Bevezető, külsőségek
Imádtam a „hatdémet”. A szó jó értelmében véve egyszerű volt, mint a faék: semmi sallang, csak a lényeg! És ez nem csak a kezelőfelületre, hanem a digitális trükkökre is vonatkozott. A készülék gyakorlatilag pont annyit tudott, amit egy „igazi” fényképezőgépnek tudnia kell. A 20 MP-es képérzékelő – szerintem – a Canon akkori felhozatalának legjobbja volt, a képminőséggel nagyon meg voltam elégedve. Sokan kifogásolták az erősen leegyszerűsített AF rendszert – nos, érdekes, nekem sosem volt vele bajom. Igaz, nem fotóztam vadászgépeket, Forma 1 versenyeket, de repülő madarakat, vadakat mozgásban is le tudtam vele képelni. Csupán abba tudtam belekötni, hogy 1/4000 mp-nél gyorsabb záridőre nem volt képes – végül is kellett valami érv az 5D Mark III mellé..
Aztán teltek-múltak az évek, s a márka rajongói egyre hangosabban követelték az utódot. Picivel több, mint négy év telt el az EOS 6D bemutatása óta, mikor lerántották a leplet a 6D Mark II-ről. 20 helyett immár 26 MP figyel a Dual Pixel AF rendszeres CMOS képérzékelőn, és a fókuszmezők száma is szépen felhízott: 45 darab közül választhatunk, s ráadásul az összes keresztérzékelő (igaz, ezeket sikerült jó tömören, a kép közepébe elhelyezni)! Az érzékenység ISO 100-102 400 közötti értékekre állítható (utóbbi két érték már a kiterjesztett tartományba tartozik), a sorozatfelvétel pedig 6,5 kép/mp lett. Továbbra is van beépített GPS és WiFi modul, de megjelent a beépített NFC és a Bluetooth is.
A 6D Mark II nagyon akar a nagyobbik testvérére, az 5D Mark IV-re hasonlítani, így hát nem csoda, hogy az előlapon – ugyanolyan elrendezésben – találjuk a vakuszinkron aljzatot. A mélységélességet egy gombnyomással ellenőrizhetjük a dedikált kis nyomógomb segítségével, ami (szemből nézve) a bajonett bal alsó ívén bújt el.
A 3”-os érintésérzékeny kijelző kihajtható és el is forgatható. Élőképes nézetben például az AF-mezőt pakolgathatjuk kedvünkre egy-egy érintéssel. De a tapogatás célja nem merül ki ennyiben, hiszen a menüben is barangolhatunk a kijelző és az ujjbegyünk közreműködésével: „nézd, apa, gombok nélkül ügyködöm!”. Archoz emelt gép esetében viszont nem lehet a kijelző simogatásával, nyomkodásával áthelyezni az AF-mezőt, ez csak élőképes módban működik.
A gép hátoldala egyébként, eltekintve a kijelzőtől, szinte pont olyan, mint az elődmodellé. Jó-jó, a gombokat kissé eltologatták, de a kiosztásuk és a számuk maradt a régiben – szerencsére. Aki tehát a régit az új, fiatal, ropogós Mark II miatt dobja, nem fog összezavarodni a gombok nyomkodása során. Az optikai keresőbe nézve senki ne várja az 1Dx Mark II nyújtotta látványt, mert nyilván kisebb „alagúton” át fogjuk látni a témát. Sebaj, ez sem rossz, ráadásul az információk kijelzése is végre megoldódott. Szemhez emelt készülék mellett is látjuk, melyik paraméterhez tartozó gombot nyomtuk meg, és a vezérlőtárcsák elforgatásával milyen értéket vesz fel a kiválasztott szolgáltatás. A kereső alsó sorában vörös színben pompázik a képtovábbítás módja (egy kép, sorozatfelvétel stb.), az AF-mód, és a fénymérés; az ISO gombjának megnyomására a régi, megszokott vizuális visszajelzést kapjuk.
A Quick menü gombjárta hasalva megjelenik a – meglepetés! – gyorsmenü, ahol érintésekkel és csúszkák simogatásával állítgathatjuk a megjelenített paramétereket – gyakorlatilag nincs szükség a vezérlőtárcsákra és a multifunkciós nyomógombra sem.
A Canon EOS 6D Mark II is csak egyetlen egy memóriakártya fogadására képes: UHS-I kompatibilis SD/SDHC/SDXC kártyákat tömhetünk a váz oldalába.
A beépített mikrofonon kívül lehetőségünk van külső egység használatára is: szabványos, sztereó 3,5 mm-es Jack aljzat áll rendelkezésünkre. Fejhallgató kimenete nincs a gépnek, azt egy kategóriával feljebb keressük. Van még egy HDMI és egy USB 2.0 csatlakozó is ugyanezen az oldalon. Mindegyiket egy gumidugó védi a szennyeződésektől és a nedvességtől: az EOS 6D Mark II „fékezetten időjárásálló”.
A popsi-lemezen csak az optikai középvonal alá helyezett fém állványmenetet, és az akkunak fenntartott fiókot találjuk.
Felül is megszokott kép fogadja a fotóst, a reteszelt módválasztó tárcsa alatt van a bekapcsoló egység, majd középen a rendszervaku saruja, és balra tőle a többi nyomógomb látható.
A váz markolata mély és kellően vaskos, de egy párórás kézben való cipelés után azért így is el tud gémberedni az ember keze – főleg, ha valami nagyobb, nehezebb objektívet csavart fel a gépre.
A Canon Hungária Kft. a fényképezőgép mellé egy EF 24-70 mm F4L IS USM és egy EF 100 mm F2.8L IS USM Macro objektívet adott. Ezek amúgy méretre és tömegre remekül illenek is a géphez, egyikkel sem lesz orrnehéz a váz.
A Canon EOS 6D Mark II-ről az EOS 80D jut eszembe – a váz tulajdonképp nem más, mint az APS-C-s „kistesó” felhizlalt változata. Ennek dacára a Mark II jelenleg az egyik legtömzsibb, legkönnyebb, full frame szenzor köré épített tükörreflexes fényképezőgép.
Egyelőre csak egy rövid időszakra kaptam kézbe a készüléket, így teljes tesztet most ne várjatok tőlem. Pár nap alatt nem akartam „letudni” a 6D Mark II-t, mert attól azért komolyabb masina, több figyelmet érdemel. Jelenlegi cikkemben a külső tulajdonságok mellett csak az állóképek minőségével fogok foglalkozni. Szerencsémre jó idő volt, így igen sok képmintát tudtam készíteni. Művészi vonásokat azonban senki se keressen..
