Bevezető, Külvilág, Ergonómia
A nagy fényképezőgép-gyártók is elkezdik lassan felismerni a tükör nélküli rendszerkompaktok piacának egyre növekvő fontosságát. Ennek tükrében már a Canon is egy ideje ízlelgeti, méregeti a fotósok igényeit – az eredeti, első MILC vázuk, az EOS M bő három és fél évvel ezelőtt, 2012 nyarán érkezett két objektívvel az oldalán (EF-M 18-55 mm F3.5-5.6 IS STM és EF-M 22 mm F2 STM), s bár a márka rajongói már nagyon várták a masinát, a rajt kissé döcögős volt. A Canon EOS M rendszer egy új bajonettet kapott, amit EF-M jelöléssel láttak el. Erre a foglalatra – nem meglepő módon – natívan az EF-M előtagú objektíveket csavarhatjuk, de a megfelelő átalakítóval EF-S és EF lencserendszerekkel is használhatjuk. Az EOS M10-ben – csakúgy, mint a többi M modellben – egy APS-C méretű CMOS szenzor található, ami jelen esetben 18 MP-es felbontást kínál.
Az EOS M10 egy erősen leegyszerűsített kezelőfelületet kapott, aminek központi része – hasonlóan az okostelefonokhoz – az érintőkijelző. Aki nem akar sokat bajlódni a képkészítéssel, és okostelefonjánál, táblagépénél megszokott (egyszerű) módon, a képernyő „simogatásával” szeretne fényképezni, ám igényli a tükörreflexes fotómasinák képminőségét, az itt a papír szerint jó helyen jár.
Ez a készülék tehát elsősorban a kezdőket, illetve az érintőképernyőhöz szokott „fotósokat” célozza meg, s mivel dedikált kezelőszervekből igen keveset találunk rajta, már sejthetjük, hogy a beállításokat, és az expozíciós értékeket javarészt a kijelzőn, és a kioldó köré helyezett paraméterező tárcsával szabhatjuk igényeinkre.
A fényképezőgép hátoldalán a 3”-os egérmozi található, ami 180°-ban felhajtható, így az önarcképek szerelmesei (a „szelfizők”) is egyből akcióba lendülhetnek. Azonban még mielőtt nekilátnánk a gép használatához, el kell döntenünk, hogy azt milyen módban szeretnénk használni: a váz tetején, a bekapcsoló gomb körül található forgókapcsolóval videó, állókép, illetve teljesen automata módba kapcsolhatjuk a fotógépet.
A paraméterező tárcsa a kioldó köré került, így mindig „ujjközelben” van. Mellette jobbra a videofelvételt indító, piros „REC” nyomógombot láthatjuk, amivel bármikor elindítható a mozgóképfelvétel. Ezeken a kezelőszerveken kívül már csak egyetlen egyet találunk a gépen, mégpedig (hátulról nézve) a jobb oldalon: a vezeték nélküli kommunikációt indító gomb szépen belesimul a váz oldalába (amúgy az NFC modullal ellátott okostelefont/táblagépet ide kell érinteni, akkor jön létre a kapcsolat a két készülék között).
Ellentétes oldalon egy gumifedél alatt az USB és a HDMI aljzatok rejtőznek, ezek alatt pedig – egy másik ajtó mögött – az SD/SDHC/SDXC formátumú memóriakártyát fogadó nyílás található.
Bár igen kicsi a Canon EOS M10, azért szerencsére jutott némi hely egy beépített villanónak is, ami kellően magasra nyílik, s aminek a mechanikáját ujjunkkal úgy lefoghatjuk, hogy az akár a plafon felé is villanhasson:
A villanót egy mechanikus elven működő kioldóval lehet felugrasztani; ezt a kapcsolót a memóriakártya és a csatlakozók oldalán, legfelül találjuk.
A fényképezőgép alján csupán a fém állványmenet (az optikai középvonal alatt), és az akkumulátornak kialakított fiók látható.
A Canon EOS M10 egy műanyagokból igényesen kialakított váz, aminek fogását, kezelőfelületét, méretét egy vaskos okostelefonhoz hasonlóan alakították. A markolat hiánya rövidtávon nem fájó, nagyobb objektívekkel (pl. átalakítóval egy EF 24-105 mm F4L IS USM-mel) viszont már kényelmetlen a masinát kézben tartani. Van, akinek a kereső (legyen az optikai vagy elektronikus) hiánya is gondot okoz (opcionálisan sem lehet csatlakoztatni ilyet a készülékhez, hiszen se vakusaru, se megfelelő csatlakozóaljzat nem található a fényképezőgépen), de az M10 amúgy sem nekik szól.
