Úgy tűnik, hogy manapság már mindenki megpróbál valahogy hasznot húzni az elmúlt időszak igencsak gyatra helyzeteiből (világjárvány, világgazdasági helyzet, nyersanyag- és alkatrészhiány, háborúk stb.). Valahol megértem a cégeket, hiszen mindenki pénzből él, illetve nehéz és „rossz érzés” visszaméretezni a vállalkozást, amit a 2000-es évek során sikerült szépen felhizlalni; ugyanakkor az átlagember (átlagfogyasztó) fizetése nem igazán nőtt az évek során (a reálértéke biztosan nem), ami látszik is a vásárlási kedven. Nem azért hanyatlik a fotóipar, mert az emberek nem akarnak vásárolni, vagy mert már nem akarnak fotózni, vagy mert a csúnya okostelefon mindent maga alá gyűr, hanem azért, mert lassan a belépő kategóriás fotós szett is elérhetetlen áron kerül ki a boltok, szaküzletek polcaira.
Mindig van mire fogni az áremelést: természeti katasztrófa, erőműrobbanás, exporttilalom, betegség, tűzvész, szennyezett alapanyag – bármi előkerül a kalapból, csak legyen mit okolni. Persze, ezek valóban szomorú dolgok, de akkor minek van a biztosítás? Miért nem meri bevallani egyik cég sem, hogy „azért emelünk árakat, mert több pénzt kell tolnunk a részvényesek zsebébe”? És akkor megy a pislogás az ikszedik áremelés után, hogy „bakker, felére esett a termékeink utáni kereslet”. Na, vajon miért? Sebaj, emeljetek még, hátha akkor majd többen fogják venni a sokadik fantáziátlan vackaitokat (tisztelet a kivételnek, ugye). Mert az áremelések mellett az is elég nagy baj, hogy sokan elkényelmesedtek, és már nem sok erőfeszítést, pénzt, fantáziát, vagányságot tesznek a termékfejlesztésbe. A századik 24 megapixeles full frame váz után már pattanásos leszek csakúgy, mint a sokadik BSI CMOS technológia láttán. Ne már, fiúk, biztos lapul még ott a fiók mélyén valami izgalmas újdonság, ami ismét fellelkesítené, feltüzelné a rajongók vásárlási kedvét!
Igen, jól látod, hogy van némi keserűség is szavaimban, de szerintem nem vagyok egyedül gondolataimmal, szerintem számos fotóstárs gondol így a gyártók lépéseiről. „A kevesebb néha több” – ha kevesebb haszonnal is megelégednének a vállalatok, akkor lehet, hogy szép lassan újra fellendülne az ipar, és nem visszaesésről meg megtorpanásról szólna minden pénzügyi negyedéves jelentés. „Sok kicsi sokra megy” alapon többet tudnának eladni, vagy rosszul gondolom? Nem vagyok közgazdász, de valahol ez lehet a titok nyitja.
