A szelfikbe manapság többen halnak bele, mint a cápatámadásokba

Íme, egy hihetetlen, de igaz statisztikai jelentés: világszerte többen halnak bele a szelfizésbe, mint a cápatámadásokba! Persze, ez nem nagy kunszt, hiszen a cápatámadás eleve igen ritka, és ráadásul nem minden áldozat hal bele a sérüléseibe. Idén például öt halálesetet lehetett a cápák számlájára írni, míg az „önarcképezőknél” már tizenketten írták fel magukat Darwin listájára. A The Telegraph riportja szerint a halálos kimenetelű szelfi balesetek zöménél zuhanás volt a halál okozója, míg a második helyen jármű által okozott sérülés áll. Nem ritka a fulladás, a vadállat okozta halál (marás, harapás, felöklelés), de az áramütés sem. A szelfik okozta halálesetek ijesztő elszaporodása (főleg fiatalkorúaknál) az orosz kormányt arra ihlette, hogy kampányolni kezdjen a „biztonságos szelfizés” mellett. Ki is adtak egy piktogramokból álló szettet, ami emlékezteti az önarcképek készítőit a veszélyekre.

ikonok

Egy nemrég bekövetkezett felökleléses baleset miatt a Yellowstone Nemzeti Parkban is figyelmeztetik a kirándulókat, hogy a bölény nem játék, semmiképp se szelfizzünk velük úgy, hogy közben hátat fordítunk az akár egy tonnás testtömegű állatoknak. Persze, akadnak egyéb vészhelyzetek is, mint például az, amikor egy illető majdnem belehalt egy csörgőkígyóval folytatott önarcképbe. Szóval, emberek, óvatosan és körültekintően azzal a szelfivel!

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...