„Kész, mindenki dobjon el mindent, senki ne keressen tovább, a Manfrotto megalkotta a tökéletes MILC állványt!” – ezzel a mondattal akár már le is zárhatnám e cikket, hiszen ezek az első sorok szinte mindent elárulnak az olasz gyártó új termékcsaládjának, az Elementnek a nagyobbik háromlábáról. Szerintem azonban kár lenne úgy továbbmennünk, hogy ne ismernénk meg teljes egészében ezt a valóban nagyszerű állványt, ami egyszerű, de roppant praktikus elemekkel „verte ki nálam a biztosítékot”!
Lássuk, mitől is olyan különleges ez a Manfrotto Element Traveller Big tripod: a neve kissé félrevezető, hiszen szó sincs óriási méretekről. A névben szereplő „Big” jelzővel a Manfrotto valószínűleg csak arra szeretett volna utalni, hogy az Element családban van egy kisebbik változata is ennek az utazóállványnak, amit nemes egyszerűséggel – és logikával – a „Small” utótaggal láttak el a termékfejlesztők. Talán már a fenti képen is látható, hogy ez az állvány is a „fejét a lábai közé veszi” csoportba tartozik, aminek előnye, hogy összecsukott állapotban egy állványfejnyivel rövidebb lehet, mint hagyományos felépítésű társai.
A Manfrotto Element Traveller Big alumíniumból készült, lábai öt szekcióból állnak, melyeket csavarós reteszekkel („Twist Zár”) lehet az adott hosszúságban rögzíteni – a gyártó valószínűleg helytakarékossági okokból döntött e megoldás mellett; én személy szerint jobban kedvelem a gyorsreteszt, mert – amint már nevében is benne van – gyorsabban lehet vele rögzíteni a lábszekciókat. A lábakat 21,5, 54,5, és 83 fokos dőlésszögre lehet beállítani, tehát háromféle pozíciót kínálnak fotózáshoz. A középoszlop szintén csavarós retesszel zárható, ami itt csöppet sem zavaró.
A középoszlop végén egy fémkampót találunk, amire súlyt akaszthatunk az állvány stabilitásának növelése érdekében. Apropó stabilitás: a Manfrotto Element Traveller Big az összes lábszekciót kihúzva is kellően stabil és merev, de ha nagyobb vázzal (pl. Panasonic DMC-GH5 vagy Olympus OM-D E-M1 Mark II) és egy hosszabb teleobjektívvel fényképezünk, akkor érdemes az utolsó, tehát a legvékonyabb szekciókat betolva hagyni. Nyilván nem várható el tőle, hogy például a 055-ös családdal azonos merevséget nyújtson, de kategóriáján belül meglepően masszív a „Big”.
A gyári csomagolásban a többféle méretű imbuszkulcsok mellé fémtüskéket is kapunk, melyekkel a gumilábakat helyettesíthetjük, ha mondjuk sziklás vidéken szeretnénk fotózni. A gumilábakat kézzel is könnyűszerrel ki lehet tekerni, de a fémtüskékhez már érdemes villáskulcsot használni.
Figyelem (dobpergés): a Manfrotto Element Traveller Big zseniális húzása, hogy az egyik lábát (amelyiken a szivacs van) kicsavarhatjuk, és máris egy teljes értékű monopoddal gyarapodtunk!
A gyártó a fényképezőgép felcsavarásához szükséges csavart is mellékeli a csomagban, így nincs más dolgunk, mint becsavarni ezt a „monopodba”. A csavart kétféleképpen lehet használni: ha a kisebbik menettel kifelé csavarjuk be a helyére, akkor arra közvetlenül rácsavarható a fényképezőgép, ha azonban ezzel befelé, akkor egy állványfejet erősíthetünk fel rá! Két legyet egy csapásra..
És ha már említettem a fejet: a Manfrotto Element Traveller Big szettben érkezik egy megfelelő méretű gömbfejjel, ami tökéletesen illik az állvány jellegéhez.
A fej testén két csavar található, melyek közül a nagyobbik a gömb szorításáért felel, míg a kisebbik a forgásirányú rögzítést teszi lehetővé. A cseretalpat egy harmadik csavar tartja a helyén, aminek külső részébe egy buborékos szintező került. Egyedül ezen a helyen tudnék belekötni a Manfrotto Element Traveller Big állványba, mert nincs a cseretalpat megfogó biztonsági reteszelő tüske, a csavar kilazítása után a fényképezőgép kieshet az „Arca” típusú cseretalp-ágyazásból. Persze, némi odafigyeléssel ez elkerülhető, de az ördög sosem alszik, na.
A négyféle színben (fekete, vörös, kék, szürke) kapható Manfrotto Element Traveller Bighez egy nagyon jó minőségű, vastag anyagból varrt táska is jár, így utólag erre sem kell költenünk.
És most jön a legszebb az egészben: a Big bruttó 44 900 forintért vásárolható meg, ami tudását, jó minőségét és praktikumát szem előtt tartva aprópénz! Nézzük a legfontosabb műszaki paramétereket:
Szóval, aki olyan utazóállványt keres, ami kicsi, könnyű, mégis kellően merev, telis-tele van ötletes részletmegoldásokkal, bőségesen kapunk mellé kiegészítőket (táska, lábak, csavar a monopodhoz, imbuszkulcsok), de mégsem kell érte vagyonokat fizetni, az ne keressen tovább, mert a Manfrotto Element Traveller Big egyszerűen nem hagy más választási lehetőséget. Nyilván megjelennek hiányosságai, ha nagyobb, jóval drágább állványokhoz hasonlítjuk (ennek tükrében ezeket nem is lehet igazán annak nevezni), így nincs rajta Easy Link menet, nem fordítható meg a középoszlop, a lábakat nem gyorsretesszel látták el, a gömbnek nincs súrlódásszabályzása. Tőlem jár neki egy kövér „Kedvenc” biléta!
Manfrotto Element Traveller Big
A Manfrotto Element Traveller Big bruttó 44 900 forintért vásárolható meg a Manfrotto Magyarország viszonteladóinál.