Minden elvárást túlteljesít az Olympus OM-D E-M1X!

Bár már a pletykákból elég sok részletre fény derült, azért még így sem marad szem szárazon: az Olympus új zászlóshajója, ami az abszolút csúcsot képviseli, olyan funkciókat és szolgáltatásokat kínál, ami példátlan még ebben a kategóriában is! Az Olympus OM-D E-M1X annak ellenére, hogy egy Tigris harckocsit is megszégyenítő masszívsággal bír, mégis könnyű és a kategóriáján belül kicsinek mondható. Noha a beépített portrémarkolattal ez a készülék a m4/3-rendszer legnagyobb fotómasinája, még így is jóval kisebb a konkurens gépszörnyeknél.

Az E-M1X egy olyan 20 MP-es, 4/3”-os képérzékelő köré épül, aminek teljesen új portalanító rendszere lett. A jelfeldolgozásért immár két TruPic VIII processzor felel, ami nem csak a megnövelt működési sebességen, hanem a továbbcsiszolt képminőségen is meglátszik. Természetesen a mérnökök az autofókusz rendszert is átdolgozták, így az nem csak gyorsabb, pontosabb, hanem új működési módokkal is fel lett bővítve (pl. AF Target módok). A fényképezőgép a szigeteléseknek köszönhetően különösen jól védett az időjárás viszontagságaival szemben – e tekintetben pedig már az eggyel kisebb E-M1 Mark II sem okozott csalódást!

Az Olympus 5-tengelyes képstabilizációs rendszerének teljesítménye világhírű. Ám az E-M1X-ben ez a rendszer még hatékonyabb lett: a szakemberek lélegzetelállító 7,5 FÉ előnyt ígérnek! Ezt az értéket elképzelni is nehéz, hiszen már az E-M1 Mark II a maga 6,5 FÉ-jével is brutális volt! Akinek kevés lenne a 20 MP, az továbbra is igénybe veheti a több expozícióból összeállított High Res Shot (nagyfelbontású képkészítés) módot, ahol a fotógép által összeillesztett végeredmény egy 80 MP-es felvétel. Ez a funkció már megvolt az elődben is (már, persze, ha az E-M1 Mark II-t ezek után lehet elődnek nevezni), de ott még csak megkötésekkel lehetett használni ezt a módot. Az E-M1X-et már nem kell állványra se helyezni, ha borotvaéles High Res Shotokat szeretnénk készíteni. „Hand Held” módban, azaz kézből még mindig 50 MP-es fotók készülhetnek.

A 144,4 x 146,8 x 75,4 mm terjedelmű váz két akkumulátorral és memóriakártyával is csak 997 grammot nyom, így az akár napokig tartó természetfotózás során sem kell a sérvtől félnie a fotósnak. Az újonc USB-n keresztül nem csak tölthető, de működtethető is – ha lemerült az akku, csak csatlakoztassunk egy külső áramforrást, és mehet tovább a fényképezés. Az E-M1 Mark II-vel szemben az E-M1X-ben már két darab UHS-II kompatibilis SD kártya foglalat található, és a valljuk be nem épp egyszerű menürendszer immár személyre szabható.

Még pár mondat erejéig visszakanyarodnék a készülék sebességére: az elektronikus zár használatával akár 60 kép/mp-es sorozatfelvételi sebességet érhetünk el, míg a mechanikus zárrendszerrel – AF és AE használatával – is tekintélyes 18 kép/mp lehet a csúcs! Megmaradt a Pro Capture funkció is, ami a kioldó félig való lenyomásával már elkezdi rögzíteni a témát (35 kép készül a kioldó teljes lenyomása előtt, vagy akár utána is). Új még a Live ND szolgáltatás, ami a hosszú expozíciós idővel készülő felvételek és ND szűrő együttes használatának hatását jeleníti meg. Az így módosuló felvétel előképe a keresőben ellenőrizhető még a felvétel elkészítése előtt. A hatás öt fokozatban állítható: ND2 (1 FÉ), ND4 (2 FÉ), ND8 (3 FÉ), ND16 (4 FÉ) és ND32 (5 FÉ).

Az Olympus OM-D E-M1X-nek mozgóképek felvételekor sincs szégyellnivalója: a szokásos 3840 x 2160 mellett 4096 x 2160 pixeles videók is rögzíthetők. A képfrissítés csúcsa 30 kép/mp. Full HD-ban viszont akár 120 kép/mp-et is beállíthatunk a felvételekhez. Természetesen használható az 5-tengelyes képstabilizátor, aminek hatását háromféle módon állíthatjuk be a felvétel hangulatához igazítva. Az új OM-Log400 profillal tágabb dinamikatartományt érhetünk el, ami a videók utólagos feldolgozásakor jöhet nagyon jól.

Az E-M1X többféle szenzorral is fel van vértezve, így megtalálható benne a hőmérő, a nyomásmérő, az iránytű, illetve a GPS modul is. A vezeték nélküli kommunikációt a WiFi egység szolgáltatja, azaz a gép távirányítása, a fájlok másolása már nem vezetékhez kötött feladat. Az Olympus OM-D E-M1X február végétől lesz megvásárolható, ára bruttó 999 990,- Ft lesz. Íme, a sajtóközlemény:

Sajtóközlemény

Az Olympus a profi fotósok igényeinek megfelelően bővíti kínálatát új OM-D fényképezőgépével és teleobjektívjével

Új OM-D E-M1X – a profi fotósok igényeit szem előtt tartva, kiemelkedő megbízhatósággal és teljesítménnyel

Az Olympus ma bemutatja legújabb, OM-D E-M1X névre keresztelt fényképezőgépét. A megbízhatóság, sebesség, precizitás és képminőség szempontjából is egyértelműen professzionális felhasználásra tervezett E-M1X hozza az Olympus alapkoncepcióját: a legkisebb és legkönnyebb fényképezőgép-rendszert a maga kategóriájában. Az Olympus OM-D sorozat legújabb tagja kihangsúlyozza a Mikro-NégyHarmad szenzortechnológiában rejlő potenciált a képalkotás világának legújabb vívmányait felvonultatva. Az integrált portré-markolatot is magában foglaló, masszív váz fejlesztésének alapvető igénye volt a legnagyobb szintű megbízhatóság és a szinte mindenféle körülmények között gondtalan használhatóság elérése.

A világ legjobb képstabilizátorával1, újratervezett, szupergyors auto-fókuszrendszerrel, valamint a nagy képfeldolgozási sebességet és a kézből tartva is használható High Res Shot funkciót elérhetővé tevő két TruePic VIII képprocesszorral büszkélkedő, elképesztően nagyteljesítményű fényképezőgép a rendkívül hatékony funkciók, kiemelkedő jellemzők és nagyszerű hordozhatóság vonzó egyvelegét alkotja. Az Olympus nagyfelbontású M.Zuiko objektívjeinek kínálatával együttesen valódi high-end képminőséget érhetünk el. Igazi arcát és képességeit azokon a területeken mutatja meg, ahol a hordozhatóság, sebesség és megbízhatóság elengedhetetlen – például a vadvilág- dokumentáló- és sportfotózás igényeinek megfelelve.

Két évvel azután, hogy az Olympus letette a névjegyét a professzionális fotózás világában az OM-D E-M1 Mark II fényképezőgépével, új M.Zuiko PRO objektívjeivel és a világ több országában elérhető Olympus PRO Service rendszerével, az új E-M1X ismét a kínálat bővítését hozta el, kifejezetten profi fotósoknak.

Integrált portrémarkolatával, a világ legjobb por-, csepp- és fagyálló kivitelével, valamint kiemelten professzionális használatra tervezett új funkcióival az E-M1X minden eddiginél jobb kezelhetőséget, ergonómiát, illetve stabil teljesítményt garantál – mindezt mindenféle időjárás esetén, professzionális végeredményt garantálva. Új giroszenzorával az Olympus igen népszerű 5-tengelyes Sync IS képstabilizátor rendszerét még magasabb szintre emelte – melyet az akár 7,5 fényérték kompenzáció1 fémjelez. Az OM-D AF rendszere teljes áttervezésre került – további fókuszpontokkal és egy új, intelligens témakövető funkcióval egészült ki, mely bizonyos témák automatikus követését teszi lehetővé. A kifinomult nagysebességű felvételi módok mellett villódzásmentesített (Anti-Flicker) felvétel funkciót is választhatunk. Az új fejlesztések között találjuk a kézből tartva használható (Handheld) High Res Shot funkciót, Live ND szűrőt, valamint egyéni igényekre szabható menürendszert, USB áramellátás és töltési lehetőséget, illetve két UHS II SD memóriakártya-foglalatot.

A csúcsminőségű M.Zuiko objektívekkel együtt használva, az új, vezeték nélküli vakurendszerrel kiegészítve és az „Olympus Workspace” képkezelő szoftverrel felszerelve az E-M1X tökéletes eszköz a professzionális használathoz és a professzionális végeredményhez egyaránt. A megbízhatóság, ellenálló képesség és használhatóság új mércéje: Integrált portrémarkolatával az E-M1X azt a biztos tartást kínálja, melyet a profi fotósok keresnek. Mivel a függőleges és vízszintes markolat kialakítása azonos, használója ugyanazokat az intuitív kézmozdulatokat használhatja portré és tájkép fotózásakor is.

A gombok és más kezelőszervek elrendezése, formája és magassága a még könnyebb használatot segíti – a fotós így csak a keresőre koncentrálva, extra figyelem ráfordítása nélkül kezelheti a fényképezőgépet. A kereső új optikai tervezési szempontok szerint készült – a kategóriában is élvonalat jelentő 0,83x nagyítással (35mm ekvivalens érték). A többfunkciós joystick mindkét markolatnál megtalálható, így minden esetben gyorsan választhatunk például megfelelő fókuszterületet. A standard Lever Lock zármegoldás mellett az új C-Lock Lever segít a kívánt kezelőszervek lezárásában, portréfotózás közben.

Az OM-D sorozat már bizonyított időjárásálló tömítésrendszere még átgondoltabb tervezéssel került az E-M1X fényképezőgépbe – így azt a világ legjobbjává tette: az E-M1X ugyanis kiválóan vizsgázott az Olympus belső vízmentesség-tesztjén2, mely az IPX1-nél is szigorúbb mérési elvekre alapul. Így a legzordabb időjárás esetén is gondtalanul használhatjuk – sőt, a por- csepp- és fagyálló2 kivitel tömítettsége akkor is megbízhatóan helytáll, ha távkioldót, mikrofont, vagy fejhallgatót csatlakoztatunk hozzá.

A szenzor pormentesítő rendszere a szintén továbbfejlesztett Super Sonic Wave Filter (SSWF), melynek speciális bevonattal felszerelve, másodpercenként 30 000 rezgést végezve robbantja le a szennyeződést a szenzorról, ezzel biztosítva a pormentes képeket (Factor 10). A fényképezőgép megbízhatóságát és ellenálló képességét tovább erősítő jellemzői között találjuk azt a tervezési elvet, mely segít a hőelvezetésben videofelvételek és sorozatfelvételek készítése közben, valamint a csúcskategóriát jelentő 400 000 felvétel várható zár élettartamot.

A már az E-M1 Mark II-nél használt BLH-1 akkumulátorból kettőt használó cartridge-akkumulátorrendszernek köszönhetően az E-M1X használója akár 2 580 felvételt is készíthet az akkumulátorok következő feltöltéséig. Az USB Power Delivery (USB-PD) szabvány segítségével akár 100 W teljesítményt leadó áramforrással is tölthetünk, ekkor a vázba behelyezett akkumulátorok töltési ideje kb. két óra.

Áttervezett autofókusz-rendszer az optimális kényelem, sebesség és precizitás érdekében: Az OM-D AF rendszere teljes áttervezés után került az E-M1X modellbe: az OM-D E-M1 Mark II 121 keresztérzékelős képpontos on-chip Phase Detection AF szenzorára épülve az AF algoritmus újragondolásával az Olympus rendkívül fejlett élességállítást kínál. Az E-M1X emellett a rögzített felvételek AF információit felhasználva képes a téma villámgyors követésére annak nem várt mozdulatai és sebességváltozása esetén is.

Különféle további AF beállítások érhetők el az OM-D E-M1X géppel – többek között különböző AF Target módok (akár 25 fókuszpontból álló fókuszterület támogatásával), illetve egyéni AF terület pozíció beállítások a fényképezőgép függőleges és vízszintes tartása esetén. A fókuszpontok gyorsan válthatók az új többfunkciós joystick segítségével.

Az új, intelligens témakövetés lehetővé teszi az AF rendszer számára egyes témák automatikus követését (például autósport, repülő és mozgó járművek fotózása közben) – az optimális képterületre fókuszálva és megbízható témakövetést kínálva. Így már csak a kompozícióra kell összpontosítanunk.

Az akár 6 fényérték-lépésnyi AF Low Intensity Limit által gyenge fények esetén is gondtalanul fotózhatunk.

Nagysebességű felvétel és kiváló képminőség: Az új E-M1X sebességét és képminőségét a 20,4 MP Live MOS szenzor biztosítja új bevonat-technológia alkalmazásával – így kiváló érzékenységet kapunk, valamint kiváló alapot a két nagy műveleti sebességű TruPicVIII képprocesszor kiszolgálására. A két processzor által biztosított, kiemelkedő teljesítményt jellemzi például a rövid indítási idő és a gyors visszatérés készenlét módból. A kétprocesszoros tervezési elv nem csupán gyorsabb fényképezőgépet eredményez, hanem két, nagysebességű UHS-II SD memóriakártya használatát is lehetővé teszi, illetve olyan funkciók alkalmazhatóságát, mint a kézből kitartható (Handheld) High Res Shot, Live ND és az intelligens témakövető AF.

Az E-M1X géppel az Olympus mérnökei a képstabilizátorok fejlesztésében is ismét nagyot léptek előre: az újraalkotott giroszenzorral a fényképezőgép a világ legjobb képstabilizátor-teljesítményével rendelkezik. Az M.Zuiko IS PRO objektívekkel kiegészülve az 5-tengelyes Sync IS képstabilizátor akár 7,5 fényérték kompenzációra is képes1, ezzel pedig szükségtelenné teszi állvány használatát a legkülönfélébb körülmények és fényviszonyok között.

AF zár használata esetén az E-M1X akár 60 fps sebességű sorozatfelvétel lehetőségét kínálja, az emberi szem számára nem látható, a másodperc törtrésze alatt történő mozdulatok megörökítésére. Az AF/AE Tracking funkcióval akár 18 fps felvételi sebesség is elérhető. A fényképezőgép Pro Capture üzemmódja a kioldó lenyomása előtt is folyamatosan készít felvételeket és az exponálás előtt rögzített 35 képkockányi anyagot menti a megfelelő – sokszor megismételhetetlen – pillanat megörökítése érdekében. Ez a funkció már az OM-D E-M1 Mark II modellben történt bemutatkozásakor nagy sikert könyvelhetett el, hiszen ideális segédeszköz az akciófotózáshoz, amikor a téma kiszámíthatatlanul mozog.

Az eddig elérhető 80 MP legnagyobb felbontást biztosító, állványról használható High Res Shot felvétel mellett az OM-D E-M1X modellben már a kézből kitartható (Handheld) High Res Shot funkció is elérhető. E felvételi mód azoknak a fotósoknak lehet nagy kedvence, akik nem szeretik magukat állvány használatával korlátozni, de élveznék az 50 MP szenzorral megegyező felbontású fotó készítésének lehetőségét – a kézremegés okozta bemozdulás bármilyen jele, vagy kockázata nélkül.

Az új Live ND funkció a hosszú expozíciós idővel készülő felvételek és ND szűrő együttes használatának hatását jeleníti meg. Az így módosuló felvétel előképe a keresőben ellenőrizhető, még a felvétel elkészítése előtt. Az effekt öt fokozatban állítható: ND2 (egy fényérték-lépés), ND4 (2 lépés), ND8 (3 lépés), ND16 (4 lépés) és ND32 (5 lépés).

Videofelvétel és további funkciók:

A professzionális minőségű fotók mellett az új E-M1X a videofelvételek mestere is egyben. Funkciói között minden olyan extrát megtalálunk, ami a videósok számára nélkülözhetetlen.
A Cinema 4K (C4K, 4096 x 2160) videofelvétel-formátumnak köszönhetően nem csak a jelenleg elérhető legnagyobb, egészen elképesztő felbontással dolgozhatunk, de az ebből adódó rugalmasabb használhatóság előnyeit is élvezhetjük az utómunkálatok során.

A nagyteljesítményű, 5-tengelyes képstabilizátor által akár kézből is rögzíthetünk 4K és C4K videofelvételeket – három fokozatban állítható bemozdulás-kompenzációval, a felvétel hangulatához és a mozgás erősségéhez képest optimális mértékű használathoz. A dokumentáló felvételek készítésekor, illetve természetes környezetben gyakran előforduló fényviszony-változások megfelelő fényelési utómunkáinak egyszerűsítése érdekében az E-M1X támogatja a log felvételkészítést. Az OM-Log400 beállítással készült videofelvételek
a sötétebb képrészek részleteinek elvesztése, illetve a fényes részek beégése nélkül készülhetnek, és nagyobb szabadságot biztosítanak a kreatív utómunkákhoz.
Mindezek mellett akár Full HD felbontást választhatunk a nagysebességű (120 fps) videofelvételi módban – így mozifilmek készítésére is képesek leszünk a lassított felvétel lehetőségével.

Az OM-D E-M1X beépített GPS szenzorral, hőmérsékletérzékelővel, nyomásmérővel és irányszenzorral – átfogó nevén ’Field Sensor’ rendszerrel rendelkezik. A felvétel helyének adatai – például a hosszúsági és szélességi fok – mellett e szenzorok segítségével a környezeti hőmérséklet, a megtett út során elért emelkedés, illetve a fényképezőgép iránya is a felvételek adataihoz adódik.

A villódzásmentes (anti-flicker) felvétel funkcióval a fényképezőgép megállapítja a villódzást okozó mesterséges fényforrás frekvenciáját és a kioldót a csúcsfénynél aktiválja – így kiküszöböli a többszöri expozíciót és a helytelen elszíneződést az egymás után rögzített képeknél. Az elektronikus zár (csendes üzemmód) és videofelvételi funkciók használatakor fellépő villódzás által okozott csíkosodást redukálja – a zársebesség finomhangolása így lehetséges.

Az új Wi-Fi Capture funkció lehetővé teszi a tethered shooting mód használatát – vezeték nélkül. Így az „Olympus Capture” fényképezőgép-vezérlő szofter segítségével a felvételeket a számítógépre menthetjük.

Elérhetőség – árak:

Az OM-D E-M1X az Olympus professzionális Mikro-NégyHarmad objektívjeivel és más kiegészítőivel kompatibilis – például tökéletesre szabott fotós táskákkal, vakukkal és más vakurendszer-egységekkel (további információ: lentebb). Az OM-D E-M1X 2019 februárjának végétől érhető el vázként, 999.990.HUF javasolt fogyasztói áron.  Mint minden Olympus fényképezőgép és objektív, az E-M1X is ingyenes hat hónapos jótállási idő meghosszabbítással kapható6 – ehhez mindössze a MyOlympus online rendszerébe kell regisztrálnunk: www.my.olympus.eu.

Válogatott kiegészítők:

Az E-M1X mellett új képkezelő szoftver, valamint új vaku és vezeték nélküli vakuvezérlő egység is bemutatkozik.

– „Olympus Workspace” képkezelő szoftver
Ez a program autentikus képmegtekintést és szerkesztő funkciókat kínál – köztük kifejezetten professzionális fotósok számára tervezett munkafolyamat-elemeket. Az Olympus Workspace ingyenesen letölthető mindazok számára, akik rendelkeznek Olympus fényképezőgéppel.

– FL-700WR vaku
Az FL-700WR egy nagyteljesítményű vaku, mely vezeték nélküli – rádióhullámokkal vezérelt – vakurendszerbe illeszthető. A vezeték nélküli rendszerben vezérlőként, vagy beépített vevőegységgel ellátott vakuként is alkalmazható. A kisméretű és könnyű kivitel kiváló hordozhatóságot biztosít nagy intenzitás – 42 kulcsszám (ISO 100/m) – mellett. A por-, csepp- és (-10°C-ig) fagyálló konstrukció a legkülönfélébb környezeti hatások esetén – például esőben – is megbízható működtetést tesz elérhetővé.

– FC-WR vezeték nélküli vakuvezérlő és FR-WR vezeték nélküli vevőegység
Az FC-WR és FR-WR több vakuegység távirányítását teszi lehetővé a fényképezőgéppel, megbízható vezeték nélküli vakurendszer felépítéséhez. Az FL-700WR vakuhoz hasonlóan por-, csepp- és (-10°C-ig) fagyálló kivitellel büszkélkedhet. A vezérlő akár három vakucsoportot, illetve korlátlan számú vakuegységet irányíthat.

– Egy kis előretekintés: új, kézből kitartható, szuper-teleobjektív fejlesztés alatt!
Az Olympus ma bejelentette az E-M1X telefotó-képességeinek kiaknázására szánt M.Zuiko Digital ED 150-400mm F4.5 TC1.25x IS PRO szuper-teleobjektív fejlesztésének első információit. Szintén fejlesztés alatt áll az M.Zuiko Digital 2x MC-20 telekonverter. Kombinációjukkal kézből kitartható szuper-telefotó képességet kapunk akár 2000mm gyújtótávolság mellett (35mm ekvivalens érték). Ezekkel az új fejlesztésekkel az Olympus tovább bővíti szuper-telefotó kínálatát, a Mikro-NégyHarmad rendszer előnyeinek maximális kihasználása érdekében – mely a briliáns képminőséget, a könnyű és kisméretű kivitelt, illetve az ebből adódó remek hordozhatóságot jelenti.

Az M.Zuiko Digital ED 150-400mm F4.5 TC1.25x IS PRO az M.Zuiko PRO sorozat legújabb szuper-telefotó objektívjeként kiváló optikai teljesítményre optimalizálva, kisméretű és könnyű kivitelben, por-, csepp- és (-10°C-ig) fagyálló konstrukcióval, illetve a kompakt méreteknek köszönhetően kiváló hordozhatósággal emelkedik ki. Jellemzői között találjuk a beépített 1,25x telekonvertert, mely 1000mm legnagyobb gyújtótávolságot tesz elérhetővé5 (35mm ekvivalens érték). Az objektívbe épített képstabilizátor mellett a vázba épített 5-tengelyes Sync IS képstabilizátor rendszerrel is kompatibilis, mellyel tökéletes együttműködést tesz lehetővé. A beépített telekonverter kényelmes használatot kínál, kiváló szuper-teleobjektívvé avatva a vadvilág- és sportfotózáshoz is kiváló objektívet. Az objektív várhatóan 2020-ban érkezik a boltokba.

Az M.Zuiko Digital 2x MC-20 telekonverter megduplázza az objektív gyújtótávolságát. Kiváló hordozhatóságot biztosít kisméretű, por-, csepp- és (-10°C-ig) fagyálló kivitelével. Csatlakoztatható a még fejlesztés alatt álló M.Zuiko Digital ED 150-400mm F4.5 TC1.25x IS PRO objektívhez, valamint az M.Zuiko Digital ED 300mm F4.0 IS PRO és M.Zuiko Digital ED 40-150mm F2.8 PRO objektívekhez is. Ez a telekonverter a telefotózáshoz megfelelő gyújtótávolság-bővítés mellett ugyancsak megduplázza az alapobjektív legnagyobb nagyítását is – minden eddiginél nagyszerűbb telefotó-makró teljesítményt kínálva. 2019 nyarától kapható!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...