Sigma fp L – második generáció, vagy egyszerű vérfrissítés?

Menürendszer

A Sigma fp menürendszere úgy volt jó, ahogy megalkották, így hát nem csoda, hogy az fp L menüre is maradt a régiben. A Sigma fp L „irányítópultja” továbbra sem tud magyarul, de szerintem ez manapság már nem okozhat túlzottan nagy gondot; persze, azt sem tartom kizártnak, hogy egy későbbi firmware frissítéssel majd pótolják a fejlesztők a hiányt. A rendszer ezúttal is három fő egységből áll, melyek a „Shoot”, a „Play”, és a „System” neveket viselik. A fő menüpontokat az egyértelműség kedvéért apró piktogramok is jelölik, így például a „Shoot” ikonja attól függően változik fényképezőgép/kamera között, hogy ép „Cine”, vagy „Still” módban vagyunk-e. No, de emlékeztetőként lássuk, hogyan is néz ki az fp L rendszere:

Minden fő oldal további aloldalakra van bontva, melyek mind egylaposak, azaz nem kell görgetni, hogy a lista elejétől annak a végére jussunk. A fotós „Shoot” menü például hat aloldalból áll, melyek a képalkotással kapcsolatos paramétereket tartalmazzák. Sajnos, az érintőképernyőt továbbra sem tudjuk a menüben való navigálásra használni, de a kurzorokkal is nagyon gyorsan és kényelmesen lehet haladni. Az aloldalak bejegyzéseinél, ahol a funkció elnevezése mellett jobbra három pont látható, ott további paraméterek nyithatók ki. Ha például rávisszük a kurzort az „Exposure Settings-re”, majd nyomunk rajta egy jobbra kurzort, akkor egy újabb lapon nyílnak meg a lehetséges beállítások (jelen esetben a „Shooting Mode”, a „Shutter Speed”, az „Aperture”, valamint az „Exposure Compensation”). Visszalépni eggyel mindig a menügomb megnyomásával lehet.

A Sigma fp L kezelőfelületének kialakítását is végrehajthatjuk: ez azt jelenti, hogy felcserélhetjük a tárcsák funkcióját (pl. M módban ki hogy szokta meg, hogy melyik tárcsával váltsa a záridőd, s melyikkel a blendeértéket), a forgási irány szerint értéknövelést/értékcsökkentést, letilthatjuk állóképes módban a REC gombot, beállíthatjuk az AEL gomb megnyomására működésbe lépő funkciót stb.

A második főoldal az elmentett képanyag megjelenítésére és feldolgozására vonatkozik. Az első oldal legtetején már azt is beállíthatjuk, hogy eleve milyen tartalmat szeretnénk megjeleníteni: csak a fotókat, vagy csak a videókat, vagy vegyesen mindent. Kérhetjük a kiválasztott anyag véletlen törlés elleni védelmét, megjelölhetünk fájlokat, elforgathatjuk a kiválasztott fájlokat, törölhetjük a kiválasztott fájlokat, készíthetünk diavetítést a korábban kijelölt, vagy levédett fájlokból, de elvégezhetünk alapszintű nyershívást (DNG -> JPEG konverzió), vagy beállíthatjuk, mi legyen képnézegetéskor az AEL gomb funkciója.

Az utolsó főoldal a rendszerbeállításokat tárja elénk több aloldalon keresztül. Itt a memóriakártya formázása, a dátum beállítása, a fájlok elnevezése, a szerzői jog beállítása, az érintőkijelző működése, a különféle hangjelzések hangerejének beállítása, némítása, az akkukímélő mód paraméterezése, a HDMI és az USB aljzat működése, a rendszer nyelve, a firmware frissítése és más munkálatok végezhetők el.

Csakúgy, mint az elődmodell, a Sigma fp L gyorsmenüvel is el van látva, amit a „QS” feliratú gomb megnyomásával érhetünk el. Az ezen az oldalon megjelenített egységeket a főmenüben le tudjuk cserélni, saját igényeink ez tudjuk igazítani, ami nagy segítség, ha gyorsan el kell valamit érnünk. Egyszerre nyolc elem jeleníthető meg ezen a lapon, ahogy a fenti képen is látható. A kurzorokkal kijelölhetjük a beállítandó funkciót, majd a vezérlőtárcsával módosíthatjuk a paramétereket. A gyorsmenü tartalmát álló- és mozgóképekre külön-külön összeállíthatjuk.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...