További érdekességek derültek ki a Canon EOS R3 kapcsán egy interjúból

Az orosz PhotoWebExpo szerkesztője készített egy interjút a Canon Oroszország egyik vezetőjével, Andrej Tiscsenkóval, aki égető kérdésekre adott érdekes válaszokat. Az egyik ilyen kérdés például az volt, hogy az EOS R3-ba vajon ugyanaz a szenzor kerül majd, amit már az EOS R5-ben megismerhettünk. Erre az a válasz érkezett, hogy nem, hiszen már korábban szóba került, hogy az R3-ban egy több rétegből álló, hátsó megvilágítású BSI CMOS lapka kapja majd a főszerepet. Ezt a szenzort maga a Canon fejlesztette (arról nem esett szó, hogy gyártani is ők fogják-e majd). Full frame, azaz 36 x 24 mm-es méretben a Canonnak ez az első ilyen típusú érzékelője, noha korábban már kisebb méretben használtak ilyet a G7X Mark III-ban (1”-os méretűt, amit – dobpergés – a Sony gyárt).

Kép forrása: Canon

Akkor ez most azt jelentheti, hogy a Canon full frame lapkát a Canon tervezte és fejlesztette, de majd gyártani a Sony fogja? Passz. A párbeszéd kérdező fele aztán arra volt kíváncsi, hogy miért EOS R3 és nem EOS R1 lesz a készülék neve? Valamint: érkezik-e tükörnélküli helyettese az EOS 1Dx Mark III-nak? Válaszként az hangzott el, hogy az EOS R3 egy teljesen új „állatfaj”, ami az EOS 1Dx Mark III alá, de mindenképp az EOS R5 fölé lesz pozícionálva. Az EOS R3 nem helyettesíti az 1Dx Mark III-at, és nem is zászlóshajó szerepkörben fog tetszelegni.

A kérdező meg szerette volna tudni továbbá, hogy mi lesz az EOS M sorsa, ám válaszként a szokásos, semmit mondó „nem nyilatkozhatunk az EOS M rendszer jövőjét illetően, de jelenleg az EOS M egy jól felszerelt rendszer” szöveget kaptuk. Hát, jelenleg így állunk. (Forrás: canonwatch.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...