Kifejezetten a vloggereket célozza meg a Sony ZV-E10 fényképezőgépe

A Sony végre hivatalosan is bemutatta a már hetekkel, sőt, hónapokkal ezelőtt megszellőztetett cserélhető objektíves fotómasináját, a hibrid ZV-E10-et, amellyel elsősorban a vloggereket, azaz videós tartalomkészítőket vette célkeresztbe. A készülék lelke – csakúgy, mint a japán gyártó belépő kategóriás A6100 gépéé – egy APS-C méretű képérzékelő, de az azonosság nem csak a szenzorban, hanem számos alapvető funkcióban és szolgáltatásban is megtalálható. Az újdonságot viszont több olyan szolgáltatással is kibővítették, amelyek az említett célközönségnek lehet hasznára.

Kép forrása: Sony

A Sony ZV-E10 ennek megfelelően kihajtható és elforgatható kijelzőt kapott, amivel felvétel közben láthatja magát a vlogger. A kioldót körbeölelő zoomkallantyúval pedig az elektronikus zoommal ellátott objektíveket lehet vezérelni (nyolcféle, előre beállítható sebességgel). A Sony ZV-E10 tetőlemezén egy háromkapszulás, hangkövető mikrofont helyeztek el, amihez a gyártó szőrös szélzajszűrőt is biztosít. A vakusaru sem egy egyszerű villanó-foglalat, hanem a Sony saját Multi Interfésze is itt található, amihez további hangeszközöket csatlakoztathatunk.

Kép forrása: Sony

A Sony ZV-E10 egyik fontos funkciója már a ZV-1-ben is megtalálható: a „termékbemutató mód” lehetővé teszi, hogy az automatikus élességállítás a beszélő fejről a bemutatandó termékre fókuszáljon, amit a kamera elé tartanak. Rendelkezésünkre áll továbbá a hátteret elmosó mód, ami az éppen használt objektív rekeszét a legtágabb értékre állítja, így a mélységélességet kihasználhatjuk az alany kiemelésére a háttérből, de ott van még például a „lágy bőr” szűrő is, aminek hatását – gondolom – nem kell ecsetelnem. A Sony ZV-E10 élő közvetítésre is használható, ha okostelefonhoz csatlakoztatjuk, de webkameraként is remekül funkcionál.

Kép forrása: Sony

A mozgóképek felvételét egy különlegesen nagy felvételt indító gomb teszi könnyebbé, de további nyomógombbal válthatunk szempillantás alatt álló- és mozgókép között; a felvételt egy figyelmeztető fény az előlapon és a kijelzőn megjelenített vörös keret jelzi. A videofelvétel csúcsát 6K felbontású jelből túlmintavételezett, 100 Mbps-os 4K @ 30 fps jelenti XAVC S kodekkel, de ott van még a 120 kép/mp-es Full HD képméret, amit lassított felvételként is használhatunk. A kamera támogatja a HDR-t videóban (HLG, Sony S-Log 3 gamma profil). Ja, igen: állóképeink 24 MP-es JPEG és/vagy RAW formátumúak lehetnek.

Kép forrása: Sony

A Sony ZV-E10 csatolófelületén mikrofon be- és fejhallgató kimenetek is megtalálhatók. A Sony azt állítja, hogy egy akkutöltéssel akár 125 percnyi videót, illetve 440 darab állóképet készíthetünk, de ha ez kevésnek bizonyulna, az USB-C aljzaton keresztül külső áramforrást is bevethetünk. A ZV-E10 fehérben, vagy feketében lesz megvásárolható augusztus végétől 700 dolláros áron. Akinek kell, az 800 dollárért szettben is megszerezheti a vázat a Sony 16-50 mm F3.5-5.6 PZ kitobival.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...