Két érdekességet kaptam a Lowepro forgalmazójától

Az m-Trekker BP 150

Nincs egy kilogramm a másik Lowepro termék, amit meg szeretnék nektek mutatni: az m-Trekker BP 150 a maga 944 grammjával egy nagyon könnyű kis hátizsák, aminek 27 x 12 x 42 centiméteres belseje azért nem kevés fotós cuccot és más egyebet is el tud nyelni! Alapvetően feketében és szürkében vásárolható meg ez a termék, de érdemes észben tartani, hogy a kettő között nem csak színben, hanem az anyag típusában is van eltérés. A szürke a „Canvex”, míg a fekete a „Cordura” névre hallgató strapabíró anyagokból lett összevarrva.

A hátizsák előlapján egy cipzáras zseb várja nagyobb alapterületű, de lapos cuccainkat (füzet, könyv, újság – ilyesmik), de ha vaskosabb, nem fotós tárgyakat is vinnénk, akkor azt/azokat a táska felső részlegében helyezhetjük el. Összehajtogatva akár egy pulóver is befér a szendvics és az alma mellé.

Ez a felső rész amúgy fix méretű, de végszükség esetén összenyitható az alsó, fotós szekcióval, mivel az alsó elválasztófala tépőzáras szélű.

A hátitatyó mindkét oldalán egy-egy gumis szájú zseb várja legfeljebb félliteres palackjainkat, vagy összecsukható esernyőinket. Persze, mást is vihetünk magunkkal, mint például kisebb monopodot, vagy asztali háromlábat.

A Lowepro nem felejtette el az eső elleni védelmet sem: igaz, maga a táska alapanyaga is vízlepergető felületkezelést kapott, a hosszabb, vagy intenzívebb csapadékban azért érdemes elővenni a táska aljában elhelyezett esőköpenyt.

Amint azt a fenti kép mutatja, az m-Trekker BP 150 fenéklapját nem védi semmiféle talp, ezért lehetőleg ne tegyük le sárba, pocsolyába. A kép alján látható résben tárolhatjuk az esőköpenyt.

Akár egy közepes méretű utazóállványt is felfogathatunk az m-Trekker BP 150 aljára: két, egy-egy erősebb csattal ellátott pánt rögzíti a tripodot. A kényelem érdekében viszont tényleg inkább a kisebb háromlábak közül válasszunk!

A Lowepro m-Trekker BP 150 hátoldala puritán képet fest, de kényelmes a viselése, jól szellőzik és nem irritálja a bőrt (nem szúr az anyaga). A hátlap azért is érdekes részlet, mert ez a hátizsák hátsó hozzáférésű, tehát a drága fotós felszereléshez csak „rajtunk keresztül” juthat hozzá egy esetleges tolvaj. Kukkantsunk bele a belsejébe!

A fotón balra a lenyíló hátlap látható. Ennek belső falában három fach található: a legfelső, amit egy tépőzáras füllel lehet lezárni, táblagépnek, vagy notebooknak kínál helyet. Ide egy legfeljebb 12-13”-os masina fér be. Ez alatt egy-egy áttetsző falú, cipzárral zárható rekesz fogadja a töltőt, a kábeleket, a tartalék akkukat és egyéb apró kacatot. A fotós részleg a hátizsák méretéhez képest rengeteg eszközt el tud nyelni! Aki szeret tetriszezni, az még az Olympus nagyobb m4/3-os (F2.8-as) objektívjeinek is ki tudja alakítani a tárolóját. A fényképezőgép(ek) és az objektívek fölött két kisebb zsebbe rejthetjük a memóriakártyákat.

Értékelés

Hihetetlen, mennyi minden elfér egy ilyen kicsi hátizsákban! Nyilván nem ezzel a táskával fogunk elindulni fotózni, ha egy sporteseményre kell mennünk, de akkor sem, ha madarászni támad kedvünk: az igazán nagy szupertelék, vagy a nagy dSLR vázak (pl. a Canon EOS 1Dx sorozat tagjai, vagy a Nikon D6) nem fognak beférni. Kényelmesen elfér viszont egy teljes m4/3-os szett, vagy akár a Sony full frame lapkás vázai (A7, A9) egy maréknyi lencserendszerrel. A Lowepro m-Trekker BP 150 bruttó 35 000 Ft körüli áron vásárolható meg, és nagyon tudom ajánlani bárkinek, aki egy egyszerű, kényelmes, viszonylag kicsi hátitatyót szeretne. Nem tudok neki sem mást adni, mint egy kövér „Kedvenc” bilétát!

Lowepro m-Trekker BP 150

A Lowepro GearUp Camera Box Medium és az m-Trekker BP 150 táskákat a márka hazai forgalmazójától, az Olympus Képviselettől kaptam kölcsön a bemutatóra.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...