja a 36 x 24 mm-es szenzorokat, látószöge 32,9°, legkisebb tárgytávja 69 cm. A 11,7%-os fókuszlégzéssel rendelkező (lásd lentebb) objektív 58 mm-es szűrőmenettel rendelkezik; a blende írisze kilenc lekerekített lamellából áll, a tubus szigetelve van az időjárás viszontagságai ellen. A kilenc csoportba rendezett összesen tíz lencsetaggal bíró objektív kizárólag Sony E-bajonettes vázakkal kompatibilis.

A Samyang STM léptetőmotorral látta el a lencserendszerét, így az automatikus élességállítás fürgén és szinte teljesen némán zajlik. A Sony A7 III vázzal kellemes meglepetést okozott az objektív ugyanis az AF nem csak gyors, hanem pontos is volt. A V-AF 75 mm T1.9 FE tökéletes párost kínál az említett Sony vázzal: könnyű kézben tartani a szettet, hiszen rendkívül könnyű az optika.

Bár a funkciógombhoz más szolgáltatásokat is rendelhetünk, gyárilag a fókusz megtartását szolgálja. Az M1/M2 kapcsoló gyárilag a következő működést nyújtja: M1 állásban kézi élességállításkor a fókuszgyűrű a fókuszálást látja el, míg M2 állásban a blendevezérlést végezhetjük vele.

A külsőségek után lássuk, milyen képminőségre számíthatunk a Samyang V-AF 75 mm T1.9 FE használata közben. A Sony A7 III 24 MP-es felbontása nem jelent különösebb kihívást ennek a kis szépségnek, hiszen a gyártó még a 8K felbontású mozgóképekhez is ajánlja. No, de lássuk a tesztképeket!

Amint látható, a Samyang V-AF 75 mm T1.9 FE képe párnatorzítást mutat. Ez a felvétel RAW-ban készült, majd az ACR legfrissebb, 15.2.0.1381-es verziójával lett átalakítva JPEG állománnyá. A folyamat során képkorrekciós profilt nem használtam (az ACR kurrens verziója nem ismeri ezt a lencserendszert).

A fókuszlégzés mértékéről fentebb már számszerűsítve is volt szó, a gyártó maga sem titkolja, hogy változik a látómező a fókusz két végpontja között. Egy filmfelvételre optimalizált objektívnél ez egy nem elhanyagolható tényező, ám tartsuk szem előtt az árkategóriát, ami a különféle korrekciós lencsetagok alkalmazását kizárja.

A peremsötétedés mértéke nem mondható radikálisnak, vagy vészesnek, kb. F5.6-ig látható, utána elenyészik.

Kattints!

A színhibák, avagy a színes (jellemzően lilás) él-elszíneződések csupán pár pixelt tesznek ki, s F2.8 körül már teljesen eltűnnek.

Kattints!

A Samyang V-AF 75 mm T1.9 FE képe már teljesen nyitott blende mellett is kontrasztos, éles – a kép közepén nem nagyon lehet különbséget tenni az F1.8 és az F4.0-ás érték között. A képek extrém sarkaiban F3.2 körül már makulátlan a minőség. Nagyobb rekesznyíláson is csupán a peremsötétedés miatt gyengébb a rajz. A képmintákat itt találjátok.

Kattints!

Értékelés

Üdítő színfolt a videózás világában a Samyang V-AF 75 mm T1.9 FE! Bár nem tökéletes, ebben az árkategóriában nem nagyon lehet nála jobbat találni: krémes bokeh, kontrasztos, éles kép már teljesen nyitott rekesz mellett is, gyors, pontos és halk autofókusz. Nem elhanyagolható az a pár pluszszolgáltatás sem, amit a rajta elhelyezett kezelőszervekkel kapunk; aki pedig további gyújtótávolságok használatát sem szeretné kizárni, a gyártó további V-AF optikaival problémamentes videózás elé néz (köszönhető az egyforma méretnek és tömegnek). A vignettálás sem erős, a CA is kezelhető, a fókuszlégzéssel viszont mindenképp számolni kell. A Samyang V-AF 75 mm T1.9 FE bruttó 249 900 forintos ára elviselhetőnek mondható. Vloggereknek, kezdő operatőröknek mindenképp érdemes futni vele egy kört – tőlem jár neki az „Ajánlom” plecsni!

Samyang V-AF 75 mm T1.9 FE

A Samyang V-AF 75 mm T1.9 FE objektívet a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam bemutatóra. A termék honlapja itt található.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...