Remélem, a Nikon ezt a szenzort beleteszi a következő gépébe!

Azt csiripelik a madarak, hogy a Nikon egy újfajta képérzékelőn dolgozik, ami egyszerre nyújtja a hagyományos és a központi zárak előnyeit úgy, hogy közben megszabadul a hátrányoktól! A Z 9-ben már teljes egészében elektronikus zár végzi az expozícióvezérlést, tehát a Nikon egy fényképezőgépében – ami ráadásul a jelenlegi zászlóshajójuk a MILC kategóriában – már lemondott a mechanikus redőnyzárról. A tesztek szerint pedig kár volt aggódni, hogy nem lesz megfelelő a rendszer teljesítménye.

Nos, mind a „gördülő”, avagy a szenzort soronként kiolvasó, mind a „központi”, tehát a képérzékelő összes pixelét egyszerre kiolvasó (elektronikus) rendszernek megvannak az előnyeik és a hátrányaik egyaránt. A gördülő záras rendszerek esetében gyors kiolvasású képérzékelőre van szükség, különben a kamera mozgatásával torz, „dülöngélő” képet kapunk. Itt ugyanis a szenzor kiolvasása soronként történik, jellemzően fentről lefelé haladva. Például egy függőleges vonalakat tartalmazó témából ferde vonalas kép lesz.

A központi záras képszenzorok a teljes felületet egyszerre olvassák be, így nem találkozhatunk a gördülő zárnál jelentkező problémával. A központi záras szenzorok eddig azonban magasabb zajszinttel, magasabb előállítási költségekkel riogattak. A jelek szerint viszont a Nikon mostanában olyan képérzékelőn dolgozik, ami képes arra, hogy dinamikusan váltson a két működési mód között. A szabadalmat, ami egy olyan chipet ír le, ami képes arra, hogy a fotoelektromos töltés szabályozásával biztosítsa a fenti két módot 2021 decemberében jegyezték be.

Mivel a központi záras lapkák valamivel nagyobb zajt generálnak, ezért a fényképezőgépek, videokamerák dinamikatartománya is leszűkülne, ezért kell az a funkció, ami lehetővé teszi a gördülő zárra való visszaváltást. A központi zárral gyorsabban lehet élességet állítani (hiszen egyszerre olvassuk ki az összes pixelt, így az AF érzékelőket is), ezért a fókuszálás során központi módban lenne a chip, majd a kioldó lenyomásakor visszaváltana a rendszer gördülő módba. Egyelőre nem tudni, hogy a mérnökök hogyan fogják megoldani ezt a műszaki kérdést, de még az sem tisztázott, mennyivel lenne drágább ez az újfajta megoldás.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...