A Sigma 60-600 mm F4.5-6.3 DG DN OS | Sports lenne az új kedvencem?

Nem sokkal a hivatalos bejelentés után kaptam a hívást a márka hazai forgalmazójától, hogy itt van, mehetek érte, megérkezett a Sigma 60-600 mm F4.5-6.3 DG DN OS | Sports tesztpéldánya Sony E-bajonettel. No, nem kellett kétszer hívnia a kontaktomnak, amint lehetett, rohantam is az objektívért! Persze, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, mióta itt van nálam a lencserendszer, azóta folyamatosan, megállás nélkül esik az eső.. Eltelt egy hét a semmittevéssel, majd végre tegnapelőtt este már kimerészkedhettem a teraszra, hogy a csillagos égboltról lőjek pár próbaképet – tervbe vettem, hogy most hétvégén célba veszem a C/2022 E3 (ZTF) jelölésű üstököst, ami elvileg csak 50 000 évente közelíti meg a Földet. Szóval, van még addig mit gyakorolni!

A Sigma 60-600 mm F4.5-6.3 DG DN OS | Sports elődje a 60-600 mm F4.5-6.3 DG OS HSM | Sports volt, amit a japán gyártó különféle tükörreflexes rendszerekhez kínált. A rajongók által kedvesen csak „Bigmának” becézett lencserendszer mostani verziója azonban tükörnélküli fényképezőgépekhez készül, s Leica L, illetve Sony E-bajonettel lesz megvásárolható hamarosan. A tízszeres átfogást nyújtó optika kirajzolja a full frame méretű képérzékelőket is, amiért a tubusban fellelhető, összesen 27 lencsetag felel. A 19 csoportba rendezett üvegtagok között megtalálható 2 db FLD és 3 db SLD kialakítású is. A gyors és néma élességállításért egy új fejlesztésű, úgynevezett HLA (High-response Linear Actuator) léptetőmotor felel. Szintén új fejlesztésű a Sigma új generációs beépített képstabilizációs rendszere, az „OS2”, ami legfeljebb 7, illetve 6 FÉ előnyt képes nyújtani a fotósnak (7 FÉ előnyre az objektív nagylátós végén, míg 6 FÉ előnyre a tele végén számíthatunk – lásd majd kicsit később).

Az objektív tubusa többféle anyagból áll, hogy a kellő merevség mellett a lehető legkisebb tömeggel kelljen a fotósnak dolgoznia: magnéziumötvözet, szénszállal megerősített műanyag, illetve termikusan stabil kompozit anyag található az alkalmazott anyagok listáján. A gyors és hatékony munkát nem csak a valóban gyors AF és a viszonylag kis tömeg garantálja, hanem a Dual Zoom Action funkció is: zoomolni nem csak a zoomgyűrű elforgatásával, hanem a tubus tolásával, húzásával is lehetséges.

A por- és cseppálló kivitelnek hála zordabb környezetben sem kell egyből menedékbe vonulnunk, ráadásul a frontlencse felülete speciális bevonattal van ellátva, ami az olajos, zsíros szennyeződések és a por eltávolítását is megkönnyíti. Az objektív tubusán számos dedikált kezelőszervet is megtalálhatunk, ami nem csak kényelmes, hanem gyors reakciót is lehetővé tesz a fotózás során: fókuszkorlátozó, AFL, illetve képstabilizátor módkapcsoló is felkerült a tubusra. A Leica L-bajonettes verzió esetében az USB DOCK UD-11 közreműködésével az OS, a fókuszkorlátozó, valamint az egyedi kapcsoló is egyénre szabható. Mivel nekem Sony vázam van, ezért ezt nem tudtam kipróbálni.

Na, ez egy nagyon praktikus funkció kapcsolója!

A „LOCK” feliratú csúszókapcsolóval a zoomgyűrűt reteszelhetjük, de ellenben számos más modellel, itt a reteszelés a tubuson jelölt összes gyújtótávolsági értéken lehetséges! Ez egy nagyon hasznon funkció, amit a terepen számtalanszor igénybe is vettem.

A Sigma 60-600 mm F4.5-6.3 DG DN OS | Sports hossza zoomoláskor a tartomány két végpontja között jelentősen megnő, ami nem is csoda, hiszen a tízszeres átfogást valahogy „rendeznie kell a mechanikának”.

Az objektív hátsó lencsetagja mélyen ül a tubusban, aminek előnyei, hogy nem tudjuk összemaszatolni, illetve telekonveretereket is használhatunk hozzá. Az Arca-Swiss kompatibilis állványcsonk pedig eltávolítható, helyére másféle közdarabot szerelhetünk fel igény esetén (erre akár sor is kerülhet, ha valaki például hosszabb talpat szeretne használni az előnyösebb tömegeloszlás végett). További fontosabb műszaki részletek:

  • Belső élességállítás
  • F4.5 80 mm-ig, F5.0 139 mm-ig, F5.6 359 mm-ig
  • Vázba épített képkorrekciós módokkal való kompatibilitás
  • DMF, AF+MF módokkal való kompatibilitás
  • Super Multi-Layer Coating lencsebevonat
  • Zoom-retesz (lásd fentebb)
  • 9-lamellás blendeírisz
  • Masszív bronz-bajonett
  • Legkisebb tárgytáv 45-260 cm (gyújtótávolság függvényében változik)
  • Legnagyobb nagyítás 1:2,4 (200 mm-en)
  • 105 milliméteres szűrőmenet átmérő
  • 119,4 x 279,2 mm-es terjedelem
  • 2495 grammos tömeg
  • Japán minőség („Made in Japan”)

És akkor következzenek a szokásos tesztábrák, ha már megismerkedtünk a Bigma műszaki tulajdonságaival. Kezdem is a sort a geometriai torzításokkal:

Ahogyan látható, a teljes gyújtótávolsági tartományban enyhe párnatorzítás tapasztalható. Nincs hullámosodás, nincs „bajusz-görbület”, így ez a torzulás könnyűszerrel korrigálható. Egyelőre még nem érkezett meg a képjavító profil az Adobe Camera RAW-ba, így a nyersfájlok hívása során manuálisan kell elvégezni ezt a lépést – már, ha szükség lenne rá, mert a valóvilágban nem nagyon látszik a hatása.

Kattints!

A Sigma 60-600 mm F4.5-6.3 DG DN OS | Sports nem parfokális, tehát amint fordítunk a zoomgyűrűn, újra ellenőrizni kell a képélességet, ha manuális élességállítást használunk.

Lilás él-elszíneződések csak nagyon erősen kontrasztos témarészleteknél fordulnak elő, de a legtágabb rekeszen is csupán 1-2 pixel vastagságú a szellem-él. A fenti fotó 100%-os nagyítású képrészlet, a zsaluzat fémpóznái és a szinte fehér háttér erős kontrasztja hozta ki jól a CA-t.

Igen, csak ennyire mászik el a középpont zoomoláskor

A Bigma nagyon jól tartja a centrikusságot, zoomolás során nagyon minimális a középpont elvándorlása. Az ábra a tubuson jelölt gyújtótávolsági értékeket mutatja, ám ezek fedik egymást, azért látszik csak egy összefüggő „paca”.

A peremsötétedést nem néztem meg minden a tubusra vésett értéken, a tapasztalat azt mutatta, hogy untig elég megnézni a jelenséget 60, 150, 300, illetve 600 milliméteres álláson. Szinte mindenhol ugyanaz érvényesül: F11-hez érve már semmiféle vignettálás nem látható a felvételeken. Egyedül a 600 mm-es érték mondható kivételnek, ahol F16-ig kell szűkíteni a blendét, hogy maradéktalanul eltűnjön az élsötétedés a képekről.

Kattints!

A beépített stabilizátor valóban nagyon jó hatásfokú, ami részben azért annak is köszönhető, hogy a váz saját stabilizációjával együttműködik. A fenti ábra mutatja a rendszer tudását. A képminták az alábbi linkre kattintva érhetők el:

Értékelés

A Sigma 60-600 mm F4.5-6.3 DG DN OS | Sports egy nagyon komoly objektív, ami remek képminőséggel és hasznos funkciókkal támogatja az igényes hobbifotóst. Aki nem engedheti meg magának az F4-es szuper teleobjektíveket, de nem akar nagyobb kompromisszumot kötni a képminőség terén, az nyugodtan válassza ezt a lencserendszert! Már teljesen nyitott blendével is éles, kontrasztos képek készülhetnek a teljes zoomtartományban, rekeszelni talán csak a nagyobb mélységélesség végett kell majd. A Bigma ára annak tekintetében, hogy mit kapunk tőle cserébe, egyáltalán nem nevezhető korunk (keserédes) valóságától elrugaszkodottnak: bár elődjénél, a dSLR vázakra tervezett 60-600 mm F4.5-6.3 DG OS HSM | Sports-nál azért drágább, hároméves garanciával még így is befér a bűvös millió alá – bruttó 950 000 Ft környékén lesz nemsokára megvásárolható. Akinek nincs szüksége ekkora átfogásra, de nem akar lemondani a 600 mm-ről és a kiváló képminőségről, annak még mindig ott van a nem kevésbé kiváló Sigma 150-600 mm F5-6.3 DG DN OS | Sports. Tőlem jár a Bigmának is a „Kedvenc” biléta!

Sigma 60-600 mm F4.5-6.3 DG DN OS | Sports

A Sigma 60-600 mm F4.5-6.3 DG DN OS | Sports objektívet a gyártó hazai képviseletétől kaptam tesztre. A lencserendszer paramétereit itt találod.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...