Bevezető, különbségek, újdonságok I.
Ez a cikk még csupán az első, bevezető része egy kimerítő tesztsorozatnak! Az OM-D E-M1X képminőségét, funkcióit és szolgáltatásait több menetben fogom letesztelni.
Eddig kétségkívül az OM-D E-M1 Mark II képviselte az Olympus-nál a strapabírás mintaképét, ám az OM-D E-M1X megjelenése óta ez már a múlt. Az újonc még jobban szigetelt, még erősebb vázszerkezetű, mint a „kistestvér”, így nem csak az időjárás viszontagságaival szemben lett ellenállóbb, hanem jobban bírja a fizikai gyötrelmeket is. Bejelentésekor sokan kritizálni kezdték az E-M1X-et, hogy az már egyáltalán nem képviseli a m4/3 rendszer erényeit, hiszen méreteivel és tömegével majdnem ugyanolyan nagy és nehéz, mint a full frame szenzoros konkurensei. Pedig ez nem így van! Lássuk a két nagy ellenfelet, a Canon EOS 1Dx Mark II-t és a Nikon D5-öt összehasonlításként:
Adatok forrásai: Canon, Nikon, Olympus
Annak ellenére, hogy a készülék még így is érezhetően kisebb és könnyebb, mint a kategóriájában szereplő, fent megemlített két másik váz, nem tagadható, hogy az Olympus OM-D E-M1X tényleg nem egy megszokott méretű m4/3-os masina. A méretnövelés azonban nem „optikai tuning” célját szolgálja: a nagyobb váztest hatékonyabban adja le a hőt, amire a két TruePic VIII jelfeldolgozó egység miatt volt szükség elsősorban. A portrémarkolattal egybeöntött kialakítás jobb szigetelést (nincsenek csatlakozási pontok) és erősebb vázszerkezetet eredményezett, mint amivel az E-M1 Mark II-nél találkozhattunk. Az erősebb, masszívabb váz nem csak a „durva használat” során jelent előnyt, hanem a nagyobb gyújtótávolságú objektívekkel sem lesz (annyira) orrnehéz a szett. A megerősített bajonett pedig kevésbé hajlamos a „kifordulásra”, ha majd például a 150-400 mm F4.5 M.Zuiko optikát csavarjuk fel rá (és ki tudja, hogy még milyen optikai szörnyeket tesz majd le elénk a gyártó).
Bár az E-M1X és az E-M1 Mark II külsőleg és tudásra is hasonlít egymásra, szó sincs arról, hogy az újonc egyszerűen csak egy portrémarkolattal összekovácsolt, és némi pluszfunkciókkal felpörgetett E-M1 Mark II lenne! Az Olympus mérnökei igen sok helyen nyúltak bele a képletbe, és olyan módosításokat hajtottak végre, amelyek magasabb szintre emelték az újoncot, így az méltán töltheti be a zászlóshajó posztját. Alábbi táblázatban összefoglaltam a legfontosabb különbségeket a két masina közt:
Már az első sorban feltűnik, hogy a képstabilizációt még hatékonyabbá tették, amiről korábban pedig úgy nyilatkoztak az illetékesek, hogy azt már a Föld forgásának hatása miatt nem lehet tovább fejleszteni. A korábbi 6,5 FÉ helyett immár 7,5 FÉ előnyt élvezhet a fotós, ha képstabilizátoros objektívvel használja az E-M1X-et. A „sima” optikákkal is 7 FÉ-t ígér a gyártó – a saját eredményeimet majd kicsit lejjebb láthatjátok. Az elektronikus kereső felbontása maradt 2,36 millió képpont, de nőtt a nagyítása. Szerintem érdemes lett volna inkább egy új panelt betenni a remek optikai elemek mögé, mert azok hiába nyújtanak tökéletes képet, azért már érződnek az évek a régi EVF-en.
Az E-M1 Mark II-nél érthetetlen módon csak az egyik kártyafoglalat kezelte a gyorsabb, UHS-II típusú SD kártyákat. A mérnökök az E-M1X-nél már mindkét foglalatot felkészítették a leggyorsabb SD memóriakártyákra, így mindkét szlot UHS-II kompatibilis.
A következő sorban a már említett szigeteltség szerepel, nem ismételném önmagam, fentebb már leírtam mindent erről a pontról. Nagyon fontos információ, hogy az E-M1X zárszerkezete immár kétszer annyi kioldásra van tervezve, mint az E-M1 Mark II-é: 200 000 helyett akár 400 000 kioldást is kibír az új rendszer!
Az autofókusz rendszert nem csak átdolgozták, hanem újra cserélték a gyárban: bár maradt a 121 mezős elrendezés (mindegyik keresztszenzoros), az E-M1X-é érzékenyebb, gyorsabb lett, ráadásul több szolgáltatást is nyújt, mint az E-M1 Mark II rendszere (lásd táblázat). Az eltérő méretről és tömegről szintén volt már szó. Aki ezüstszínű fényképezőgépet szeretne, annak az E-M1 Mark II különkiadása lesz a befutó: az E-M1X (egyelőre?) csak feketében lesz kapható.
