Újabb korszakalkotó akkut fejlesztettek – a mostaniaknál négyszer hatékonyabb lehet

Lítium-kén alapú akkumulátort fejlesztettek ki az ausztráliai Monash Egyetem kutatói. A fejlesztők azt állítják erről az újdonságról, hogy ez lehet a lítium-kén akkuk leghatékonyabb változata: egy okostelefont akár öt napig is képes meghajtani, ami azt jelenti, hogy a mostani áramforrásoknál körülbelül négyszer hatékonyabb. A fejlesztőcsapat már szabadalmaztatta is a gyártási eljárást, sőt, azt mondják, hogy a „világ legnagyobb gyártói” is érdeklődést mutatnak a technológia iránt.

A Németországban legyártott lítium-kén alapú energiacellák prototípusa igen ígéretes; természetesen nem csak az okostelefonok, hanem mindenféle elektronikai kütyü, így a digitális fényképezőgépek is előnyre tehetnek szert. Gondoljunk csak bele, hogy egy fotós szafari során a korábbi egy-egy nap helyett akár egy teljes hétig is konnektor-függetlenek lehetünk! Az újdonság megnövelt teljesítménye mellett további előnyt jelent, hogy a Lítium-kén alapú akkutechnológia kevésbé terheli a környezetet, noha a felhasznált anyagok és a gyártási technológia nagyon hasonló a mostani Li-ion egységekéhez.

Már évekkel ezelőtt is olvashattunk számos, igen ígéretes új technológiáról, ami vagy óriási energiasűrűséggel, vagy nagyon rövid töltési idővel kecsegtetett, ám valahogy ezekből mégsem lett semmi. Remélhetőleg ez a mostani fejlesztés tényleg meghozza a várva várt energia-forradalmat! (Forrás: dpreview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...