Összecsukható, hordozható tárgyasztal lett a Foldio 2

Tárgyasztal és fénysátor is egyben a Foldio 2, amely beépített háttértartóval és fényforrással is rendelkezik. Körülbelül egy évvel ezelőtt jelentette be a fejlesztő az elődmodellt, amelynél a Foldio 2 nagyobb, szebb, jobb, ráadásul a beépített LED-es fényforrás világosabb, erősebb fényű. Csakúgy, mint anno, a termék kitalálói most is a kickstarter.com közösségi finanszírozó oldalon próbálnak igen hatékonyan pénzt szerezni az óriási sikert aratott Foldio utódjának. A tömeggyártás elindításához szükséges 50 00 dolláros célkitűzést már el is érték (sőt, e hír írásakor már jócskán túl is lépték), így a korai befektetők és a jövőbeni vásárlók immár kényelmesen hátra dőlhetnek, a Foldio 2 lassan úton van a boltok felé.

foldio2a

A négyfős fejlesztői gárda a Foldiót eredetileg arra tervezte, hogy bárki – akár okostelefonnal is – (sokkal) jobb minőségű termékfotókat készíthessen, ha épp egy pár fényképre volna szüksége (például ha egy megunt tárgy online eladásához képre lenne szükség). S mind ehhez nincs is szükség nagy, nehéz és drága stúdió-felszerelésre: a Foldio 2 kényelmesen összecsukható, helyigénye minimális. A Foldio név egyébként egy szóösszevonásból ered: a fold (angolul összehajtani, összecsukni) és a studio (fotóstúdió) szavak utalnak a termék jellegére, méretére és használhatóságára. Míg az elődmodell elemről/akkuról üzemelt, addig a Foldio 2-t immár a hálózatról kell energiával táplálni. Igaz, ez kissé korlátozza a mobil alkalmazhatóságot, de cserébe sokkal nagyobb és egyenletesebb teljesítmény hozható ki a beépített fénycsíkokból.

foldio2b

A felépítéshez semmiféle szerszámra, szerelvényekre, vagy csavarokra nincs szükség, az oldalakat a beépített mágnesek fogják össze a megfelelő helyen. A Foldio 2 erős és strapabíró anyagokból készül, így hordozás során nem kell félni az idő előtti elkopástól. Az első megrendelők valószínűleg már jövő márciusában kézbe vehetik a terméket; a Foldio 2 két LED-sorral, háromféle háttérrel, adapter szettel és az okostelefonra telepíthető alkalmazással (lásd videó) 65 dollárba kerül.

foldio2c

A Foldio 2 fontosabb műszaki paraméterei:

  • Anyaga: műanyag lapok
  • Mérete: 38 x 38 x 2,5 cm összecsukva, 38 x 38 x 38 cm kinyitva, felépítve
  • Fényforrás: 2 db 5700 K-es LED-sor
  • Mágnes: Neodymium mágnesek
  • Háttér: fekete, szürke és fehér
  • Adapter szett: 12V / 15W

foldio2e

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...