Első ízlelgetés: Canon EOS 6D Mark II

Bevezető, külsőségek

Imádtam a „hatdémet”. A szó jó értelmében véve egyszerű volt, mint a faék: semmi sallang, csak a lényeg! És ez nem csak a kezelőfelületre, hanem a digitális trükkökre is vonatkozott. A készülék gyakorlatilag pont annyit tudott, amit egy „igazi” fényképezőgépnek tudnia kell. A 20 MP-es képérzékelő – szerintem – a Canon akkori felhozatalának legjobbja volt, a képminőséggel nagyon meg voltam elégedve. Sokan kifogásolták az erősen leegyszerűsített AF rendszert – nos, érdekes, nekem sosem volt vele bajom. Igaz, nem fotóztam vadászgépeket, Forma 1 versenyeket, de repülő madarakat, vadakat mozgásban is le tudtam vele képelni. Csupán abba tudtam belekötni, hogy 1/4000 mp-nél gyorsabb záridőre nem volt képes – végül is kellett valami érv az 5D Mark III mellé..

Aztán teltek-múltak az évek, s a márka rajongói egyre hangosabban követelték az utódot. Picivel több, mint négy év telt el az EOS 6D bemutatása óta, mikor lerántották a leplet a 6D Mark II-ről. 20 helyett immár 26 MP figyel a Dual Pixel AF rendszeres CMOS képérzékelőn, és a fókuszmezők száma is szépen felhízott: 45 darab közül választhatunk, s ráadásul az összes keresztérzékelő (igaz, ezeket sikerült jó tömören, a kép közepébe elhelyezni)! Az érzékenység ISO 100-102 400 közötti értékekre állítható (utóbbi két érték már a kiterjesztett tartományba tartozik), a sorozatfelvétel pedig 6,5 kép/mp lett. Továbbra is van beépített GPS és WiFi modul, de megjelent a beépített NFC és a Bluetooth is.

A 6D Mark II nagyon akar a nagyobbik testvérére, az 5D Mark IV-re hasonlítani, így hát nem csoda, hogy az előlapon – ugyanolyan elrendezésben – találjuk a vakuszinkron aljzatot. A mélységélességet egy gombnyomással ellenőrizhetjük a dedikált kis nyomógomb segítségével, ami (szemből nézve) a bajonett bal alsó ívén bújt el.

A 3”-os érintésérzékeny kijelző kihajtható és el is forgatható. Élőképes nézetben például az AF-mezőt pakolgathatjuk kedvünkre egy-egy érintéssel. De a tapogatás célja nem merül ki ennyiben, hiszen a menüben is barangolhatunk a kijelző és az ujjbegyünk közreműködésével: „nézd, apa, gombok nélkül ügyködöm!”. Archoz emelt gép esetében viszont nem lehet a kijelző simogatásával, nyomkodásával áthelyezni az AF-mezőt, ez csak élőképes módban működik.

A gép hátoldala egyébként, eltekintve a kijelzőtől, szinte pont olyan, mint az elődmodellé. Jó-jó, a gombokat kissé eltologatták, de a kiosztásuk és a számuk maradt a régiben – szerencsére. Aki tehát a régit az új, fiatal, ropogós Mark II miatt dobja, nem fog összezavarodni a gombok nyomkodása során. Az optikai keresőbe nézve senki ne várja az 1Dx Mark II nyújtotta látványt, mert nyilván kisebb „alagúton” át fogjuk látni a témát. Sebaj, ez sem rossz, ráadásul az információk kijelzése is végre megoldódott. Szemhez emelt készülék mellett is látjuk, melyik paraméterhez tartozó gombot nyomtuk meg, és a vezérlőtárcsák elforgatásával milyen értéket vesz fel a kiválasztott szolgáltatás. A kereső alsó sorában vörös színben pompázik a képtovábbítás módja (egy kép, sorozatfelvétel stb.), az AF-mód, és a fénymérés; az ISO gombjának megnyomására a régi, megszokott vizuális visszajelzést kapjuk.

A Quick menü gombjárta hasalva megjelenik a – meglepetés! – gyorsmenü, ahol érintésekkel és csúszkák simogatásával állítgathatjuk a megjelenített paramétereket – gyakorlatilag nincs szükség a vezérlőtárcsákra és a multifunkciós nyomógombra sem.

A Canon EOS 6D Mark II is csak egyetlen egy memóriakártya fogadására képes: UHS-I kompatibilis SD/SDHC/SDXC kártyákat tömhetünk a váz oldalába.

A beépített mikrofonon kívül lehetőségünk van külső egység használatára is: szabványos, sztereó 3,5 mm-es Jack aljzat áll rendelkezésünkre. Fejhallgató kimenete nincs a gépnek, azt egy kategóriával feljebb keressük. Van még egy HDMI és egy USB 2.0 csatlakozó is ugyanezen az oldalon. Mindegyiket egy gumidugó védi a szennyeződésektől és a nedvességtől: az EOS 6D Mark II „fékezetten időjárásálló”.

A popsi-lemezen csak az optikai középvonal alá helyezett fém állványmenetet, és az akkunak fenntartott fiókot találjuk.

Felül is megszokott kép fogadja a fotóst, a reteszelt módválasztó tárcsa alatt van a bekapcsoló egység, majd középen a rendszervaku saruja, és balra tőle a többi nyomógomb látható.

A váz markolata mély és kellően vaskos, de egy párórás kézben való cipelés után azért így is el tud gémberedni az ember keze – főleg, ha valami nagyobb, nehezebb objektívet csavart fel a gépre.

A Canon Hungária Kft. a fényképezőgép mellé egy EF 24-70 mm F4L IS USM és egy EF 100 mm F2.8L IS USM Macro objektívet adott. Ezek amúgy méretre és tömegre remekül illenek is a géphez, egyikkel sem lesz orrnehéz a váz.

A Canon EOS 6D Mark II-ről az EOS 80D jut eszembe – a váz tulajdonképp nem más, mint az APS-C-s „kistesó” felhizlalt változata. Ennek dacára a Mark II jelenleg az egyik legtömzsibb, legkönnyebb, full frame szenzor köré épített tükörreflexes fényképezőgép.

Egyelőre csak egy rövid időszakra kaptam kézbe a készüléket, így teljes tesztet most ne várjatok tőlem. Pár nap alatt nem akartam „letudni” a 6D Mark II-t, mert attól azért komolyabb masina, több figyelmet érdemel. Jelenlegi cikkemben a külső tulajdonságok mellett csak az állóképek minőségével fogok foglalkozni. Szerencsémre jó idő volt, így igen sok képmintát tudtam készíteni. Művészi vonásokat azonban senki se keressen..

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...

  • Rufi

    Azt írod, hogy “Programozható funkciógombnak viszont nyoma sincs, így a mélységélességet sem ellenőrizhetjük egy gombnyomással”.

    Nem volt még a kezemben ilyen gép, ezért kérdezem, hogy a bajonett jobb oldalán az a gomb mire való? Azt hittem, hogy az a mélységélesség ellenőrző gombja, mint a “nagyokon”.

    • mlzphoto

      teljesen igazad van, javítottam a szöveget! totál elbújt a kis mocsok.. az igazi teszt nem véletlen várat még magára.

      • Rufi

        Én is csak tippeltem, mert a Canon a profi(bb) gépeken mindig oda szokta tenni már ősidők óta (ahol egyébként minden gépnél logikus lenne). Ma már nem is értem, hogy miért van szemből jobb oldalon az amatőr gépeken. Régen az FD korszakban még érthető volt, mert a mechanika miatt így volt egyszerűbb (a blendemozgató mechanika szemből nézve jobbról balra működött) és kizárólag csak a drága és profi F1-ben oldották meg, hogy jobb kézzel lehessen használni. Gondolom ez komoly tervezési kihívás volt, de ma már csak egy elektronikus gomb az egész.