Ez a törvény kinyírja a dSLR fényképezőgépeket!

Még 2022-ben döntést hoztak az európai vezetők, miszerint 2024. december 28. után nem kerülhet kereskedelmi forgalomba olyan elektronikus, akkumulátorról működő eszköz, amit nem lehet USB-C aljzaton keresztül tölteni. Az Európai Bizottság „Közös Töltés” direktívája azt szeretné elérni, hogy kevesebb hulladék, kevesebb „fölösleges” tartozék szülessen, azaz egy háztartásban akár egyetlen egy töltővel lehessen az összes mobil eszközt feltölteni. Bár elsősorban a telefonok miatt született ez a döntés, de ugyanúgy kiterjed például a digitális fényképezőgépekre is. A MILC vázak már jellemzően USB-C aljzattal is fel vannak szerelve, így túlnyomó többségüket nem érinti ez a reguláció, ám a korábbi dSLR fotómasinák többségéről még hiányzik ez a csatlakozó. Túl nagy veszteség nem éri majd a piacot, hiszen már most sem kerül forgalomba újonnan olyan sok tükörreflexes készülék, hogy az a kerekítési hibán túlmenően belepiszkítson a gyártók éves termelésébe – 2024 év végéig meg valószínűleg a mostani pár darab „őskövület” is kipörög a köztudatból. Akit érdekel, az ezen a hivatalos weboldalon elolvashatja a döntés hátterét.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...