Biztos vagyok benne, hogy te, kedves olvasó is küzdöttél már a kütyümegszerzési szindrómával és annak minden mellékhatásával. Nem szégyen, hiszen nem egy ronda gombás fertőzés (tulajdonképpen az sem szégyen, hiszen bárhol, bármikor és bárki összeszedhet valami „izgalmas” kórságot), és valószínűleg minden fotós találkozik vele egyszer-egyszer az élete során. Van viszont jó hír is, hiszen manapság sokkal könnyebb elkerülni ezt a betegséget, mint valaha: a fotós termékek jellemzően annyira drágák (újonnan és használtan egyaránt), hogy a) eleve meg sem tudnád venni a vágyott jószágot, b) tízszer meggondolod, mire remegő kézzel, rogyadozó térdekkel bemész a szaküzletbe, vagy rákattintasz a „kosárba rak” gombra kedvenc webshopodban. Tréfát félre, a szomszéd pázsitja mindig zöldebb, sosem elég jó az, amink épp van. Pedig a legnagyobb, legjövedelmezőbb befektetés az, ami a két füled közt van (már akinek, persze), magyarán tanulni, képezni magad és jobban kihasználni a már meglévő fotós szettet – ez kellene, hogy a célvonal mögött lebegjen. Már sokszor írtam, de hidd el, hogy az eggyel újabb gép sem fog szebb, jobb képeket lőni, ha a kioldót megnyomó ember látásmódja nem változik. Jó példa vagyok erre én is: jelenlegi vázammal már öt éve alkotunk párost, és a mai napig nem ismertem ki annyira, hogy minden benne rejlő lehetőséget kihasználhassak. Pont a napokban hívtam fel tajtékozva Ricsi haveromat, hogy árulja már el, hogy a csudába tudnám összelőni telefonomat a géppel, hogy vezeték nélküli távkioldóként használhassam az okoseszközt. Tehát mindig van hová fejlődni, még mielőtt falhoz vágnád a felszerelésed egyik tagját, olvasd el a használati utasítást 😀
A mai napig ez egy bitang szett – bárki bármit lefotózhat(na) ezzel a kistáskában elférő cuccal
