Szeptember végén mutatta be a japán gyártó az 56 mm F1.4 DC DN Contemporary típusú objektívet, amit APS-C, illetve 4/3” méretű képérzékelők kirajzolására terveztek. Meglepő, hogy a Sigma m4/3 mellett csupán Sony E bajonettel kínálja ezt a kis drágakövet, hiszen APS-C szenzoros, tükörnélküli fényképezőgépet azért más is gyárt – miért kell az ilyen rendszerek tulajdonosait megfosztani az örömöktől? De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, miért olyan birtoklási vágyat keltő ez a lencserendszer.
A Sigma 56 mm F1.4 DC DN | C összesen tíz lencsetagot tartalmaz hat csoportba rendezve. Ez egy kellemes meglepetés volt, hiszen manapság oly divatos lett a legegyszerűbb objektívet is túlzsúfolni lencsetagokkal, így légrésekkel is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne igényes az optikai formula, hiszen az elemek közt találunk SLD és aszférikus kialakításút egyaránt. A kevés lencsetag előnye, hogy nőhet a mikrokontraszt, amit elsősorban a fekete-fehérben fotózok tudnak majd kamatoztatni. Erősebb, „keményebb” lesz az általános kontraszt is, hiszen a fény útjában kevesebb „ellenállás” található (az üvegfelületek speciális felületkezelést igényelnek, hogy ne alakuljanak ki nemkívánatos becsillanások).
Az objektív íriszét kilenc darab, lekerekített formájú lamellából alakították ki a mérnökök; alaphelyzetben ezek zárt állásban, azaz F16-ra beállva várják a fényképezést. A 280 grammos, 66,5 x 59,5 milliméteres optika 55 mm-es szűrőmenettel rendelkezik. A legkisebb tárgytáv kereken 50 cm, a legnagyobb nagyítás 1:7,4-hez. Gyárilag jár mellé a napellenző, amit erős oldal-, vagy ellenfényben érdemes is használni (lásd majd lentebb).
A tubus időjárásálló szigetelést kapott, ami lehetővé teszi a szitáló, gyenge esőben való fotózást. Többek között a foglalatot is egy gumigyűrű veszi körbe, ami megakadályozza, hogy a bajonettnél bejusson a nedvesség, vagy a szennyeződés a tubus/fényképezőgép belsejébe.
A kiváló minőségű műanyagból készített tubus méretét és tömegét tekintve még a kisebb m4/3-os fényképezőgépekkel (pl. az Olympus PEN, vagy a Panasonic GX-sorozatával) sem lesz orrnehéz, ráadásul a mérnökök a lencserendszer külalakját is mesterien „eltalálták”, az ugyanis szépen beleillik a high-tech OM-D, de a klasszikus PEN sorozat látképébe, hangulatába.
A tubuson egyetlen egy kapcsolót sem találunk, tehát az AF/MF közti váltást is a fényképezőgépen (vagy annak menüjében) kell végrehajtani. Nem bántam volna, ha van egy ilyen fizikai kapcsoló, de mivel úgyis bármikor bele lehet nyúlni kézzel az AF-be, csak egy-egy konkrét helyzetben éreztem a hiányt.
Kis csinos, duci kialakításának köszönhetően remekül kézre áll a széles, puha gumival bevont fókuszgyűrű, amit nem csak nedves kézzel, de kesztyűben is könnyű forgatni. Természetesen ez az objektív is csak elektronikus összeköttetést létesít a fókuszgyűrű és a lencsemozgató mechanizmus között. Apropó fókusz: az AF a teszthez használt Olympus OM-D E-M1 Mark II-vel néma, gyors és pontos volt. Erősebb ellenfényben megesett, hogy kézzel rá kellett segítenem, hogy oda álljon élesre, ahová én gondoltam, de ezekben a szituációkban valószínűleg más optikák is hasonlóan viselkedtek volna. A gyors és halk működés filmkészítőknek is kedvez, mert aki inkább az AF-re bízná az élességállítást, annak sem kell attól tartania, hogy a fókuszmotor hangja belehallatszik majd a felvételbe (vloggerek!).
Térjünk végre a lényegre, az objektív képminőségére! Amint azt már említettem, a teszteléshez egy Olympus OM-D E-M1 Mark II fényképezőgépet használtam, ami kizárólag RAW formátumú fájlokat mentett. Az Olympus ORF fájljait az Adobe Camera RAW 11.0.0.61-ez verziójával nyitottam meg. A képhívás során kizárólag az expozíciós értékeken igazítottam, se a képélességhez, se a zajszűréshez nem nyúltam, azok az ACR alapértékein maradtak. Lássuk, van-e geometriai torzítása a 28,5° átlós látószögű optikának!
Persze, azt sokan tudják, hogy a m4/3 rendszer eleve korrigált nyersképet ad (beépített profil), de azért a „márkaidegen” objektíveknél lehet valamelyest látni, hogy belenyúlt-e a képbe az elektronikus kismanó, vagy sem. A Sigma 56 mm F1.4 DC DN | C se hordó-, se párnatorzítást nem mutatott.
Mivel az optika fejlesztésekor az APS-C méretű szenzorokat vették figyelembe, ezért nem csoda, hogy a Sigma 56 mm F1.4 DC DN | C minimális peremsötétedést mutat. Persze, F1.4 és F1.6 blendeértékeken még látni a vignettálást, de már F1.8 körül teljesen kitisztul a kép. Én személy szerint még reménykedtem is abban, hogy talán picivel látványosabb lesz majd a peremsötétedés, de így jártam.
Színhibák, azaz zöldes-lilás él-elszíneződések kb. F2.8-as értékig vannak velünk, de csak mértékkel. Ezek javítása minimális ráfordítást igényel, és nem sokat vesz el a képminőségből.
Bár a gyújtótávolsága kapcsán azt hihetnénk, hogy ez az objektív mentes lesz majd a becsillanásoktól, de ügyetlen kompozíció esetében érdekes, szivárványos becsillanás figyelhető meg. A fenti kép készítésekor a Nap fénysugarai szinte teljesen merőlegesen érték a frontlencsét, ezért nem csoda, hogy meglátszik a hatásuk a felvételen.
Kattints!
A képélesség sem maradhatott ki a tesztelésből, így hát elővettem megbízható, masszív Manfrotto 055-ös állványomat, és a fényképezőgép 2 mp-es önkioldójának használatával végigtoltam a teljes rekeszsort. Amint az a képeken látszik is, F2.8-ig minden 1/3 FÉ-t belevettem a kiértékelésbe, hiszen egy ilyen fényerős optikát elsősorban amúgy is ebben a tartományban fogunk használni. A kép közepén a tesztábra leképezése már nyitott blendével is majdnem tökéletes (F1.8-F2.0 kifogástalannak mondható), de F8 körül már jelentkezik a diffrakció hatása, így elkezd lágyulni a rajz. Képeink extrém sarkaiban, szélein is hasonló a helyzet, azaz már a kezdő F1.4 értéktől is jó képminőséget kapunk, de F1.8-F2.0 közti értékekre szűkítve érjük el a Kánaánt.
Persze, a valóvilágban sem okozott csalódást a kis Sigma. Pár képmintát feltöltöttem ide, ahol a bokeh-t is megleshetitek.
Értékelés
A Sigma 56 mm F1.4 DC DN | C lenne akkor hát az új portrécsoda a m4/3 rendszerhez? Valóban, az objektív már teljesen nyitott rekesszel is nagyon élesen, kontrasztosan rajzol, azaz rekeszelni csak a nagyobb mélységélesség miatt kell majd elsősorban. F1.4-en van benne még annyi jóindulatú lágyság, hogy portréalanyunk legapróbb szeplőit, bőrhibáit még épp hogy el tudjuk „simítani”, de közben már olyan aprólékos rajzot kapunk például a szem íriszéről, hogy „szem nem marad szárazon”! Az AF gyors és halk, a pontosságával sem volt baj, de egy AF/MF kapcsolót azért szívesen láttam volna a tubuson. Külső kialakításának hála nem okoz zavart sem a kisebb, sem a nagyobb m4/3 vázakkal alakított szettekben. Ára is nagyon baráti: már bruttó 140 000 Ft alatt is beszerezhető idehaza a szokásos 3 éves garanciával. Hogy van-e nála jobb kistele/portré objektív? Inkább úgy fogalmaznék, hogy van másféle, hiszen a gyújtótávolságának köszönhetően igen egyedi helyet foglal el a sorban, amit lefelé a 42,5-45, felfelé a 60-75 mm-es üvegek egészítenek ki. Tőlem jár neki a „Kedvenc” biléta!
Sigma 56 mm F1.4 DC DN | C
A Sigma 56 mm F1.4 DC DN | C objektívet a Hama Kft.-től kaptam bemutatóra. Az objektív műszaki paramétereit itt találod.
