A Zeiss Milvus 2/100M ZF.2 objektív bemutatója

Bevezető, külső jellemzők

Bevallom, a Zeiss Milvus Makro Planar 2/100M ZF.2 (100 mm F2 1:2 makró Nikon F bajonettel) az első Zeiss objektív, amit tesztelés/bemutatás szempontjából meg tudtam kaparintani (de garantáltan nem az utolsó), és nem igazán sejtettem, hogy mi vár rám. Azonban már akkor, amikor a Fotoplus Kft. budapesti szaküzletében átvettem a terméket, elcsodálkoztam azon, micsoda igényességgel van kialakítva az objektív doboza. Ha már egy kartont ilyen mívesen hajtogatnak össze, akkor vajon milyen lesz maga a lencserendszer?

zeissmilvus_box

Nos, amint visszaértem a szerkesztőségbe, annak rendje, s módja szerint leültem a „nagy asztalhoz”, szépen „megterítettem”, majd elkezdtem kicsomagolni a friss portékát. Legfelül látható az a kis papírdoboz, amiben a termék leírása, garanciajegye, és egy kis csavarhúzó található (ez utóbbira majd mindjárt visszatérek, mert fontos az objektív videós használatánál). Alatta a fémből készült napellenző, majd végül maga az optika található.

zeissmilvus_insidebox

„Für diesen Moment arbeiten wir”, azaz „Ezért a pillanatért dolgozunk” áll a doboz belső kartonjának borítóján. Igazából nem tudom, hogy mire értik a Zeiss munkatársai ezt a mondatot, mert valószínűleg többféleképpen lehet értelmezni. Én például úgy értem, hogy „jaj, de örülök ennek az újonnan megszerzett kütyünek, mert bitang jó minőségű”, mire szinte hallom is a fejemben dörmögő mély hangon a Zeiss fehérköpenyes, szemüveges mérnökének válaszát: „Látod, látod, ezért dolgozunk mi, hogy te örülhess!”. Szóval, aki tudja a megoldást, ne tartsa magában! No, vissza a Milvus-hoz.

zeissmilvus_artsy

Ez az objektív kb. 800 grammot nyom, ami méretéhez képest tekintélyes tömeg, de nem véletlenül: a termék üvegből és fémből készül, s még a napellenzője is „vasból” van. Ha kézbe veszed, az az érzésed támad, hogy ha a Nap nem kel fel többé, ez az objektív még akkor is itt lesz, és épségben teszi továbbra is a dolgát – az örökkévalóságnak építették, na.

zeissmilvus_front

Én a Nikon bajonettes változatot kaptam kézhez, amihez a Fotoplus szakijai egy Nikon D810 dSLR fényképezőgépet is adtak (persze nem örökbe..). Ennek a Milvusnak van mechanikus blendeállító gyűrűje (a Canon EF foglalatos változaton nincs ilyen gyűrű!), amit az új (digitális) fényképezőgépeknél F22-re, azaz a legszűkebb állásba kell forgatni, különben hibát jelez a fotómasina. Szóval a kézi rekeszállításnak inkább csak a filmes masináknál, vagy a más, natívan nem Nikon F bajonettes gépeknél van jelentősége. El tudom például képzelni, hogy aki filmezni szeretne, az megvásárolja ezt a blendegyűrűs Zeiss-t, és a megfelelő foglalat-átalakítóval felteszi mondjuk egy Sony A7S-re, ahol már értelmet nyer a fentebb említett kis csavarhúzó:

zeissmilvus_declick

Ezzel a segédeszközzel a harmad FÉ-s lépésekben kattanó blendegyűrűt „kattanás-mentesíteni” lehet. És ez miért jó? Mert felvétel közben tetszés szerint, átmenet- és zajmentesen tudjuk szűkíteni vagy tágítani a rekeszt. Nem lehet semmit elrontani, egyszerűen csak benyúlunk a megfelelő nyílásba a csavarhúzóval, és csavarunk egy kicsit – kész! Visszafelé ugyanúgy működik az eljárás csak – értelemszerűen – a másik irányba forgatjuk a segédeszközt.

zeissmilvus_ripples

A Zeiss Milvus Makro Planar egy 1:2 nagyításra képes „félmakró” objektív, ami ráadásul a legfényerősebb ebben a kategóriában, ám – szerintem – sokkal jobban használható portrézáshoz. Egy biztos: mivel nincsen beépített autofókusz motorja, és (Nikon esetén) külső, csavarhajtással sem lehet forgatni a lencserendszert, ezért kézzel kell élességet állítani. A vajpuhán járó fókuszgyűrűt majdnem teljes 360 fokban lehet egyik végállásából a másikba elforgatni (egészen pontosan 352°-ban), tehát az élesség nagyon finoman állítható. Ennek van árnyoldala is, ugyanis nyílt rekesz esetén a legkisebb bemozdulás is életlen képet eredményez. Mondhatni kötelező az állvány használata!

zeissmilvus_main

A tubuson jól láthatóan és pontosan van feliratozva minden szükséges paraméter. Amint az a fenti fotón is látható, makró állásban a tubus a leghosszabb. Fókuszálláskor a frontlencse nem forog el, tehát nem okoz gondot polárszűrő használatakor az élességállítás. A Zeiss Milvus Makro Planar bár időjárásállónak van titulálva, én esőbe, porviharba mégsem vinném. Az optika a bajonett felől nem zárt, makró állásban a hátsó lencsetag mélyen behúzódik a tubusba, mellette nagy légrés tátong:

zeissmilvus_back

Méretét tekintve (77,2 x 104 mm) pont jól illik hozzá a D810 – a tömegeloszlás ezzel a fényképezőgéppel ideálisnak mondható.

zeissmilvus_views

Az objektív írisze kilenc lamellából áll, ezek alakja a lenti animációban látható. Addig is pár szó az optika felépítéséről: a Milvus Makro Planar összesen kilenc lencsetagból áll (ebből kettő rendhagyó, részleges szórású), melyeket nyolc csoportba rendezve építettek be a tubusba. Érdekesség, hogy a „Planar” szimmetrikus rendszert Dr. Paul Rudolph tervezte még 1896-ban. A lényeg: az egyedi felépítés konstans képminőséget ígér minden helyzetben. Nézzük is meg, milyen képminőséget produkál a Nikon D810 + Zeiss Milvus Makro Planar párosítás!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...