Külsőségek
Még 2015 augusztusában jelentette be az APS-C méretű szenzorral szerelt fényképezőgépekhez való utazózoomját a Tamron, a 18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC-t, amely időközben idehaza is kaphatóvá vált a hazai forgalmazónak, a Tripont Foto Video Kft.-nek köszönhetően. Az elmúlt napokban lehetőségem volt arra, hogy röviden kipróbálhassam ezt a Canon, Nikon, illetve Sony bajonettekkel is választható lencserendszert, így a szerzett tapasztalatokból összeállítottam nektek egy bemutatót.
Egyébként ez a modell váltja a korábbi, AF 18-200 mm F3.5-6.3 XR Di II LD Aspherical [IF] MACRO (A14) objektívet, amely az elmúlt tíz évben játszott fontos szerepet a gyártó kínálatában. Próbám során egy Canon EOS 550D dSLR vázzal használtam az optikát, s azt kell mondjam, a kis masinával remek összhangban volt a Tamron. Pár fontosabb műszaki adat: a Tamron 18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC Canon vázakon ekvivalens 28,8-320 mm-es gyújtótávolságnak megfelelő látószöget nyújt, amivel szinte minden fotós témát meg lehet lőni. A körülbelül 50 centis közelponttal már szinte makró jellegű felvételek is készíthetőek, igaz, az optika itt kissé lágyan rajzol. Összesen 16 lencsetagot rendeztek a mérnökök 14 csoportba, ahol a hagyományos lencsék mellett találunk egy UD (alacsony szórású) tagot is, ami a színhibák mértékét hivatott csökkenteni. A 96,6 x 75 milliméteres (alaphelyzetben, azaz 18 mm-es állásban) mérethez csekély, 400 grammos tömeg társul; a szűrőmenet átmérője 62 mm, a rekesz írisze 7 lekerekített lamellából áll, így elvileg szebb lehet az elmosott háttér. Érdekesség, hogy a rekeszt 18 mm-es állásban F22-ig, míg 200 mm-en akár F40-ig lehet szűkíteni, ami – szerintem – már kissé túlzás.
Az objektív tubusa műanyagból készül, s három részből áll; teljesen kizoomolt állapotban is csupán minimális a holtjáték az egyes darabok közt – a tesztpéldány már egy használt darab volt, de még ennél sem lehetett látni a használatból eredő kopás nyomait. Összesen hárm kapcsolót találunk rajta: egyet, ami a képstabilizátort kapcsolja be/ki, egyet, amivel az automatikus és a kézi élességállítás között válthatunk, és egyet, amivel 18 mm-es állásban rögzíthetjük a tubust, így az nem képes lefelé fordítva sem kizoomolni. A próba során azt vettem észre, hogy a retesz használata nélkül sem akart elmászni a gyútáv.
A Tamron 18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC elsősorban a kis és közepes méretű tükörreflexes vázakkal harmonizál, de műanyag felépítése, és jellege miatt a Canon EOS 7D Mark II, vagy a Nikon D500 vázakon már valószínűleg furcsán festene. És ha már említettem a műanyag felépítést: a bajonetten sincs fém. A kis Tamron nem időjárásálló, esőbe nem érdemes vinni, mert beázik, de a túlzottan poros környezetet sem szereti. Már csak azért sem, mert a foglalat felőli részen nincs szigetelés, és zoomoláskor a hátsó lencsetag mélyen becsúszik a tubus belsejébe úgy, hogy körülötte nagy rés keletkezik.
Élességállításkor a frontlencse nem mozog, és az objektív hossza sem változik (belső fókuszálás), ám az AF motor forgatja a fókuszgyűrűt, és AF állásban nincs is lehetőségünk arra, hogy belenyúljunk az élességállításba. Vagy rábízzuk a fókuszt az AF motorra, vagy manuálisan végezzük a munkát – a kettő együtt nem megy. Ráadásul AF állásban, ha sokat babrálunk a fókuszgyűrűvel, akár kárt is tehetünk a motorban! Kézzel amúgy sem érdemes próbálkozni, mert a fókuszgyűrű minimális utat jár be két végpontja közt (kb. 35 foknyit), így nem lehet hatékonyan és pontosan fókuszálni.
