28 kilométeres magasságban járt ez a Sony A7s

Adva volt öt haver, öt kamera és egy meteorológiai ballon – az eredmény elég kézenfekvő: felküldték az egész hóbelevancot a sztratoszférába! Maga az ötlet nem egyedi, hiszen már többféle kamera, fényképezőgép járt több kilométeres magasságban, ám az öt San Franciscoi fiatal egy szinttel emelte a tétet. Nem elégedtek meg holmi játékkamerával, nem, ők többek között egy Sony A7s-t is felszereltek arra a platformra, amin négy másik masinával együtt szállt a magasba a ballon.

DCIM100MEDIA

A teljes 160 kilométeres repülés Észak-Kalifornia fölött zajlott, aminek eredményeként nagyon szép látképeket kaptunk San Franciscóról és környékéről. Az A7s vázra egy Sony 10-18 mm F4 objektívet csavartak, de mellette két GoPro Hero4 Black, egy Samsung Galaxy S5, és egy GoPro Hero3+ is részt vettek a szédítő kalandon.

ballon2

Kb. 28 350 méteres magasságban a ballon szétrobbant, édes terhe pedig ejtőernyővel biztosítva, termőföldekhez közel ért földet. „Miután visszaértünk a kocsikhoz, azonnal kivettük az SD kártyákat a gépekből, majd megnyugodva láttuk, hogy lélegzetelállító felvételek készültek. Szó szerint ugráltunk örömünkben, amikor megláttuk a Golden Gate hídról, a Bay Bridge hídról, a Monterey öbölről készült képeket, no, meg persze a hatalmas szivárványt az öbölvidék fölött.” – írta a csapat honlapjukon.

ballon3

A Bryan Chan, Ashish Goel, Tyler Reid, Corey Snyder, és Paul Tarantino alkotta „Night Crew Labs” nevű csapat már tervezi következő projektjüket, ahol Alaszkából fognak felröptetni egy ballont, hogy az északi fényeket örökítsék meg a magasból. (Forrás: petapixel.com)

ballon4

ballon5

ballon6

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...