Egy teherautónyi újdonság érkezett a Manfrottotól – második rész!

Az előző részben, amit pár nappal ezelőtt osztottam meg veletek, már szó esett a Manfrotto elitmárkájának, a Gitzonak az új állványfejeiről, állványairól, a Manfrotto „új” 290-es háromláb-sorozatáról, slidereiről, táskáiról – ám még mindig nincs vége az új termékek sorának! Itt van például a méltán népszerű mini állványnak, a Pixinek a legfrissebb kiadása, a Pixi Evo, ami akár egy női neszesszerben is kényelmesen elfér. A kis méret (összecsukva csupán 23 cm hosszú) ellenére a Pixi Evo roppant erős felépítésű, és lábai immár két szekciósak!

pixievo

Az említett lábszárak dőlésszögeit két lépésben lehet beállítani, így akár egyenetlen felületen is vízszintbe hozható a kis gömbfej, ami 2,5 kg-ig terhelhető, és az elődmodellhez képest immár portréállásba is dönthető. A speciális műanyagból és alumíniumból készülő háromláb 267 gramm tömegű, és akár egy középkategóriás dSLR váz (+ alapobjektív) biztonságos megtartására is képes. A gömbfej integrált talplemezzel rendelkezik, tehát nem veszíthetjük el utazásaink során.

Maradjunk még az állványoknál, ugyanis a Manfrotto egy meglepő újdonsággal is előrukkolt: íme, a Compact Xtreme 2-in-1 monopod, aminek mindkét végére fényképezőgépet/kamerát csavarhatunk! A négy szekcióból álló rúdállvány speciális műanyag és alumínium keverékéből készül, teherbírása kereken 1 kg. Mindkét végén 1/4”-os csavar található (ilyen csavarható a fényképezőgépek alján található állványmenetbe), így ha a tetejéről áthelyezzük a gömbfejet a rúd végére, máris egy hosszabbító karral lettünk gazdagabbak, mellyel nehezen hozzáférhető, lefotózható témákat érhetünk el – persze, szelfibotnak sem utolsó a Compact Xtreme..

extreme

A lábrészen található menetet egy jól tapadó, csúszásbiztos gumitalp védi, amit pár mozdulattal levehetünk. A Compact Xtremehez jár egy GoPro adapter, amivel a népszerű kalandkamerákat gyártó cég termékeit is biztonságosan használhatjuk kirándulásaink során. A Compact Xtreme kihúzva 131 cm hosszú, összecsukva pedig csupán 40,3 centiméter; saját tömege 322 gramm.

Ha a Manfrottoról beszélünk, akkor a táskákat is meg kell említeni, mert az előző hírben látottakon kívül is érkeztek érdekességek! Mivel egy olasz márka termékeivel állunk szemben, így szinte egyértelmű, hogy a tervezők komoly hangsúlyt fektettek a divatos, elegáns és praktikus megjelenésre, amit az NX kollekció darabjai is igazolnak. A Manfrotto NX Collection táskakollekcióval a gyártó a tükör nélküli rendszerkompaktok tulajdonosaira is gondolt; az új táskacsaládhoz tartozik egy hátizsák, egy válltáska, egy testtáska (deréktáska), egy oldaltáska, két, külön a MILC gépeknek szánt válltáska, egy övre is felfűzhető kistáska (elsősorban kompaktoknak), és egy-egy Holster, amibe dSLR vagy MILC rejthető.

taska1 taska2 taska3 taska4 taska5 taska6 taska7

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...