Rég osztottam meg veletek gondolataimat, ezért most úgy éreztem, ideje leírni, ami bánt. Blogtalkom mai kiadása az egyre dráguló fototechnikai eszközökről szól.
Míg fizetéseink reálértéke nem, vagy csak minimális mértékben növekszik, addig a fényképezőgépek és objektívek (meg a kiegészítők) árai egyre csak nőnek. Egyre távolabb kerülünk hát álmaink gépétől, objektívjétől? Persze, mindig van mire fogni, hogy miért olyan drága itthon az egyik vagy a másik jószág; a forgalmazók és a gyártók hol a japán földrengés(ek)re, hol a Jen/Euró árfolyamra, hol a magyar 27%-os áfára, hol a „fejlettebb tudás, profibb technikai háttér, fejlett technológia” marketinges szövegre fogják azt, hogy adott esetben akár százezrekkel lett drágább egy-egy fototechnikai tétel újabb kiadása.
Érthető mindkét oldal hozzáállása: a gyártó több pénzt szeretne keresni, a vásároló pedig kedvezőbb áron szeretne hozzájutni a kiszemelt portékához. Nyilván az is érthető valahol, ha a felek elvárásai néha-néha kissé elrugaszkodnak a valóságtól, ám amit a gyártók mostanában előadnak, az már – szerintem legalábbis – kissé eltúlzott. Egy példa anélkül, hogy márkát említenék: egy népszerű dSLR váz harmadik generációs kiadása 850-890e Ft-ért kapható (hivatalos magyar forrásokból, bruttó áron), míg ugyanannak a modellnek a negyedik generációjáért már 1,3 milliót kérnek a boltokban. Igaz, ez az újdonság számos területen jobban teljesít, mint elődje, de úgy vélem, az ilyen mértékű túlárazás egyszerűen nem indokolt. Tessék kivezetni a piacról a már szintén nem olcsó elődmodellt, vagy tessék azt rendesen leárazni, hogy az újonc is „elérhető” áron kerüljön forgalomba. Néha azt gondolom, hogy a gyártók direkt lövik lábon saját magukat; ha valamit kedvezőbb áron adnának, többen is tudnák azt megvásárolni, így összegezve – szerintem – több pénz folyna be a kasszába.
Egy másik gyártó APS-C formátumú dSLR csodamasinája, ami valóban kirívóan profi tudással rendelkezik, a maga 715 ezres árával szintén a „sírok utána, de ennyi pénzem az életben nem lesz rá” kategóriát súrolja. Nos, azt eddig is el kellett fogadnunk, hogy a világ nagy márkái nem a magyarok pénztárcáját tartják szem előtt, amikor termékeik árait meghatározzák, de egy-két évvel ezelőtt még kigazdálkodható volt egy „lelkes amatőr” számára is egy-egy csúcskategóriás gép. Mostanság egyre többen kényszerülnek a használtpiac irányába, ha még épp hogy előteremthető összegből szeretnék megvalósítani álmaikat, de ne feledjük: ha lassan senki sem lesz, aki újonnan veszi meg a gépeket, akkor a használtak is elfogynak idővel (persze, előtte jól felmegy a több éves készülékek ára is). Hogyan lehet feloldani, megoldani ezt a jelenséget? Sajnos, nem tudok általános gyógyírt. Én úgy oldottam meg a problémát, hogy egy régebbi, korábbi generációhoz tartozó, már erősen kifutófélben lévő fényképezőgépet vásároltam, hiszen fotózni azzal is lehet, a beépített digitális varázsműsorra, amit az újabb fotómasinák tudnak, meg nekem nincs szükségem.
