Külvilág
Amikor a Nikon bejelentette legújabb, csúcskategóriás bridge fényképezőgépét, a Coolpix P900-at, azt hittem, rosszul látok: 83-szoros átfogású objektívvel ruházta fel a gyártó a gépet (ráadásul ezt az átfogást a kétszeresére, azaz 166-szorosra lehet növelni a digitális „Dynamic Fine Zoom” funkcióval)! A P900 full frame rendszerre fordítva ekvivalens 24-2000 mm-es gyújtótávolsági tartománnyal rendelkezik. Igen, 2000 mm – nem tettem hozzá véletlenül még egy nullát. 2000 milliméter már testvérek közt is egy komolyabb csillagászati távcsőnek felel meg (most nyilván a hobbi és a félprofi kategóriáról beszélek, nem a NASA cuccairól), amivel emberek a Holdat és/vagy a Jupitert nézegetik esténként.
Mint minden bridge gép, úgy a Coolpix P900 is a tükörreflexes masinákra szeretne hasonlítani: komoly méretű váztest, mély, hangsúlyos markolat (az optika és a markolat közt lehetne azért egy picivel több hely, mert vaskosabb ujjú embereknek kényelmetlen lehet a gép fogása), komoly objektív-tubus, magasra nyíló beépített vaku, és kereső (ez esetben elektronikus). A tekintélyes méretű frontlencse elé 67 mm-es szűrőket csavarhatunk, az automatikus élességállítást pedig a beépített segédfény könnyíti meg.
A hátoldalon kihajtható és elforgatható kijelző fogad, amely fölött az elektronikus kereső található. A kijelző és a kereső közti képváltást kérésre automatikusan végzi a gép, ugyanis az EVF alatt látható egy pici szenzor, ami arcunk közeledését érzékeli, s a képet a kijelzőről automatikusan a keresőbe helyezi. Hüvelykujjunkat egy kényelmes, jó támaszt nyújtó dudor fogadja a hátlapon – akár az egykezes használattól sem kell így visszariadnia senkinek. Fogásváltás nélkül a felső vezérlőtárcsa és a gombok zöme is elérhető, csupán a multifunkciós egységért és az alatta látható két nyomógombért kell nyújtózkodnunk.
A markolat oldalában található egy gumifedél alatt az USB és a HDMI aljzat. Külső mikrofont, vagy fejhallgatót nem lehet csatlakoztatni a Coolpix P900-hoz.
A memóriakártya és az akku egy közös „barlangon” osztoznak, amit a mérnökök a markolat alján tettek hozzáférhetővé. A fémből készült állványmenetet azonban nem az optikai középvonal alá, hanem a markolattal szemközti oldalra tolták ki. Előnye ennek az elrendezésnek, hogy állványra szerelve is könnyen hozzáférhető marad az akku/memóriakártya fiókja, így nem okoz gondot, ha menetközben valamelyik cserére szorulna.
A váztest tetején a nagy, felnyíló vaku, a módválasztó tárcsa, a funkciógomb, a bekapcsoló, a felső vezérlőtárcsa, és a kioldó, valamint az azt körbe vevő zoomkapcsoló látható.
A Nikon Coolpix P900 teljes egészében jó minőségű műanyagokból van összerakva (mármint a váztest, nem a gép belseje..), de a tekintélyt parancsoló átfogású optika miatt így is dSLR-szerű a súlya. Amint már említettem, a tükörreflexes vázakra hajazó külső egyik pozitív velejárója, hogy a masina kezelése sokkal kényelmesebb, mint a hagyományos, agyon-miniatürizált gépeké; a legtöbb funkció dedikált vezérlőt kapott, ami szintén nagy pluszpont a Nikon tervezőinek.
Én két dolgot hiányolok a gépből:
1. RAW
2. külső vakupapucs
a raw hiánya nagyon fájó, külső vakut nem tudom hányan használnának egy ilyen masinán.
Én megremegtem amikor először elkezdtem olvasni a cikket egy frissen beszerzett FZ1000-el a birtokomban, amit pl múlthéten széthajtottam egy vezetékes és egy vezetéknélküli Olympus FL-36(R) vakuval egy rögtönzött buli fotózáson, nyilván nem vagyok egy bridge géppel party fotós, de aki csúcskompakt gépekben gondolkozik az külső vakura is szivesen költ, idővel.
nyilván ahány ember, annyi igény, de hidd el, elég kevés bridge gépes vesz egyáltalán _bármilyen_ kiegészítőt a készülékéhez (maximum a raynox makró előtétlencsére szoktak beruházni), nemhogy rendszervakut.
az fz1000 azért megint csak egy kicsit más, abban jóval nagyobb szenzor van, jobb a képminősége – főleg gyenge fényben. nem nyúltál mellé, nyugi. a P900 mellett a 2000 mm-es gyútáv és a brutális képstabi a fő érv.