Kontaktlencsényi fényképezőgépre hajaz a Google

Szép új jövő előtt állnánk? Egyre több az olyan miniatűr kütyü, aminek segítségével videót és/vagy állóképet vehetünk fel anélkül, hogy arról tudomást szerezne a környezetünk. Szép példa erre például a Google Glass, ami nem is olyan régen vált végre bárki által megvásárolhatóvá. Kétségkívül van létjogosultsága ezeknek a szerkezeteknek, s nem mindenki kémkedésre és leskelődésre használja, de sajnos nem zárható ki az illegális, vagy etikátlan alkalmazásuk sem. És – persze – nem árt némi egészséges „üldözési mánia” sem, hiszen ki tudja, mikor és hol használhatják fel arcképünket, hangunkat ellenünk.

googlecontact3.png

A Google a Glass után szintet kíván lépni, s mint a hagyományos szemüveg, úgy ez az eszköz is kisebb, testközelibb lehet a technológiák, gyártási folyamatok fejlődésével. Talán már nem is kell sokat várnunk, mire piacképessé válik a Google kontaktlencséje, amire mostanság adtak be szabadalmi keresetet. Az „okos kontaktlencsében” egy, vagy akár több kamera is lehet majd, melyekkel elsősorban a gyengénlátókat szeretné mindennapi életükben segíteni az óriásvállalat. Míg az orvosi alkalmazása ennek a jövőbeli technológiának igen örvendetes, azért felmerülnek aggályok a privátszféra radikális csökkenésére vonatkozóan, ha a Google ezen terméke megvalósulna és a hagyományos kereskedelembe kerülne, mint szórakoztatóelektronikai cikk. (Forrás: connect.dpreview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...