Na, így kellett volna kezdeni! A Nikon Z 6 II-ről röviden

Tudásbéli különbségek a két generáció közt

A Nikon Z 6 II – csakúgy, mint elődje – egy 24 MP-es, 36 x 24 mm méretű, hátsó megvilágítású (BSI) CMOS képérzékelő köré épül, azonban a jelek feldolgozásáért már nem csak egy, hanem két darab Expeed 6 CPU felel! A megduplázott számítási teljesítménynek hála pedig a gyártó úgy érhetett el több területen is jobb teljesítményt, hogy az egész gép „szív- és érrendszere” kiegyensúlyozottabban, tehermentesítve teheti dolgát. Noha a Z 6 II általános működési sebessége is érezhetően pattogósabb, gördülékenyebb lett, a továbbfejlesztésekben a mérnökök elsősorban a felhasználói visszajelzésekben érintett területekre helyezték a hangsúlyt.

Gyorsabb lett a sorozatfelvételi sebesség, igaz, nem forradalmi módon: 12-bites módban 14, míg 14-bites módban 10 kép/mp áll a korábbi 12, illetve 9 kép/mp-cel szemben – az átmeneti tároló pedig a háromszorosára nőtt, azaz géppuskaként is szépen elmuzsikál a Z 6 II (akár 200 darab teljes felbontású JPEG, vagy 77 db 12-bites, tömörítetlen RAW fér a pufferbe). Érdekesség, hogy Manuális expozíciós módban immár 900 mp-es záridőt is választhatunk, ami a Z 6-nál még nem volt elérhető. Az érzékenységi tartományhoz nem nyúltak, ott natívan továbbra is ISO 100-51200 a keret.

A második kártyafoglalatból adódóan új bejegyzés került a fényképezőgép menüjébe, ahol kiválaszthatjuk az elsődleges foglalatot (CFexpress/XQD-SD), illetve meghatározhatjuk, milyen szerepkört bíznánk a második kártyára. Ez lehet egyszerűen a felvétel folytatása, ha betelt az első memóriakártya, de lehet tükrözött képfelvétel (a gép párhuzamosan, mindkét kártyára ír), illetve RAW az egyikre, JPEG a másikra.

Videofelvételnél a Nikon Z 6 II-vel is egyelőre a 4K @ 30 fps a csúcs, de a gyártó megígérte, hogy egy jövőre érkező firmware frissítés után választható lesz a 4K @ 60 fps is, igaz, ott már 1,5-szörös képvágással, és kizárólag belső memóriakártyára történő felvétellel. A Z 6 II az N-Log mellett már 10-bit HLG HDR anyagainkat is képes HDMI-n keresztül külső felvevőre küldeni, sőt, egy fizetős tuning alapszoftverrel a 12-bites, soreldobásos 4K RAW (Apple ProRes, illetve Blackmagic Raw) adatfolyamot is felvehetjük külső egység közreműködésével.

Igaz, a Nikon Z 6 II elektronikus keresőjének műszaki paraméterei (panel jellege, felbontása stb.) megegyeznek a korábbi modellével, de a mérnökök csökkentették a képkiesés idejét (lag), illetve megnövelték a képfrissítést – bár ezek közül egyiket sem számszerűsítettek.

A rendszerfrissítés egy másik fontos eleme kétségkívül az átdolgozott fókuszrendszer, ami nem csak sebességében és reakcióidejében javult, hanem új funkciókkal is el lett látva. Széles mezős AF módban választhatóvá vált az arc- és szemérzékelés (utóbbinál emberi és állati közül választhatunk), ami eddig csak az automatikus AF mező üzemmódban volt elérhető. Így lehetővé vált a fotós részére, hogy lecsökkentse azt a régiót, amiben a fényképezőgép a témát keresi. Ezeket az AF módokat – ahogyan a fenti animációban is láthatjuk – az „i” gombra előhívható gyorsmenüben érjük el. De ez még nem minden, ugyanis a megnövelt sebesség és az új lehetőségek mellett a Z 6 II fókuszrendszerének érzékenysége is megnőtt a Z6-éhoz képest: az AF immár -4,5 FÉ-től használható (sőt, „gyenge megvilágítású AF” esetén akár -6 FÉ-ről indulhatunk)! Nos, a Z 6 II fókuszrendszere valóban érezhetően hatékonyabb lett:

A fenti felvétel bár bemozdult és nem tökéletesen éles, a régebbi Z 6-tal egyáltalán nem lehetett volna lekapni az űrszekerek warp-sebességét leköröző varjat! Séta közben észrevettem, hogy gyorsan közeleg a madár: csak annyi időm volt, hogy szememhez emeljem a masinát, és exponáljak egyet (semmi követő fókusz, semmi sorozatfelvétel). Egyáltalán nem voltam felkészülve egy ilyen helyzetre; rekeszprioritásos módban, automatikus ISO-val jártam a környéket statikus témákra vadászva.

Az arc- és szemkövetés is szépen működött a próbák során, rohangáló gyerekeimet is nagyobb fennakadások nélkül lekövette a készülék (Széles mezős AF (N-személyek), követő AF, sorozatfelvétel, 3-as „AF-válasz eltakart felvétel esetén”).

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...