Felnőttkorba lép a Canon EOS 5D család!

Idén „érettségizik” a Canon egyik legsikeresebb gépcsaládja; az EOS 5D nevet viselő készülékek már alkoholt is fogyaszthatnának egy talponfekvőben, ha emberek lennének: szeptemberben lesz 18 éves a japán gyártó korszakalkotó fotógépe, az EOS 5D! Még a mai napig elevenen él bennem az emlék, ahogy késő ősszel, valamivel 2005 szeptembere után megvásároltam az első EOS 5D vázamat. Bár előtte is már egy EOS 1D Mark II-vel fényképeztem, de mindig is „szomjaztam” a full frame szenzorra (az EOS 1Ds Mark II megfizethetetlen volt számomra). Nagyon szerettem az 5D egyszerűségét, és azt, hogy az 50 milliméter az 50 milliméter volt – végre nem kellett megszoroznom 1,3-mal minden gyújtótávolságot.

A mai napig sajnálom, hogy eladtam ezt a párosítást

Az EOS 5D volt a Canon első olyan full frame szenzoros, cserélhető objektíves fényképezőgépe, ami szinte bárki számára elérhető volt. A második kiadást, az EOS 5D Mark II-t, 2008 novemberében jelentette be a gyártó: ez volt az a fényképezőgép, ami forradalmasította a Full HD felbontású mozgóképkészítést. A rajongóknak aztán majdnem három és fél évet kellett várniuk az EOS 5D sorozat következő tagjára, a Mark III-ra, amit 2012 márciusától vásárolhattunk meg. Ez a készülék mind álló- mind mozgóképek területén továbblépést jelentett az elődmodellhez képest. 2015 februárjában mutatta be a Canon az EOS 5Ds és EOS 5Ds R vázait, melyek korábban, a 36 x 24 mm-es képérzékelővel szerelt gépek piacán, soha nem látott, 50 MP-es felbontással okoztak álmatlan éjszakákat a középformátumú rendszereknek.

EOS 5D Mark II vázam is volt, de az első generáció valamiért közelebb állt hozzám

Az EOS 5D család utolsó tagja végül 2016-ban, augusztus végén, szeptember elején érkezett. A gyártó ebben a tükörreflexes masinában próbálta összegyúrni az addig 5D-k legjobb tulajdonságait: „Az EOS 5D Mark IV-et úgy tervezték, hogy mindig jól teljesítsen, és a kellemes megjelenés mellett valódi mindenes is legyen.” – áll a Canon magyar weboldalán. És valóban, ez a váz lett az, ami elegyítette a felbontást (30 MP), a sebességet (DiG!C 6+ képfeldolgozó rendszer, 7 kép/mp sorozatfelvételi csúcs teljes AF/AE követéssel és mechanikus zárral), a kezelhetőséget (letisztult, „tökéletesre csiszolt” ergonómia) és a képminőséget. Emelem kalapom az EOS 5D gépcsalád előtt – mindig is kedvenceim voltak!

Az EOS 5Ds R szerelem volt első látásra

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...