A legfrissebb pletykák szerint a Sony a Zeiss-szel és a Mamiyával együttműködve a következő egy év alatt szeretne egy saját, középformátumú fényképezőgépet hadrendbe állítani. A masina a Mamiya 7 II-höz hasonlóan távmérő jellegű lenne, képérzékelőjét pedig már a PhaseOne és a Hasselblad KF vázaiban megismerhettük (ezeket szintén a Sony szállítja). A fényképezőgépnek fix, ekvivalens 35 mm gyújtótávolságú objektíve lenne – több információ egyelőre nincs a projektről. Érdekes lépés, de a Sony-t ismerve igen nagy a valószínűsége, hogy valóra válik.
Mamiya 7 II






A világ első fennmaradt fényképét még 16,5 × 20,5 cm-es lemezre rögzítették. Azóta az egyre kisebb formátumokkal a fotográfia folyamatos hanyatlásának lehettünk tanúi. Ezen próbál most segíteni a Sony, bár az általuk választott középformátum még mindig nagyon messze áll az anno Niépce által preferált mérettől.
Nem beszélve az expozíciós időről, a mai Sony szenzorok ugyanis szarrá mennének a nyolc órás folyamatos megvilágítástól, Niépce ónlemezének viszont meg se kottyant ez a hosszúra nyúlt expozíció. Ez van, na!
Látom jól keresztbe trollkodunk itt a szomszéd poszttal. 😛
Szóval a százéves technika a legjobb. Utána csak butulás jött. ??? Ha komoly, akkor rendben, mert viccnek kicsit durva. Nem a formátummal van a baj, hanem a témával. A szar is le van fényképezve milliószor szarabbnál szarabbul.
Ugyan már, miért is viccelnék ilyesmivel. Mindenki tudja rólam, hogy nem szeretem a a kisformátumos vázakat, ebből logikusan következik, hogy csakis a nagy-, sőt, az ultranagyformátum megveszekedett híve lehetek.
Amúgy ez például egy üde, szellemes, kreatív feldolgozása az általad is emlegetett témának. Kár, hogy EXIF adatok nem állnak rendelkezésemre, így nem lehetek biztos abban, hogy valóban nagyformátumú géppel készült-e.
http://m.blog.hu/st/stern/image/szar.jpg
Tudod mit? Ez szinte a kisebbik baj. Mármint a szar képek dömpingje. Nagyobb „baj” h a jó képekből is annyi van mint a fene. Alkotói válságot okoz, netán kiégést, avagy kullogás érzését mások után, avagy 10 éve milyen jó voltam, most meg tucatfotós lettem… stb. Ezen meg az isten formátuma sem változtat.
Igen, ez a nagy kihívás, amely napjaink fotósa előtt áll. De naivitás is lett volna azt hinni, hogy egy ekkora paradigmaváltás (film –> digitális) ne rengette volna meg alapjainban a fotózásról alkotott elképzeléseinket. Helyére fogjuk rakni ezt is, mint annyi mást.
Itt a lényeg h egy kicsit különbözni akar a fotós. Stílust akar. Nem de? Vagy van nekije olyasmije ha minden igaz. Vagy hiszi és közben mégse. Még találni a neten ilyeneket, de ha megvan az illető, akkor sem esek nagyon hasra. Ennyi jön ki: na ja. Ráadásul így is unalmas egy idő után. Egyre kevesebb „following”. Mondom én. 😛 ???