Bemutató: Manfrotto BeFree One – az utazó háromláb

Majdnem kereken egy évvel ezelőtt írtam egy bemutatót a Manfrotto BeFree állványról, aminek most megérkezett a kistestvére, a BeFree One. A Manfrotto célja ezzel a csinos kis tripoddal az, hogy a gyakran utazgató fotós célközönségnek egy olyan minőségi állványt csúsztasson a hátizsákjába, amit akár a repülőgép fedélzetére is felvihetünk magunkkal a kézipoggyászban. A BeFree magasra tette a mércét, hiszen kompakt méretei, jó teherbírása, és csekély önsúlya már önmagában bajnokká teszi. Miért választanánk hát akkor a kisebb változatot? Lássuk!

befreeone_terpesz

Bevallom, elég előnytelen pózban sikerült lencsevégre kapnom az MKBFR1A4D-BH állványt, ám erről csakis ő maga tehet. A becenevén BeFree One-nak hívott tripod ugyanis csukott állapotában a „lábait a nyakába veszi”, tehát a középoszlop mellé fel kell hajtani a négyszekciós lábakat, melyek a speciálisan kialakított – és az állvánnyal szerves egységet alkotó – gömbfej kivágásaiba illeszkednek.

befreeone_head2

Szállításkor a cseretalpat le kell venni a gömbfejről, mert az rendes téglalap alakú, a lábakat nem lehet tőle felhajtani. Ez nem is baj, mert a cseretalpnak általában a fényképezőgép fenekén van a helye.

befreeone_main

A BeFree One lábait összesen kétféle szögben lehet kinyitni (kb. 30° és kb. 50°), ahol a különleges kialakítású forgóretesszel lehet rögzíteni őket. Egyébként a középoszlop fő rudazatát az agy kialakítása miatt nem lehet mozgatni (azaz magasságát állítani, vagy megfordítani), viszont van egy belső szára, amivel a magasságát meg lehet toldani.

befreeone_mechanika

A lábak végén csavarral rögzített gumipofákat találunk. A lábszárak szekcióit pedig állítható előfeszítésű gyorsreteszekkel rögzíthetjük tetszőleges hosszban.

befreeone_feet

Az állványhoz adott kis gömbfej roppant egyszerű működésű, a fényképezőgépet a retesz oldása után szabadon mozgathatjuk, az állványfej egyik oldalán bemetszést találunk, ott van arra lehetőség, hogy a gépet 90°-ban lefelé (vagy épp fölfelé) rögzíthessük.

befreeone_head1

A Manfrotto BeFree One tehát egy érdekes megoldásokkal megspékelt, egyszerű, kicsi (összecsukva csupán 32 cm a hossza) és könnyű (1,3 kg), de emellett jó minőségű utazóállvány. Alumíniumból készült, ám még teljesen kihúzott lábszárakkal és kitolt középoszloppal (maximális magasság így 130 cm) is meglepően merev. A háromféle színben kapható (fekete, szürke, piros) tripod 2,5 kg-os teherbírású, 10 év garanciával most a karácsonyi akció keretein belül 39 900 forintért vihető a Manfrotto Magyarország kereskedelmi partnereitől.

Engem az lepett meg, hogy apró termete ellenére nagyon robusztus; a Manfrotto legendásan jó minősége a BeFree One-nál is jelen van. Tőlem jár neki a „Jóféle” érem (ha egy picit kedvezőbb lenne az ára, eggyel magasabb értékelést is adhattam volna).

jofele

Manfrotto BeFree One fotós állvány

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...