25 éves a Hubble Űrteleszkóp – itt a 25 legjobb felvétele

Immár negyed évszázada áll az emberiség szolgálatában a Hubble űrteleszkóp, ami ez idő alatt hatalmasat lendített az űrkutatáson. A kémlelő műhold élete azonban eléggé döcögősen indult, sőt, majdnem kudarcba fulladt az egész projekt: a kimerítő tesztelések ellenére csak fellövése és pályára állása után derült ki, hogy a főtükör csiszolása nem lett tökéletes, ezért az eszköz „rövidlátó lett”, a vele készített felvételek homályosak voltak. A NASA egy szervizút során kijavította a hibát, majd 1993-ban egy új kamerával is felszerelték a Hubble-t. Azóta már többször is „feltuningolták” a fiatalnak nem nevezhető űrtávcsövet, s így a mai napig szebbnél szebb fotókkal kápráztatja el a világot.

Hubble_01

A talán leghíresebb fotók a „Wide Field and Planetary Camera 2-vel” (WFPC2), és a Wide Field Camera 3-mal (WFC3) készültek; kettejük közül a WFPC2-t szerelték fel 1993-ban a távcsőre, amit 2009-ben végül az említett WFC3-mal helyettesítettek, ami azóta is szolgálatot teljesít. Mivel a Hubble a Föld zavaros atmoszféráján kívül kering, így az általa készített képek sokkal tisztábbak, mint ha a Föld felszínéről fotóznánk az égi objektumokat. 25 év elteltével a Hubble űrtávcső közeleg szolgálati idejének vége felé, így az extremetech.com szerkesztői összeszedték a szerintük legszebb 25 fotót, ami odafent az eszköz segítségével készült, íme:

h1

A Rák-köd

h2

M16 – a Sas-köd

h3

Hubble mély-űri felvétel számtalan galaxissal

h4

Infravörös felvétel a Lófej-ködről

h5

M104 – a Sombrero galaxis

h6

Az Orion-köd

h7

M51 – az Örvény galaxis

h8

Szupercsillag V838

h9

A Szaturnusz és holdjai a Titán, a Mimasz, a Dione, és az Enceladus

h10

Négy galaxis

h11

A Shoemaker-Levy 9 becsapódási helye a Jupiter felületén

h12

Hercules A galaxis

h13

Csáp galaxisok

h14

Lepke-köd (NGC 6302) – 4000 fényévre tőlünk

h15

A Sas-köd részlete

h16

Éta Carinae-köd

h17

NGC 2841

h18

Éta Carinae részlet

h19

NGC 7049 galaxis

h20

Éta Carinae részlet

h21

ESO 510-G13 csavart galaxis

h22

A Jupiter bolygó

h23

Hubble extrém mély-ég felvétel – több mint 5500 galaxis egy képen!

h24

A Mars bolygó

h25

Centaurus A galaxis

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...