Bevezető, külsőségek
A Sigma fp a fényképezőgépek Suzuki Jimny-je, avagy ez a legkisebb, full frame szenzoros, moduláris fényképezőgép, amit valaha gyártottak! Párhuzamomból azonnal kiderül, hogy kis mérete mellett a Sigma fp hasonlóan sokoldalú, mint az apró japán terepjáró. Ja, és legalább olyan aranyos is, amint az majd lentebb, a termékfotókon látható lesz. Az „alapmodell” egy kis tömzsi téglatest, amit számos kiegészítővel lehet az egekig tuningolni, szóval pillanatok alatt komoly, komplex munkagép lesz a cukiságból.
A Sigma már korábban is gyártott különféle, akár egzotikusnak is mondható fényképezőgépeket, ám azok gyártása egyáltalán nem volt jövedelmező, szinte csak „hobbiból” készítették őket: a gyár kapacitása havi 80 000 objektív és 2000 fényképezőgép; utóbbiakból viszont kevés készült, akadt olyan időszak, amikor leállították a gyártósorokat a megrendelések hiánya miatt – eddig. A Sigma fp tervezése során figyelembe vették az összes piaci (és felhasználói) igényt, így az aranyos, megnyerő megjelenés mellett a belbecs is vélhetően birtoklási vágyat fog kelteni a célközönségben: a korábbi APS-C, illetve annál kisebb lapkák helyére hátsó megvilágítású (BSI), full frame méretű CMOS került, nincs többé tükörakna és tükör, ráadásul az egyedi, senki más által nem támogatott SA bajonettet is új foglalattal váltották le. Igen, a Sigma fp mellett immár a más rendszerekkel való kompatibilitás is erős érv, hiszen az L-bajonett Szövetség másik két tagjának (Leica, Panasonic) optikáit is kölcsönvehetjük.
A Sigma fp tehát az L-bajonett és egy 36 x 24 mm-es szenzor köré épül. A lapka 24 MP-es felbontása jó választásnak tűnik, hiszen ez az érték már kellően nagy képméretet biztosít, ugyanakkor alacsony maradhat a zajszint, és tág a dinamikatartomány. Nincsenek meglepetések az adattárolót illetően sem, mivel az fp a legelterjedtebb SD formátummal bővíthető. Igaz, csupán egy kártyafoglalat található a gépen, az viszont támogatja az UHS-II szabványú memóriaegységeket is. A veszteségesen tömörített JPEG állományok mellett (vagy helyett) 12-, vagy 14-bites DNG nyersképeket is menthetünk. A DNG előnyeit pedig, ugye, nem kell ecsetelnem..
A váz elejét az L-bajonett uralja. A reteszoldó szemölcsön kívül más nem is rondítja el az előlapot (a jobb alsó sarkot borító lap csak díszítőelem, mögötte nem található semmilyen aljzat, vagy csatlakozás – megnéztem..). A beépített mikrofon jelenlétét csupán két apró nyílás jelzi, amelyek a foglalat fölött kétoldalt láthatóak.
A váz bal oldalán található az összes elektronikus csatlakozás: legfelül az USB-C aljzat, amin keresztül nem csak az adatokat másolhatjuk, hanem a készülék akkuját is feltölthetjük. A HDMI alatt a külső mikrofon 3,5 mm-es bemenete látható. A szabványos állványmenet a váz alján és mindkét oldalán fellelhető, így nem csak állványt, hanem különböző kiegészítőket is felcsavarhatunk a kamerára.
Ilyen például a vakusaru egység (HU-11), ami elektronikus kapcsolatot létesít a géppel. Ez az egység a filmkészítőknek is kötelező eleme, mivel a HDMI kábelt ezzel a modullal lehet bombabiztosan rögzíteni (amennyiben külső felvevőt használnánk).
A Sigma fp megjelenésekor azonnal szerelmes lettem a kis masinába, egyedül a külső (elektronikus) kereső hiánya rondított bele az érzelmeimbe. Ezt a hiányt a gyártó az LVF-11 jelölésű egységgel pótolta: a váz aljára kell felcsavarni ezt a „sötétkamrát”, ami a hátsó kijelző képét továbbítja szemünk felé. Természetesen van dioptriaállítási lehetőség, így bárki a látásához igazíthatja a kép élességét. Egyszerű, de zseniális megoldás (ráadásul nem is fogyaszt áramot, mint egy igazi, dedikált elektronikus kereső)!
A gyártó ezen „látványos” kiegészítőkön kívül további érdekességeket is kínál az fp-hez, mint például a BG-11 markolatot (mini szelfi-rúd, amit az állványmenetekbe csavarhatunk), a HG-11, illetve a HG-21 markolategységeket (kisebb, illetve nagyobb méretű), a BPL-11 jelű talpat, a CR-41 vezetékes kioldót, többféle akkutöltőt, AC adaptert és apró csecsebecséket (ezek teljes listája itt található).
A váz hátoldala már izgalmasabb, bár a központi szerepet – csakúgy, mint más fényképezőgépeknél is – a váz méreteihez képest óriási, 3,2”-os érintőpanel játssza. A kijelző alatt és mellett elrendezett nyomógombokat egy multifunkciós egység egészíti ki. Egy ekkorka gép ergonómiája nyilván nem veheti fel a versenyt egy óriási dSLR-ével, de használat közben – és némi megszokás után – meglepően könnyen és gyorsan lehet navigálni az egyes funkciók között.
A váz alján egy combos fedél alatt találhatók az áramforrás és a memóriakártya foglalatai. Bár én annyira nem szeretem ezt a megoldást, hiszen állványra szerelt gép esetében így igen macerás az akku és/vagy a memóriakártya cseréje, itt ezt nem lehetett volna másképp megoldani. Keretbe szerelve pedig adhatunk neki külső tápot, illetve mehet az anyag külső felvevőre is.
