Saját esküvőmet egy volt munkatársam fotózta; mivel évek óta ismertük egymást, tudtuk azt is, hogy hobbink a fotózás – nem egy jól sikerült képet mutogattunk egymásnak napközben. S bár tisztában voltam vele, hogy „nem illik” elkérni a nyers fájlokat, azért megkérdeztem, hogy adna-e esetleg párat, hadd nézzem meg, mit tud a gépe és mit tudok én kihozni belőlük otthon. Nemleges válasza nem lepett meg, de azért kicsit rosszul esett, hiszen nem az összes fényképet szerettem volna megkapni és nem mutogatni hívtam volna elő ezeket magam, hanem csak kedvtelésből, kíváncsiságból.
Az esküvőfotós – csakúgy, mint bárki más – soha sem fogja odaadni a digitális negatívokat az ügyfélnek. Bármennyire bevett szokás ez, sokan mégis megsértődnek, sőt, fel is háborodnak azon, ha a fotós elutasítja a kérést. „De hát fizetek a fotózásért, miért nem kaphatom meg a nyers fájlokat is? Az én esküvőm, jogom van hozzájuk!” – gondolhatják sokan. Pedig nem, ez egyáltalán nem így van. Az elkészített fotó mindig is a fényképezőgépet elkattintó szellemi tulajdona. Attól, hogy kapunk róla másolatot – pénzért -, még nem szereztünk jogot a negatívokra. Ráadásul a megbízott fotós nem a nyersképeket árulja, amikor ajánlatot ad nekünk, hanem szaktudását, aminek végterméke az a fénykép(sorozat), amit átnyújt nekünk (JPEG-ben) pendrive-on, vagy kinyomtatva, albumban.
„Ha megkérünk egy fényképészt, hogy adja át nekünk pendrive-on, DVD-n, vagy a felhőbe feltöltve a nyers fájlokat, az olyan, mintha egy írótól elkérnénk a kéziratot szerkesztetlenül, formázatlanul, a végtermékbe be nem került bekezdésekkel, fejezetekkel együtt.” (idézet a petapixel.com oldalról)
Az előhívatlan, szerkesztetlen képek nem teljes történetet mesélnek, nem az igazi történetet mondják el, nem nyújtanak „kerek egész élményt” az eseményről (jelen esetben az esküvőről, ugye). Amikor megbízol egy fotóst az életed egyik legfontosabb eseményének megörökítésével, akkor bizalmat szavazol neki, a munkájának. A fotós majd a teljes munkafolyamat végén átnyújtja neked azt a (remélhetőleg) életre szóló élményt megörökítő és méltó módon tükröző produktumot, amit fényképnek hívunk. Amikor kifizeted a fotóst, nem csak a kattintgatásokért fizetsz, hanem az ő látásmódjáért, az ő művészi „adalékanyagáért”, amitől olyan jellegzetes lesz a kép, hiszen egy fénykép nem csak expozíciós időből, rekeszértékből, érzékenységből és fehéregyensúlyból áll.
Ugyanígy, ha egy írótól megveszed a könyvet, akkor sem választhatod meg a szavakat, vagy az illusztrációkat az oldalakon. Amit viszont megválaszthatsz, az a formátum, amiben elviszed a könyvet: digitálisan (pl. PDF-ben), vagy díszes keménykötésben.
A témához megkérdeztem Deutsch Richárd esküvőfotóst, hogy ő hogyan látja a kérdést, ő miért nem ad át senkinek nyers fájlokat, íme:
„Ez egy többtényezős dolog. Egyfelől amikor megnyomom a fényképezőgépem kioldóját, már tudom, hogy mit szeretnék azzal a képpel elmondani, vagy megmutatni, és azt is, hogy ehhez a mondanivalóhoz milyen utómunkát fog kapni az adott fotó. A nyers kép ennek csak egy részlete és könnyen előfordulhat, hogy nyersben egészen mást sugall, mint amit én el szerettem volna érni. A másik része a dolognak, hogy egy esküvő nem steril környezet, sokan mozognak körülöttünk és rengeteg mellékszereplő látható a fotóinkon, ezért minden mozzanatról igyekszem több képet elkészíteni, hogy a párnak aztán már csak a legjobbat adjam át, kihagyva azokat, ahol valaki pislog, tüsszent, hunyorog, vagy esetleg belépett elém kitakarva ezzel a képek főszereplőit. A harmadik dolog pedig abban rejlik, hogy én és a fényképezőgépem sem vagyunk tökéletesek. Vétünk hibákat, amiket a feldolgozás során kijavítok, eltüntetek, ezeket pedig nem szeretem mutogatni.
Ez csak néhány a főbb okok közül, hiszen tárolni és kezelni is eléggé nehézkes egy ekkora anyagot, az ügyfelek többsége erre nincs felkészülve, ráadásul nem is nyúlhat hozzá, mert az én szellemi termékem, tehát nem dolgozhatja fel újra és mutathatja meg a barátainak a közösségi oldalakon, hogy milyen ügyes is ő az utómunkában. Ha mégis megtenné, nem csak szerzői jogot sértene, de az én megítélésemet is ronthatná, ha olyan utómunkát ad a képnek, amely mások szemében negatív, vagy kevésbé dekoratív.”
Az ügyfelek jó része amúgy sem tudna mit kezdeni CR2 vagy NEF file-okkal (habár a Win8 már megjeleníti őket… be is lassul tőle :D)
Egyszer volt ilyen, hogy az egyik hirdetőoldalon nem hitték el, hogy én csináltam a termékfotót, elküldtem nekik a rawot 😀
Ez aztán eleve nehéz helyzet, mármint ha fotós a megrendelő. Ráadásul jó barátom. Én inkább pont nem érnék rá sajnálattal.:)
én simán odaadnám… 😛
rózsaszín világban élek vagy megválogatom a barátaimat; nem vagyok profi fotós vagy le tudok mondani néhány –számomra kevésbé fontos– kép szerzői jogáról…?
el tudok képzelni olyan helyzetet, hogy egy fotó –ha úgy tetszik– koprodukcióban készüljön, ne a szokásos rambó stílusban.
persze meg tudom érteni… hogy megkéred (finoman utasítod) a haverodat, hogy játszon valami mással, mint a nyers képeiddel… 😉
(te = itt: általános alany)
hát, ezzel vitatkoznék. Ha csak nem családtag a fotós, nem tudhatja, hogy a számára ‘értéktelennek’ ítélt fotón én nem látok-e olyat egy családtagról (pl. rá nagyon jellemző kéztartás, mosoly stb.), ami számomra fontos, értékes lenne. Nyilván ne vízjelezze azt, amit csak ‘lekattintott’, de én úgy gondolom, jobban meg tudom ítélni, hogy nekem mi a fontos. Ugyan úgy, ahogy a rokon által készített fotókon is láthatok olyat, amit a készítő nem. Arról nem beszélve, hogy lehetetlenség felmérni, hogy mi/ki számunkra a fontos. Mamámról pl. 2db fotót kaptunk, de a 8. unokatesó mindenhol ott van… Lehet, hogy csomó retus nélküli fotón szerepel, de így csak 2 db-on. Szóval szerintem teljesen megérthető, ha valaki szeretné a nyers képeket. Abban kell megállapodni, hogy a nyerseket nem úgy hozza nyilvánosságra, h XY fotós, vagy külön megjelölve, hogy nyers kép. Én csak az esküvőről tudok nyilatkozni, de nálunk sajnos nagyon látszik, hogy nem azokról van több fotó, akikről MI szeretnénk. Pl. ugye nagyszülők…
jaja, itt már kimondottan gáz a helyzet…
az egész hajcihő miért? mert a profi fotós félti az állását, hírnevét, presztizsét, utánozhatatlan és felülmúlhatatlan kreativitását — mindent, ami önmagáról szól. O_0
közeli jó havernak (a saját esküvőjéről) se = mintha az előbb felsoroltak mind-mind szertefoszlanának egyetlen ilyen (önzetlen) tettel…
Kövezz meg – és ezzel most nem a fotóst szeretném védeni mert ez legalább annyira az Ő hibája is lehet – de én ezt inkább kommunikációs hibának vélem, mint a nyers képekről szóló vitában egy érvnek. Ha valakiről nem, vagy nem elég kép készül annak elég sok oka lehet, de ha megfelelő a kommunikáció a fotós és a pár között, akkor ez nem jelenthet problémát. Ha Te nem szóltál és/vagy Ő nem foglalkozott azzal, hogy Te szóltál arról, hogy a nagyszülők kiemelten fontosak és róluk több képet szeretnél, akkor ott valamelyikőtök hibázott. Megint nem védeni akarom a fotóst, de vannak emberek akikről több készül egy lagziban és vannak akikről kevesebb, ennek pedig viszonylag egyszerű az oka: a fotós az események közelében van, ha épp van ideje menni egy kört és fotózni az asztaloknál beszélgetőket akkor onnan is lesznek képek, de egy eseményekkel teletűzdelt lagziban nem biztos, hogy jut erre idő. Ebből pedig az következik, hogy a fotóin túlnyomó többségben a vőfély, a pár és a játékokban résztvevők, a táncparketten táncolók fognak szerepelni és csak kevés képen tűnnek fel azok, akik ülve beszélgetnek. Persze nem lehet a mamának felróni, hogy nem táncol a fájós lábával, nem is lehet elvárás ez felé, de akkor ezt külön jelezni kell a fotósnak, neki pedig észben kell ezt tartania. 🙂
Ott van a probléma, hogy nektek nem esküvő fotós kellet volna, hanem egy fotós (akár haver) aki vadul kattintgat és „dokumentál”.
A te megközelítésed teljesen más, mint amiről manapság egy minőségi esküvőfotózás szól.
Kb ugyanarról szól, mint mikor szembeállítjuk a régi dokumentarista vállkamerás videózást, 3 órás vágatlan DVD anyagban, vagy az új szerű „cinematográfus”, vágott kisfilmes esküvői filmezést.
Van akinek nincs igénye az utóbbira, nincs ezzel baj, csak akkor olyan szolgáltatót keress aki az általad pontosan megfogalmazott igényeknek megfelelően végzi el a munkát.
A tapasztalatom szerint egy fontos eseményt nem lehet egyetlen szemszögből, nézőpontból rögzíteni. Tehát eleve csapatban kell dolgozni. Azt pedig vagy nem hajlandó a megrendelő megfizetni, vagy nincs is megfelelő létszámú, összeszokott fotós csapat Magyarországon. Amíg otthon éltem, addig igyekeztem összehozni egyet. Működött is a dolog, de aztán külföldre költöztem.
Magyarországon sokan a pénztől tesznek függővé dolgokat, pedig sok esetben éppen ezzel kötik meg a saját kezüket.
Lehet valaki kiváló fényképész, vagy akár kiváló fotós is, ám egy eseményen inkább a dokumentarista- vagy akciófotózást kell előtérbe helyezni. Azt pedig egy ember csak nagy szerencsével tudja jól csinálni…
Nyilván a felszerelés is határt szab, ám szerintem akkor van nagyobb esély a lehető legtöbb érdekes pillanatot elkapni, amikor amúgy cowboyként kéT nagyon gyors géppel (Canon 1D-t és 1Ds-t használok) szinte „szétfényképezve ” a rendezvényt mindenre lövünk, ami mozog 🙂 (Ami nem mozog arra is…) Mindezt csapatban művel szinte az összes fontos pillanat meglesz.
A nyers fájlokkal pedig szerintem se játsszon az ügyfél, mert azon a játszótéren valószínűleg mi mozgunk otthonosabban…
En odaadnam a RAW-ot is, a megrendelo csinaljon vele amit akar (ha akar egyaltalan). Aki elkeri az okkal teszi, meg mondjuk fizetett erte.
Ez az egesz „raw-t nem adok oda” csak egy kitalalt hulyeseg a fotosok reszerol, hogy legyen miert elkerni a penzt. Aztan a tobbseguk csak ranyom par fos effektet (meg persze a vizjelet), amitol az egesz hanyinger lesz.
Ja es persze megcsinalja a 20+ megapixeles kepet, amibol ad egy jo esetben 8 megapixeles jpeg-et.
Elolvastad a fenti cikket? Félek nem sikerült megérteni. Egyrészt a RAW fájlokért nem fizetett, mert a szerződésben a többség kiköti, hogy azok nem képezik részét az átadott produktumnak, így tehát nem is részei annak, ráadásul ha figyelmesen sikerült végigolvasnod a cikket, akkor arra is rájöhettél, hogy aki nem adja ki, annál plusz pénzért sincs lehetőség megvásárolni a RAW fájlokat. Az effektekről pedig annyit, hogy ha valaki a képei és az általa képviselt képi világ alapján választ fotóst, azt nem igazán érheti meglepetés, hiszen a fent említett képi világnak része az utómunka is, amire jobb esetben számtalan példát látott a kérdéses fotós referenciái között. Egyébként én sem adok át 10 megapixelnél nagyobb képet (mert nehézkes a tárolása és teljesen felesleges, ekkora adatmennyiséget mozgatni, ahhoz, hogy 10x15cm méretben előhívassa a pár), viszont aki kéri az természetesen megkapja a teljes 20 megapixeles képeket, akár a teljes átadott anyagot (nem a szelekció során törlésre kerülőket nem) akár azt a néhányat amit a szobája falán poszter méretben szeretne kifüggeszteni.
Elolvastam, es megertettem a cikket, de hadd legyen az en sajat velemenyem az, hogy nem ertek egyet a benne foglaltakkal, es en nem igy csinalnam.
Megcáfoltuk a véleményed, de persze, ettől még fenntarthatod de szerintem az érvek általában hatásosabbak a véleménynél. 😉
„Aztan a tobbseguk csak ranyom par fos effektet (meg persze a vizjelet),
amitol az egesz hanyinger lesz.” -ezért kell olyat választani, akinek a
képeitől nem hánysz. Minek fizetnél valamiért, ha hányadék fos? 😀 😀 😀
Jól érzem az írásodból, hogy te nem vagy hivatásos esküvői fotós ugye?
Az esküvői fotózás és videózás a szakma legalja.
Elég előítéletes és tájékozatlan hozzáállás. Tény, hogy nagyon híg ágazat sajnos, de érdemes kicsit körbenézni, itt is van olyan réteg, akik nagyon komoly szinten űzi az ipart, és nem átlagpisták, akik az első DSLR után fotósnak hiszik magukat.
Csakis az eredmény minősíthet… Vannak nagyon szép fotók.
Ezt nem lehet így kijelenteni, nyilván ezt is lehet jól és rosszul is művelni.
És fordítva? Vajon a fotós felhasználhatja a rólam készült képet? Mondjuk indulhat vele pályázaton, eladhatja-e óriásplakátnak, kitapétázhatja vele az irodája falát?
Fotós szerződésbe ezt is bele kell foglalni.
Elviekben a hozzájárulásod nélkül nem. Nekem benne van a szerződésemben, hogy használhatom marketing célokra, hogy felkerül a BLOGomba illetve a weboldalamra, ezt mindenki aláírja, mégis mindenkitől egyenként megkérdezem, hogy mit használhatok és mit nem, mert így korrekt. 🙂
„Egyszerűen nem akarom odaadni. Még pedig azért, mert ahogy kijön a gépből, az vagy a körülmények miatt, vagy amiatt, mert nem vagyok tökéletes, sehogy se néz ki ahhoz képest, hogy vágással és pár ps kattintással mit csinálok belőle. És hiába ígér akármit, majd ezt mutatja meg másoknak, és azok meg olyan hülyék, hogy azt hiszik, ebből kell megítélni a fotóst. Ezért hát nem adom oda. De ezt nem merem leírni, hát hadoválok itt szerzői jogról és fileméretről.” 🙂
Mondjuk azt azért nem mondanám, hogy sehogy sem néz ki, mert a többség szerencsére még mindig nem PS-el készít fényképeket, hanem fényképezőgéppel, de amúgy nagyjából mi is pont ugyanezt írtuk le, csak szebben és sokkal kevésbé sarkítva, a fotósok iránti rosszindulat nélkül. Legalább annyira része annak, hogy miért nem adjuk ki a nyerseket, hogy az ügyfél úgysem tud vele semmit kezdeni (szerzői jogi és technikai korlátok miatt amiket a cikkben kifejtettünk és nem igazán érzem halandzsának) mint az, hogy nem akarjuk a teljes munkafolyamat egy fázisát mutogatni, ami közel sem olyan tökéletes mint amilyen az a végleges formájában lesz. Ezért írtam, hogy ez egy összetett dolog, amikor Laca megkérdezett erről, mert nem csak egy tényező befolyásolja.
Hát igen, pont ezt írtam, hogy van a lényeg, és van a csomagolás. És mintha nálam nem a fotósok iránt lenne rosszindulat – hogy idézzem magamat: és azok meg olyan hülyék, hogy azt hiszik, ebből kell megítélni a fotóst. Hanem a ködösítést, bocsánat, azt meg nem szívlelem. Ide, bocsánat, sorolhatom azt is, hogy nem tud vele mit kezdeni. Miért is ne? Négyzetméterenként ezernégyszáz ember van, aki eligazodik egy PS jellegű programban, és minden serdülő olyan gyors ütemben kattint, hogy fél óra alatt eredményre jut. Akár még jobbra is, hiszen a feldolgozás az sokféle lehet… A szezői jogosdi, meg, megint bocsánat, de teljesen értelmezhetetlen. A szerzői jog pont nem függ egy RAW file átadásától. A szerzői jog marad, a felhasználási jog meg megegyezés kérdése.
De látom, nem kívánjuk a közös nevezőt megtalálni, hát elhagyom a platformot. Már egy ideje megfogadtam, hogy saját honlapon kommentálom más írásait (csak lusta voltam még felállítani egyet). Ide írni ugye végeredményben az a jelenség, mikor valakinek nem adom meg a véleményéhez való jogát. És nekem válaszolni meg az, amikor más nem adja meg nekem. 🙂 Márpedig mindenkinek meg kell adni. Még akár nekem is. 🙂 Az igazság… az érdekes, kinél van. 🙂
Én meg pont azt írtam, hogy a lényeghez tartozik az is amit Te csomagolásként értékeltél (csak egy kicsit provokatívabban -> „De ezt nem merem leírni, hát hadoválok itt szerzői jogról és fileméretről.” ).
Egyébként az ügyfelek többsége tényleg nem tud vele mit kezdeni, egyrészt azért mert egy esküvő anyaga nemritkán eléri vagy meghaladja a 100 GB-ot és ennek már a hordozása sem egyszerű (főleg ha bevezetik a netadót :D), másrészt azért mert a többség nem rendelkezik hozzá megfelelő szofterrel/hardverrel. Két-háromezer, egyenként 30-40MB méretű RAW fájlt megnyitni egy LR katalógusban és azokat feldolgozni nem elég egy mezei irodai munkára összeállított PC. Ehhez a feladathoz egy kisebb erőmű kell Windows alatt (nálam: FX8320,16 GB DDR3,HD6970, katalógus SSD-n, nyersek gyors HDD-n) és bizony ha a kreatívban néhány szelektív módosítást is végezni akarsz rajta, akkor komolyan izzad a vas. Az alma persze egy külön történet de az meg ugye még kevesebbeknek van. Szóval az a rendszer ami elbír néhány 8-10MP felbontású JPG utómunkájával az koránt sem biztos, hogy a fenti adatmennyiséggel is tud mit kezdeni.
A szerzői jogosdiról pedig annyit, hogy ha a fotós átadja a nyerseket, attól még a feldolgozás (mint a szellemi termék módosítása) ugyanúgy engedélyhez kötött, amit nyilván nem fog adni, mert azután már tényleg bármit csinálhatnak a képeivel és ha egy rosszul utómunkázott kép láttán valaki megkérdezi, hogy ezt a sz@rt meg ki csinálta, nem szívesen hallaná válaszként a saját nevét. Tényleg megegyezés kérdése, de szerintem aki átadja a nyerset, az sem adja a hozzájárulását ahhoz, hogy a képeket újra utómunkázza a kliens vagy bárki más és ez így van jól.
Azt pedig egyáltalán nem gondolom, hogy el kellene hagynod a platformot, jó az ha beszélgetünk a dolgokról mert így ismerjük meg egymás véleményét. Sokkal-sokkal értelmesebb véleményt fogalmaztál meg, mint feljebb valaki aki élből lehülyézett, majd amikor megkérdeztem, hogy elolvasta-e a cikket, akkor közölte, hogy ez az Ő véleménye. Tehát mi hülyék vagyunk a véleményünk miatt, de az Övét tiszteletben kellett tartani.:)
Most pedig vissza az utómunkához… 😀
Nem hülyéztelek le. Azt írtam egy adott dologról, hogy a fotósok által kitalált hülyeség. Sajnálom, ha funkcionális analfabéta vagy, és mindent személyes sértésnek veszel.
Az én véleményem hülyeség, a Tiédet pedig tiszteletben kell tartani, majd amikor erre felhívom a figyelmed, funkcionális analfabétának nevezel (másodszorra is lehülyézel). Érdekes, bár szerintem nem feltétlenül teljesen jó.
Mielőtt az érveid megdönthetetlenségéről nagyon meggyőződsz: Ugyan úgy elkúrhatják az engedély nélküli utómunkával a 8 megapixeles Jpeg-et is és posztolhatják (vízjelestül, mindenestül), neked meg éghet az arcod. De ha meg eleve szerződés szabályozza azt, hogy nem lehet a fotóhoz hozzányúlni, akkor meg már olyannyira mindegy, hogy mit adsz át és mit nem, hiszen nem azon fog múlni, hanem azon, hogy a megrendelő tartja-e magát hozzá. Igazi érv nem nagyon szól amellett, hogy miért nem adunk oda soha RAW-t. Ez inkább egy megfoghatatlan, érzelmi, szubjektív dolog, csak ezeket meg kár úgy beállítani, mint valami szakmaiságot alátámasztó komoly érvek, mert nem azok.
Mondom ezt úgy, hogy RAW-t én sem szoktam átadni megrendelőnek, de ha kérné, akkor van az a pénz amiért viheti. Ettől függetlenül a szerződésben ugyan úgy le kell szögezni, hogy mit lehet megtenni vele és mit nem. Ha a szerződés amúgy is tiltja a további módosításokat, akkor az esetek 95%-ban fel sem merül elkérni a RAW-t, maradék 4%-ban rákérdeznek és pisszenés nélkül elfogadják a nemet és 1% az akit néhány szép szóval meg lehet győzni róla, hogy nem kell az neki. De hangsúlyozom: Létezhet az a megállapodás és pénz, amiért én RAW-ot adjak át.
Mondjuk én már évek óta nem dolgoztam magánszemély megrendelésére, csak ügynökségeknek. Ott kevesebb a hajtépés és nincsenek ostoba felesleges kérések.
Az a nem mindegy, hogy Te a kezébe adod a RAW fájlok átadásával a kulcsot ahhoz, hogy szerződést szegjen (ha nála a RAW akkor hogyan bizonyítod, hogy azokat Te készítetted?) vagy eleve amivel tudod korlátozod annak a lehetőségét, hogy megszegje a megegyezést. Egyébként felsorakoztattunk ezen kívül is érveket, amik a nyers képek átadása ellen szólnak(tárolhatóság, mozgathatóság stb…), sőt ki is fejtettük Őket, az pedig, hogy „ez nem szakmai érv” nem érv szerintem. De ez meg már csak vélemény. Aki annyiból, nem érti meg amit a cikkben válaszként mondtam, az nem engem keres, de ettől függetlenül szívesen beszélgetek vele erről.
Adtam már egyébként át nyers fájlt én is (egy reklámfotózás nyerseit, „ha esetleg a grafikusnak szüksége lenne rá…” alapon). Meg is bántam, pedig az ugye céges megbízás volt, pont a fordítottját mutatják az ilyen irányú tapasztalataim, mint amit írtál, de nyilván én sokkal többet fotózom magánszemélynek mint cégnek, kár lenne amiatt a néhány félrecsúszott céges munka miatt általánosítani ezen a téren.
„ha nála a RAW akkor hogyan bizonyítod, hogy azokat Te készítetted?”
Megkérem a varázsló unikornisok szövetségét, hogy szentesítsék a fájlokat, így a beléjük égetett csillámló patkó jellel bármikor nyomon követhetem a varázsgömbön keresztül.
Vagy csak korrekt szerződést írunk, ami szabályozza, hogy a munkaviszony alatt létrehozott fotókat mire és milyen körülmények között használhatják és azt is, hogy milyen jogosultságuk van a szerkesztésre (pl: szabadon módosítható, nem módosítható, korlátozottan módosítható ezzel és ezzel a feltétellel).
Csak azt fújod, hogy a RAW fájlok birtokában megszeghetik a szerződést és módosíthatják a fotót, de ez egy csúsztatás, hiszen ha odaadod a 10 megapixeles JPG-t, azt is módosíthatják az engedélyed és megkérdezésed nélkül és ugyan úgy szerződést szeghetnek ezzel.
Az egyetlen védelem egy korrekt szerződés. Ennél többet nem tudsz tenni. Ha megszegik, akkor jóvátételt kérsz és felhívod a figyelmüket, hogy határozottan megszegték a szerződést, ha hasztalan, akkor perelsz. De komoly cég nem fog ilyen hülyeségeket csinálni, hiszen tisztában van a jogi következményekkel.
És hangsúlyozom: Én sem adom át a RAW-t és nem amellett kampányolok, hogy át kell adni, de az összes eddig hallott érv csak üres duma. Nincs igazi érv a RAW átadása ellen egy részletes és korrekt szerződéssel lebonyolított adás-vétel esetén.
Amikor legutóbb a varázsló unikornisok szövetsége szentesítette a fájljaimat és a beléjük égetett csillámló patkó jelet kerestem a varázsgömbön, a varázsgömb vibrálni kezdett és kikapcsolt. Hiába hívtam a szövetség ügyfélszolgálatát, csak annyit mondtak, hogy dolgoznak a hiba elhárításán és ha nem tetszik a nemzetközi varázsszövetséghez fordulhatok jogorvoslatért.
Erősen túlbeszéltük ezt. Akinek nem elég magyarázat amit a cikkben leírtam, az keres olyan kollégát aki átadja a nyerseket. Biztos van ilyen, kérdés, hogy fontos-e valakinek, hogy kapjon száz gigányi adathalmazt, aminek a tárolása/mozgatása körülményes és nem nyúlhat hozzá (mert az alapeset az, hogy nem nyúlhat hozzá, ha ez nincs külön a szerződésben kikötve akkor is). A korrekt szerződést meg semmilyen „óvintézkedés” nem pótolja.
Ja, túlbeszéltük, ha valaki nem ért veled egyet és blama helyett igazi érvekkel jön, akkor csak újra és újra és újra elismétled a kifogásolt részeket, hátha azok igazzá válnak. Ha érvelési hibával akarod alátámasztani egy szakmai gyakorlat és íratlan törvény legitimitását, akkor szíved joga, de nem mindenki dől be a ködösítős hókuszpókusznak.
A cikkre hivatkozol állandóan, ott kimondtad a lényeget: A RAW-ok számos esetben köszönőviszonyban sincsenek az utómunkázott kész fotókkal.
Kész, ennyi a lényeg. Nem kell álszenteskedni és mindenféle butaságot összehordani meg csúsztatni. Sokadszor írtuk le, hogy a JPG-t is módosíthatják engedély nélkül, szerződést szegve, ez nem csak a RAW kiváltsága, de ezzel ugye nem foglalkozol, csak mellébeszélsz. Szerzői jogi oldalról sem indokolja semmi, hogy a RAW-t nem adjuk ki.
Nincs igazi érv a RAW kiadása ellen. Ez csak egy megszokás a szakmában, amit mindenki próbál nagyon sok rizsával és mellébeszéléssel megtámasztani.
Annyit tennék hozzá,hogy ha valaki bemegy egy étterembe nem a nyers csimbókos véres húst kéri pucolatlan krumplival amin még földdarabok is vannak, hanem a panírozott fűszerezett sült húst, sült krumplival kis salátadísszel 😉