A m4/3 rendszer mára már igazán beérett – a vázak és objektívek választéka annyira szerteágazó, hogy aki nem tud egy magának megfelelő szettet összeállítani a már kapható kínálatból, az máshol, más rendszerben sem fog megnyugvásra lelni. Egyedüli hiányosságként talán a natív tilt/shiftes lencserendszereket tudnám felemlíteni, de még az sem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben valamelyik gyártó meglep majd minket egy sor ilyen speciális üveggel.
Mostani cikkemben a m4/3 rendszerben fellelhető, portrézásra alkalmas objektívek egy részhalmazát szeretném nektek bemutatni, ám nem a szokásos millimétert mérő, „tudálékos” szinten, hanem afféle „sörözés melletti beszélgetéses” formában. Tudom, hogy jóval több optika alkalmas e célra, azonban most kifejezetten olyan darabokat szerettem volna beválogatni bemutatómba, melyekkel már korábban is volt dolgom, illetve melyek még újak a piacon. A résztvevők tehát tornasor szerint:
- Olympus M.Zuiko Digital 45 mm F1.8 MSC
- Panasonic 42.5 mm F1.7 Asph. Power O.I.S.
- Panasonic Leica DG Macro-Elmarit 45 mm F2.8 Asph. Mega O.I.S.
- Panasonic Leica DG Nocticron 42.5 mm F1.2 Asph. Power O.I.S.
Próbáim során elsősorban a Panasonic DMC-G7 fényképezőgépet használtam, de esetenként a DMC-GH3 referenciagépemet sem vetettem meg.
A fenti felsorolásnak megfelelően egy régi ismerőssel, az Olympus M.Zuiko Digital 45 mm F1.8-cal kezdem a véleményezést. Erről az objektívről valószínűleg már mindenki hallott, akinek volt/van/lesz m4/3-os fényképezőgépe. Legendásan jó ár/érték teljesítményű kis lencserendszer, ami szinte tökéletes képminőséggel ajándékozza meg tulajdonosát, és szinte „kötelező” eleme minden m4/3 szettnek.
Immár nem csak ezüstben, hanem fekete kivitelben is kapható, ára újonnan (kedvezmények nélkül) 90-100e forint körül mozog. A tubus műanyagból készült, a bajonett fémből, az AF nagyon halk és kellemesen gyors, a fókuszgyűrű – mint szinte az összes m4/3-os objektív esetében – elektromechanikus összeköttetésben van a lencsetagokkal. Nagyon könnyű, pici ez az objektív, ezért a nagyobb vázakon (pl. Olympus E-M5 Mark II, E-M1, Panasonic GH4, G7, GX8) kissé nevetséges benyomást kelt, orrnehéznek semmiféleképp sem lehet nevezni egyetlen esetben sem.
37 mm-es szűrőmenetének hála nagyon olcsón megúszhatjuk akár a csúcsminőségű cirkuláris polárszűrővel, vagy a semleges szürkeszűrővel való felszerelését. Az objektív fókuszálás közben nem változtatja meg a hosszát (belső AF), és nem forgatja el a frontlencsét; a hátoldala (a bajonettes rész) zárt, tehát por nem kerül be túl könnyen az egyébként nem időjárásálló optika belsejébe.
Legkisebb élességállítási távolsága (azaz legrövidebb tárgytávja) 50 cm, így 0,11-szeres nagyításra képes (ekv. 0,22x nagyítás kisfilmes formátumban). A rekesz írisze 7 lekerekített formájú lamellából áll, a legtágabb rekeszérték F1.8, míg a legszűkebb F22. 56 x 46 milliméteres méreteihez 116 grammos tömeg társul. Érdekessége, hogy a tubus elején cserélhető dekorgyűrűt helyezett el a gyártó (a gyűrű által védett bajonettre valószínűleg többféle konverter is felhelyezhető, de ezt nem próbáltam). Az összesen 9 lencsetagot 8 csoportba rendezve helyezték el a mérnökök a tubusban. Két „E-HR”, azaz Extra-High Refractive (különösen erős fénytörő hatású) lencsetagot kapott, melyek itt elsősorban a kontraszt és a képélesség növelését szolgálják.
No, de a lényeg úgyis abban rejlik, hogy használat során mennyire vagyunk megelégedve az „üveg” teljesítményével. Ne is ragadjunk le túl hosszú időre a műszaki paramétereknél, lássuk, mit tud a kicsike! Igaz, F22-ig rekeszelhető, de ennek a m4/3 rendszerben nem sok értelme van a diffrakció korai fellépése miatt (kb. F8-F11 között jelentkezik, ami a képélességet csökkenti), ezért a próbák során F8-ig néztem a termékek teljesítményét. Tesztábrámon a kép közepét és a kép sarkát vizsgáltam, hogy mennyire éles, mennyire részletgazdag a kapott fotó:
Középen már F2.2 körül elég penge az élesség (teljesen nyitva is jól használható), míg a sarkokban F5 környékén válik tökéletessé a kép. Az objektív bokehja, azaz háttérelmosása igen kellemes, főleg, ha portréalanyunk viszonylag közel (kb. 2-3 méteren belül) van hozzánk. A következő lenti összefoglaló ábra fotói a Flickr ezen albumában tekinthetőek meg nagyban; minden esetben letölthető az eredeti méret is!
A peremsötétedés, azaz vignettálás már teljesen nyitott rekesznél is elég jól kordában van tartva, de igazából F2.8-on tűnik el teljesen.
A kis Olympus üveg a színhibákat is „rendben tartja”, hiszen már F1.8-on is igen kevés látható ezekből a lilás él-elszíneződésekből, de F2.5-F2.8 rekeszértéken tisztul ki úgy igazán a kép:
Általában ebben a gyújtótávolsági tartományban (ekv. 85-100 mm) viszonylag kismértékű szokott lenni a geometriai torzítás. A m4/3 rendszer – bár ezt valószínűleg már mindenki tudja – nem az optikai felépítés „nyers erejére” hagyatkozik, hanem a képalkotás során (JPEG és RAW esetében egyaránt) a lencserendszer és a képalkotó algoritmus ügyes együttműködésével hozza létre a fotót. Egyesek ezt csalásnak nevezik, én fejlődésnek – akármi is legyen „az Igazság”, Panasonic DMC-G7 készüléken használva az Olympus M.Zuiko Digital 45 mm F1.8-at, csupán minimális párnatorzítás jelentkezik a tesztábrán. Háromféle képet használtam fel a torzítás mértékének felfedése során: az egyik fájl a fényképezőgép (Pana G7) saját JPEG állománya volt, a másik az Adobe Camera RAW általi RAW konverzió, míg harmadik esetben a RawTherapee átalakítását vettem szemügyre.
Lássuk második versenyzőnket, a Panasonic 42.5 mm F1.7 Asph. Power O.I.S.-t!
