A legfrissebb hírek és a Nikon USA szerint a gyártó nyugdíjba küldte D300S típusú professzionális tükörreflexes fényképezőgépét. Ez egy teljesen várható és reális lépés volt, hiszen a 12 MP-es, APS-C szenzoros gép már nagypapi korba lépett elektronikai mércével nézve. Tehát ez önmagában nem egy eget rengető hír. Ha azonban számba vesszük a pár nappal ezelőtti pletykákat, melyek szerint a Nikon hamarosan, azaz még júniusban „valami újat” jelent be, akkor máris izgalmassá válik ez a jelentés. Két lehetősége van a gyártónak: a) ejti a profi dSLR vonalat és kinevezi a D7x00 sorozatot „profi” APS-C vonalnak, vagy b) bejelenti a már évek óta várt D400-at. Igazából nem tudom, hogy melyik változatot fogják meglépni a japánok, hiszen egyrészt alulról igen erősen nyomulnak a MILC masinák (a konkurenciánál legalábbis), másrészt a D7100 sem egy rossz gép (ok, a puffer lehetne nagyobb – jóval nagyobb – és a sorozatfelvételi sebességen is lehetne még egyet tekerni), ráadásul a szeptemberi Photokinára várják a D7200-at, ami valószínűleg még ütősebb lesz. Ehhez még széljegyzetként hozzá lehet venni, hogy a full frame-es D610 is ott van a kínálatban, ami bár sem sorozatfelvételben, sem pufferméretben nem veheti fel a versenyt a D300S-sel, mégis izgathatja az eddig APS-C vonalon nyergelők fantáziáját. Aztán ki tudja, hogy mekkora a rajongótábora a profi APS-C-s szörnyeknek, lehet, hogy mégis lenne létjogosultsága a D400-nak. Ezt majd a Nikon piackutatói eldöntik. Addig is: a remény hal meg utoljára..
- Következő poszt Megérkezett az első Vine az űrből!
- Előző poszt Új fotós táskákat jelentett be a Vanguard: íme a Sedona és a Reno sorozat
Olvastad már? Sigma objektívek tesztjei
Keresés
Támogasd az MLZphoto oldalt!
Ha szeretnél hozzájárulni az MLZphoto weboldal működéséhez, kérlek támogass némi adománnyal:
Egyszerűen használj banki átutalást ("ADOMÁNY" megjegyzéssel): OTP Bank 11773425-04680611

Facebook Követők
Ha tetszik az oldal és naprakész információkat akarsz olvasni a témában, kérlek, nyomd meg a Tetszik gombot és kövess a Facebookon is!





Remelem most mar a Nikon es a Canon is villant vmi ujitast. Nem vagtam hanyat magam a Nikon utobbi fejleszteseitol mindegyik csak egy kis rancfelvarras volt nagy „megvaltottuk a vilagot” marketinggel. Gondolok itt pl a D4s-re. Amit azzal marketingeltek, hogy a vilag leggyorsabb DSLR-e, de a jopar eves 1Dx-et sem eri utol. Vagy a D610 ami lenyegeben csak a D600 ujramarketingelese, hogy lemossa a sarat magarol. Igaz a Canon meg meg ennyit se tett le az asztalra mostansag. Talan a foci vb es a Photokina hoz majd valtozast.
Ugy nez ki, hogy megint egyszerre idozitik a hasonlo kategorias bejelenteseiket es jon a D300s es a 7D utod is. Ami nagyon raferne mind a ketto gyartonal. Elegge kozkedvelt kategoria szerintem es ahhoz kepest gyartoi oldalrol meg elhanyagolt. Az is lehet csak egymasra vartak.
muszáj lesz nekik, csak kérdés, hogy mik jönnek. D800S-t is rebesgetik, lehet, hogy a D300S nem is kap utódot.