Külsőségek, ergonómia
A Panasonic GF sorozata nem mindig a „barátnőkről” szólt (GF – Girl Friend), hiszen pont a sorozatot elindító DMC-GF1 volt az egyik „legférfiasabb” m4/3-os gép annak idején. Azóta azonban sok víz folyt le a Dunán, a GF eredeti szellemiségét végül a GX sorozat (DMC-GX1 és DMC-GX7) vitte tovább, a GF-ből pedig egyre „lányosabb”, „divatosabb” irányzat lett. A jelenlegi modellel, a DMC-GF7-tel pedig a gyártó már nem csak a női ridikülöket, hanem a szelfizőket is meg akarja nyerni magának: a fényképezőgépet úgy alakították ki a mérnökök, hogy a gyors és könnyed fotózás mellett immár az önarcképkészítésnek is kedvezzen.
A készülék kialakításában a gyártó a klasszikus, „távmérős” vonalvezetést követi – egyedüli zavaró részlet a váztest tetején látható púp, amire egyrészt a beépített villanó, másrészt a kijelző zsanérja miatt volt szükség. És máris itt lennénk a gép lényegénél: a körülbelül 180°-ban felfelé dönthető egérmozira ugyanis az önarcképkészítés miatt hárul fontos szerep, de erről majd kicsit később írok részletesebben.
A Panasonic DMC-GF7 hátoldalát az imént említett kijelző uralja, ami nem is különösebben nagy baj, hiszen a kezelőfelületnek ez egy fontos része: érintésérzékeny mivoltával jól kiegészíti azt a pár nyomógombot és az egy vezérlőtárcsát, ami tőle jobbra található. Aki ezek láttán legyint, hogy a GF7 is csak egy buta kis automata masina, az óriásit téved, ugyanis az egy fizikai és a több „szoftveres” (azaz a kijelzőn elhelyezett) funkciógomb mind szabadon kiosztható, azaz úgy alakítjuk a vezérlők szereposztását, ahogyan azt igényünk diktálja. Ami azonban kicsit el lett hanyagolva, az a váztest fogása, hiszen nincsen külön markolat rajta, de a hátoldali hüvelyktámasz sem ad biztonságérzetet – a GF7 elsősorban kétkezes használatra lett optimalizálva.
Szelfizés közben érdekes módon valamelyest javul a váz fogása: a felhajtott kijelző szabaddá teszi a hátoldalon a vezérlőknél látható peremet, amibe az önarcképet készítő alany bal kezének ujjai jól meg tudnak kapaszkodni. Eközben jobb kezünkkel az érintőkijelzőn a kioldás módját beállíthatjuk, majd exponálhatunk.
A GF7-nek csupán egy HDMI és egy USB csatlakozója van, amiket a mérnökök a váztest jobb oldalára rajzoltak meg. Az aljzatokat egy körömtörő kis műanyag ajtó mögé rejtették, amit nagyon nehéz kinyitni (idővel működése biztos bekopik, de az általam tesztelt gépnél még „szűz” volt a reteszelő karom).
Nem mertem megnyomni..
Érdekes részlet a fényképezőgép hátoldalán a „Rec. Setting Reset” gomb, amivel a felvételi beállításokat helyezhetjük alapállapotba. Ilyennel még eddig nem találkoztam.
A GF7 fenéklemezén a fémből készült állványmenet látható, amit pontosan az optikai középvonal alá helyeztek, valamint megtaláljuk azt a közös fachot is, ahol az akkumulátor és a memóriakártya található.
A Panasonic GF7 tetőlemezére (balról jobbra haladva) egy funkció gomb, a vaku, az intelligens automata módot aktiváló nyomógomb, a kioldó és az azt ölelő bekapcsoló, valamint a módválasztó tárcsa került. A nyomógombok mind nagyon jól érezhető nyomásponttal rendelkeznek, a tárcsa „kattanós”, elforgatása a bordázott kivitel ellenére nedves kézzel kissé nehézkes úgy, hogy ne hozzunk más funkciót is működésbe.
Inkább Nikon j5. De az se.
A Nikon J5 csak szeretne olyan minőségű kit- (és úgy általában) lencséket, mint a 12–32. A fotózz! a minap tesztelte a Nikkor CX 10–30-at, és nagyon-nagyon diplomatikus módon állapították meg, hogy a miniatürizálásra ráment a képminőség, magyarul egy nagy rakás.
A fixek világában is lenne mit hasonlítgatni.
Ezeknek a mini milceknek nem sok értelmük van. (szvsz) Elvben ott az obicserélhetőség szabadsága, de csak elv marad ezeknél mini vázaknál. Egy fényerős kompakt nekem előrébb való választás lenne. Avagy nx, nex akármi olcsóbban nagyobb érzékelővel használhatóbb alapobival.
Lehet, hogy túlságosan is hozzászoktam a multikultihoz (echte két-, sőt, többnyelvű közegben élek + filmeket rendszeresen angol hanggal és román felirattal nézünk), de mindig lenyűgöz az a perverzió, ahogy az esetenként mulatságosan félrefordított és/vagy érthetetlenségig agyonrövidített magyar menürendszereket preferáljátok az angol, német stb. helyett.
El nem tudom képzelni, hogy olyasvalaki, aki a kioldón és a piros iÁ gombon túl is kíváncsi a gép beállításaira, ne beszélne bár alsóközép szinten egy világnyelvet.
de csodálkoznál pedig 😀