A Canon bejelentette az EOS R3 fejlesztését

A japán gyártó immár hivatalosan is bejelentette csúcskategóriás fényképezőgépének, az EOS R3-nak a fejlesztését. Az újdonság rendkívül gyors lesz, így az egyik legfontosabb részlet, amit elárultak róla, hogy akár 30 kép/mp-es sorozatfelvételi sebességet is elérhetünk vele (automatikus élességállítással)! Azonban a Canon azt is kiemelte, hogy az EOS R3 nem az EOS 1D dSLR gépsorozat váltására készül, arra más fotómasina hivatott.. Egyelőre nagyon kevés részletet árultak el az illetékesek, de azt már tudni, hogy az EOS R3 képérzékelője egy több rétegből álló egység lesz, ami Dual Pixel AF technológiát alkalmaz és rendkívül gyors kiolvasású lesz (lásd fentebb). Az EOS R3-ban ráadásul a filmes érából ismert szemérzékelős AF továbbfejlesztett változata is megtalálható lesz, így a kívánt AF mezőt a fotós szemével lehet majd kiválasztani. A fotógép fejlett témafelismerő rendszere lehetővé teszi többféle alak felismerését és követését, így a követőfókusz vélhetően rendkívül hatékony lesz. Azt még nem tudni, hogy mikor és mennyiért kerül az EOS R3 a boltok polcaira, de nagy valószínűséggel már találkozhatunk vele a tokiói olimpián.

Kép forrása: Canon

Sajtóközlemény

Rendkívül gyors és érzékeny az EOS R3
Az első részletek a Canon legújabb professzionális tükör nélküli fényképezőgépéről

Ma reggel a Canon Inc. bejelentette az EOS R3, azaz a professzionális, tükör nélküli fényképezőgépek legújabb modell fejlesztését, mely rendkívül érzékeny és gyors lesz. Innovatív kialakításának köszönhetően elsősorban a profi sport- és sajtófotósok számára készül, akik a pillanat kihívásaival szembesülnek. A Canon DSLR (digitális tükörreflexes) fényképezőgépeknél és a tükör nélküli vázaknál tapasztalt kitűnő tulajdonságokkal együttesen büszkélkedő EOS R3 valóban egy hibrid, új generációs fényképezőgép a tökéletes pillanatok megörökítéséért versengő sport- és sajtófotósok számára.

Az EOS R3 magában foglal egy új, Canon által kifejlesztett, rétegelt BSI-CMOS érzékelőt, egy erőteljes DIGIC X képfeldolgozó processzort, 30 kép/mp-es felvételkészítési kapacitást AF/AE követéssel, szem-, fej- és testérzékeléssel, valamint úttörő jellegű, új autofókusz szemkövető funkcióval. Ideális fényképezőgép azon akciófotósok számára, akik nagy sebességgel haladó tárgyakról készítenek minőségi álló- és mozgó képeket. A forradalmi EOS R rendszeren alapuló fényképezőgép páratlan RF foglalattal és a Canon egyik innovatív RF objektívjével párosítva más fényképezőgépeknél még nem tapasztalt kreatív lehetőségeket kínál. Az olyan objektívekkel, mint a ma piacra dobott RF 400mm F2.8L IS USM és az RF 600mm F4L IS USM, a profi fotósok páratlan optikai kiválóságot és teljesítményt érhetnek el.

Íme öt dolog az érkező új EOS R3-ról:

Nagy sebesség
Az EOS R3 az első EOS sorozatú fényképezőgép, amely egy teljesen új, Canon által kifejlesztett 35 mm-es hátsó megvilágítású, rétegelt CMOS-érzékelőt foglal magában. A DIGIC X képfeldolgozó processzor teljesítményével kombinálva az EOS R3-at használó szakemberek még magasabb szintű nagysebességű fényképezésre képesek: 30 kép/mp AF/AE követéssel, minimális képtorzítással az elektronikus zár használata esetén. Ez tökéletes a sportfotósok számára, akik a másodperc töredékén belül kapják el az eseményeket.

Gyorsan mozgó témák nyomon követése
A szakemberek a tűéles és pontos nyomon követésnek köszönhetően tovább feszegethetik a kreatív határokat a gyorsan mozgó képekre fókuszálva. Az EOS R3 következő generációs Dual Pixel CMOS AF eszköze képes nyomon követni a bizonyos sebességgel mozgó alanyok szemét, fejét és testét, ezért kiválóan rögzíti a legfinomabb részleteket is a másodperc töredéke alatt. Ráadásul a Canon elárulta, hogy új (még nem közölt) elemmel bővíti a fényképezőgép AF-követő funkcióját.

AF vezérlés – szemmel!
Az EOS R3 olyan új és továbbfejlesztett technológiát kínál, amelyet először a Canon EOS 5 modellnél tapasztalhattunk. Ez az első EOS digitális fényképezőgép, amely a fotósok új generációja számára innovatív szemkövetési funkciót biztosít. A keresőn keresztül egyszerű módon, szemmel mozgatható az AF-pont. Ez az ösztönös funkció természetes és gyors vezérlést kínál az AF-en keresztül. A fókuszálási időt csökkentő funkció – amely általában egy multifunkciós vezérlő/gomb segítségével történik – ugyancsak tökéletes megoldást kínál azon fotósok számára, akik adott sebesség mellett szeretnék megörökíteni a képmező legfontosabb témáját – legyen szó akár sajtótájékoztatóról, akár csapatsport esemény fényképezéséről.

Professzionális felépítés
Az EOS-1D sorozat ihlette EOS R3 váz intuitív irányítást tesz lehetővé a legnagyobb kihívást jelentő szakmai helyzetekben is. A szakemberek ugyanolyan tartósságra, valamint por- és vízállóságra számíthatnak, mint amelyet a Canon által kínált legendás EOS-1 sorozatú vázak biztosítanak. A fényképezőgép beépített markolata is az EOS-1D sorozat kedvelt jellemzője. Bármilyen körülmények között – a sportpálya vagy a medence szélén, beltérben vagy kültéren, hóesésben vagy napsütésben egyaránt jól használható lesz az EOS R3.

Új mobil fájlátvitel funkció
Az EOS R3 teljes mértékben kompatibilis lesz a Canon Mobile File Transfer okostelefon alkalmazásával. Ez felgyorsítja a munkafolyamatot, akár útközben, a mobil hálózati szolgáltatások igénybevételével és vezetékes LAN-eszközök szükségessége nélkül továbbíthatók a képek.

A Canon júniusban indítja el az Apple App Store-on keresztül az iOS rendszerű Mobil fájlátvitel 1.2-es verzióját, amely kompatibilis a Canon EOS-1D X Mark III, EOS R5 és EOS R6 modelljeivel. Az Android-támogatás a jövőben lesz része a funkcióknak.

Ma a Canon ezen kívül bejelentette az RF 100mm F2.8L MACRO IS USM elnevezésű, lenyűgöző makró- és portréobjektív megjelenését is, amely a világ első AF-makróobjektívje 1,4-szeres nagyítással . Ezen kívül a Canon az új RF 400mm F2.8L IS USM és RF 600mm F4L IS USM objektívekről is elárult részleteket. Ez két olyan prémium teleobjektív, amelyek egyaránt megfelelnek a sport- és a természetfotós igényeinek, hihetetlen fókusztávolságokkal és lehetőségekkel, különösen az EOS R3-mal kombinálva.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...