Bemutató: Pentax 645Z – középformátum dSLR módra

Bevezető, külsőségek

[Előszó: A Pentax 645Z egy középformátumú, komoly fotómasina, és egyben egy új világ, aminek tesztelésére nem elég pár nap, ezért ebben a cikkben afféle első benyomásokat szeretnék veletek megosztani. Egy komoly tesztet csak több hónapos munkával lehetne összehozni, amire, sajnos, nincs lehetőség.]

Hol is kezdjem? A Pentax 645Z az első középformátumú gép, ami megfordul nálam, de súlyán és méretein kívül nem sokban tér el egy „sima” tükörreflexes fényképezőgéptől. Mármint működésre nem, mert ami az ergonómiát illeti, a régi, imádott Olympus Camedia E-10 jut eszembe, ami egyszerűen nagyszerű volt. Ami azt illeti, a Pentax 645Z külalakja még hasonlít is az E-10-re: a bajonett itt sem a váz közepe környékére lett elhelyezve, hanem a jobb szélére (ha elölről nézzük), és a markolat sem dísznek és kényszerből lett kialakítva, hanem mint „valódi” ergonómiai elem funkcionál. A markolat kellemesen vastag és rettenetesen mély – még egy jeti ujjai sem érnének be a váz faláig – persze csak ha fotózni támadna kedve egy ilyen lénynek. A 645Z minden apró részletén érződik, hogy ezt a gépet nem szépségversenyekre és nem divatos kiegészítőnek tervezték, hanem kemény munkára. Minden a helyén van, minden funkció dedikált tárcsát, nyomógombot, forgókapcsolót kapott.

Elölnézetből a hatalmas tükörakna tűnik fel elsőként, noha a középformátum világában a maga 44 x 33 milliméteres CMOS képérzékelőjével még a kicsik közé tartozik (ennek függvényében a tükör sem a legnagyobb). Kicsi, dehogy kicsi! A hagyományos full frame lapkás fotómasinákhoz képest 1,68-szor nagyobb a 645Z szenzorjának felülete (1452 mm2 versus 864 mm2), azaz körülbelül akkora a különbség, mint a Canon APS-H és a kisfilm közt. Így kell elképzelni:

A készülék pofáját tehát a bajonettet és a tüköraknát tartalmazó rész dominálja. Ettől – szemből nézve – balra a már említett markolati rész látható, ahol külön érdemes elidőzni egy kicsit az ujjaknak kialakított bemélyedés méretein!

A nyomógomb, amit az objektív foglalatának bal alsó ívénél látunk, a retesz kioldását szolgálja; még a porvédő kupakot is csak ennek benyomásával lehet lecsavarni. A markolat és a tükörakna között – azaz a tükörakna oldalsó falán – egy forgókapcsolót találunk, amivel a tükörfelcsapást tudjuk be/ki kapcsolni. A tükörfelcsapást élőképes módban és/vagy időzített felvételi móddal együtt is használhatjuk.

A váztest bal oldalán is találunk egy fém állványmenetet, így nem csak kézből, hanem tripodra szerelve is használhatjuk a gépet portréállásban. Azt azért már most megjegyzem, hogy állvány alatt itt ne az áruházi párezer forintos ipari hulladékokra gondoljunk (melyeken gyakran egy lifegő műanyag fej található), hanem a legstabilabb, és – sajnos – legdrágább csúcsmodellekre, amit a nevesebb gyártók kínálatában találunk. Persze, az sem árt, ha a fejegység is legalább elbírja a nyolc kilogrammot, mert egy „pofás” objektívvel lazán túlszaladunk a négy kilón a 645Z-vel. Ebbe az állványmenetes oldalba építették a mérnökök a dupla SD memóriakártya foglalatot, a mikrofon bemenetet, az USB 3.0-at, a táp, és a HDMI aljzatait. S mivel a Pentax 645Z egy időjárásálló fotómasina, ezért a megfelelően szigetelt fedelekről is gondoskodtak az illetékesek. Majdnem elfelejtettem: az a kis szemölcs a bal felső sarokban a vakuszinkron csatlakozója. Érdekes, hogy nem a nagyobb szabványúval szerelték fel a gépet – hely lett volna bőségesen.

Jobb oldalt, a markolat oldalában a vezetékes távkioldó csatlakozója (2,5 mm Jack) látható egy gumidugó mögé rejtve, illetve a fentebb már említett, a tükörfelcsapásért felelős forgókapcsoló. De most jöjjön egy sokkal izgalmasabb rész, a váz hátoldala!

A 3,2”-os kijelző nem érintésérzékeny, de dönthető. Képe szép, nem túlszaturált, hanem szinte teljesen pontosan azokat a színeket láthatjuk rajta is, mint az elkészített felvételeken. A „Kepler teleszkópos trapézprizma kereső” kényelmesen nagy, de én magam nagyobbra számítottam. A képfedése 98%-os, a dioptriát -3,5 és +2 között állíthatjuk a kereső „csőrének” elforgatásával. Záró rendszere nincs, így extrém esetekben bevilágíthat hátulról egy-egy kósza fénynyaláb (nálam a próbaidőszak alatt nem fordult elő).

A nyomógombok a hüvelykujjunk által elérhető helyekre kerültek; a tömítettség miatt érdekes érzetű a gombok nyomáspontja – utoljára ilyen érzetű felülettel az Olympus E-5-nél találkoztam.

A hatalmas fenéklapon nincs túl sok érdekesség, csak a fém állványmenet, és tőle jobbra a markolatban kialakított akku-fach, ami egy szintén jól szigetelt fedőlapnak örvend.

A gépváz tetején azonnal feltűnik a hatalmas státuszkijelző, ami legalább másfélszer akkora, mint például egy Nikon D610-é. Háttérvilágítása zöld színű, és a mellette található nyomógombbal kapcsolható be/ki. Természetesen van vakusaru, a módválasztó tárcsa pedig retesszel védett. Felülnézetből látható még az élőkép fotó/videó, illetve az AF-S/AF-C váltótárcsája. A kereső óriási gumiharangja számomra zavaró volt, bár lehet, ha hosszabb időt töltöttem volna a géppel, akkor megszerettem volna. A váztest tetejének (innen nézve) jobb oldalára került funkciógombok a gépet tartó bal kéz hüvelykujja által viszonylag kínmentesen is elérhetőek, de minimális fogásváltásra azért lesz szükség.

Összehasonlítás végett készítettem pár fotót, ahol a méretbeli különbségek szépen előjönnek egy Canon full frame szenzoros géphez képest, íme:

A Pentax elsősorban bajonett-átmérőben, és mélységben nagyobb, magassága és szélessége csupán minimálisan tér el az EOS 6D-től, ami önmaga sem egy hatalmas váz. Viszont a 645Z a mellé kapott 28-45 milliméteres zoommal már igen nagyméretűvé és nehézzé válik a szett (1470 grammos az objektív!):

Összességében nagyon tetszett a Pentax 645Z ergonómiája, igaz, a hátoldali gombok nyomáspontját és érzetét kissé szokni kell, de a valamit valamiért elve itt is érvényesül (cserébe időjárásálló a gépváz). A kereső számomra meglepetés volt, mer a Canon és a Nikon FF vázai után érezhetően nagyobbra, világosabbra számítottam. Csalódásról szó sincs, hiszen ez is remekül és kényelmesen használható. Bennem a 645Z valahol az Olympus E-10-hez hasonló eufóriát keltett, mert a megjelenése és a jó kezelhetősége is hasonló a két – egyébként merőben különböző – gépnek.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...

  • JetFly

    “valószínűleg keményen feladta volna a leckét az „apró képérzékelős” dSLR-nek”

    Az IR tesztfotói alapján össze lehet hasonlítani a két gépet. Az én meglátásom szerint (értsd: monitorom) a 645Z képminősége a “kit” 55-össel, azonos felbontás mellett is más dimenzióban mozog, mint az 5dsr a brutál éles sigma 70-es makróval.
    wanna be 645Z owner:-)