Sigma fp L – második generáció, vagy egyszerű vérfrissítés?

Bevezető, külsőségek

A Sigma fp L ott folytatja, ahol a Sigma fp abbahagyta? Csupán vérfrissítésről van szó, vagy egy teljesen új hibridet tett le elénk a gyártó? Nézzük meg együtt, mit tud a Sigma újdonsága, érdemes-e lecserélni rá a régi fp-t!

Míg az fp elsősorban a filmkészítők szívét hivatott magasabb fokozatokra kapcsolni, addig az fp L már a fotósokat sem hagyhatja hidegen, hiszen a korábbi 24 helyett immár 61 MP áll rendelkezésünkre felbontás terén. Csakúgy, mint az elődmodellben, úgy az fp L-ben is egy full frame, azaz 36 x 24 mm formátumú képérzékelő található. Azonban az újdonság nem csak nagyobb képméretettel hízeleg, hanem a CMOS lapka integrált fázisérzékelőket is tartalmaz, így a korábbi kontrasztérzékelés helyére a gyorsabb és főleg témakövetéskor pontosabb fázisérzékelő AF került. A szenzor (nagy valószínűséggel) a Sony azon BSI CMOS lapkája, ami megtalálható a gyártó A7R IV típusú fotómasinájában is – kiváló választás a Sigma részéről, hiszen ez a képérzékelő jelenleg a legjobb full frame formátumú egység.

Külsőleg az fp L azonos az fp-vel, így az ergonómiára és a váz kialakítására nem pazarolnék további sorokat: az fp L is egy moduláris, rengeteg (akár utángyártott) alkatrésszel felvértezhető masina, ami továbbra is a világ legkisebb, full frame lapkás fotómasinája címet viselheti. Nézzük, melyek az újdonság legfontosabb tulajdonságai:

  • 61 MP-es (egészen pontosan 60,2 MP) felbontás, BSI CMOS szenzor integrált fázisérzékelőkkel,
  • Fázisérzékeléses autofókusz rendszer,
  • Arc- és szemfelismerés AF közben,
  • Elektronikus zár (nincs mechanikus redőnyzár),
  • 8-bites 4K @ 30 fps videó akár CinemaDNG formátumban is,
  • HDMI-n keresztül akár 12-bites jel is küldhető külső felvevő felé CinemaDNG formátumban,
  • Passzív szellőzés a kijelző körül,
  • Két vezérlőtárcsa, ahol a hátsó multifunkciós egységként működik,
  • Opcionális EVF-11 elektronikus kereső 3,69 millió képpontos felbontással, dönthető nézőkével (szettben is megvásárolható az fp L-el),
  • Képvágásos, azaz elektronikus zoomolás (1x-től 5x-ig választható Full HD-ban, 2,5x-ig húzható 4K alatt),
  • Új színprofilok: Duotone és Power Blue (így összesen 15-féle közül választhatunk, igaz, ezek a paraméterek csak JPEG-re vannak hatással).

Mivel a Sigma az L-bajonett Szövetség alapító tagja, ezért nem csoda, hogy az fp L is kizárólag L-bajonettel kapható. A váz alján, ahol az akkumulátor helyét kialakították, továbbra is egyetlen egy memóriakártya foglalat található. Ebbe UHS-II formátummal kompatibilis SD kártyákat csúsztathatunk. Tekintettel a 61 MP-es állóképekre, érdemes a gyorsabb kártyákat választani, hogy kellően flott lehessen a használat. Szokás szerint egy 300 MB/mp adatátvitelre képes SanDisk egységet használtam a próba során, ami remekül végezte dolgát. Aki pedig kifejezetten filmkészítésre szeretné használni az fp L-t, annak egyenesen kötelező a leggyorsabb memóriakártya használata főleg akkor, ha RAW formátumot akar majd választani külső felvevő beiktatása nélkül (a CinemaDNG zabálja a tárhelyet!).


A Sigma 85 mm F1.4 DG DN | Arttal

Változatlanul a váz bal oldalán található az összes elektronikus csatlakozás: legfelül az USB-C aljzat, amin keresztül nem csak az adatokat másolhatjuk, hanem a készülék akkuját is feltölthetjük. Ide (és a HDMI aljzatba) csatlakozik az új elektronikus kereső is, aminek kiváló minőségű a keresőképe. A HDMI alatt a külső mikrofon 3,5 mm-es bemenete látható. A szabványos állványmenet a váz alján és mindkét oldalán fellelhető, így nem csak állványt, hanem különböző kiegészítőket is felcsavarhatunk a kamerára.


Ha az EVF-t szemünkhöz emeljük, a kijelző érintőpanelként tovább használható

Az elektronikus kereső felcsavarozása után sem kell nélkülözni az USB és a fejhallgató csatlakozást, igaz, tölteni így már nem tudjuk a váz akkuját, ahhoz le kell venni a keresőt és közvetlenül a vázra kell csatlakoznunk. További pluszpont, hogy az elektronikus kereső oldalán is elhelyeztek egy szabványos állványmenetet (biztos csak én vagy paranoiás, de erre az aljzatra nem csavarnék semmi nehezet).

A Sigma fp L csomag részét alkotja továbbra is a vakusarut tartalmazó moduláris egység (HU-11), amit már az fp-hez is megkaptunk:

A gyártó ezen kiegészítőkön kívül további érdekességeket is kínál az fp L-hez, mint például a BG-11 markolatot (mini szelfi-rúd, amit az állványmenetekbe csavarhatunk), a HG-11, illetve a HG-21 markolategységeket (kisebb, illetve nagyobb méretűt), a BPL-11 jelű talpat, a CR-41 vezetékes kioldót, többféle akkutöltőt, AC adaptert és apró csecsebecséket (ezek teljes listája itt található). Aki már vett magának egy fp-t, az örülhet, hiszen ezek a kiegészítők mindkét készülékkel használhatók.

A Sigma fp L is akkor tud igazán kiteljesedni, ha számtalan kiegészítővel, adott esetben akár egy cage-dzsel is felvértezzük. Ekkor viszont problémát jelenthet, hogy az akku a váz alján, egy fiókban található, aminek ajtaját nem lehet kinyitni, ha cseretalpat, vagy más elemet csavartunk az alsó állványmenetre. Ha azonban az USB dugalj szabadon hozzáférhető, akkor nincs gond, hiszen külső áramforrásról is táplálható a váz.

Egyébként tényleg erősen ajánlott a nagyobb markolat beszerzése a géphez, hiszen a nagyobb, nehezebb objektívekkel már kényelmetlen lehet a kis váz tartása, a biztos fogást kereső kezünk ilyenkor könnyen rámarkolhat a hátoldalon található kezelőszervekre.


A 85 mm F1.4 DG DN | A-val már ajánlott a markolat a vázhoz

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...