Ajándékötletek karácsonyra fotósoknak

Igen, igen, újra eljött a pillanat, hogy ki kell találnunk, mit is adjunk ajándékba fotós ismerősünknek, barátunknak, családtagunknak! Bár már kissé megkéstél, ha még csak most akarod kitalálni, mi is legyen az ajándék, de ha a kínai webbazár európai raktárából küldi a kiszemelt jószágot, akkor még van rá esély, hogy a fa alá megérkezzen a csomag (mondjuk, én jártam úgy, hogy egy november elején, Budapestről megrendelt termék január közepén érkezett meg, szóval..). Szóval, álljon itt pár ötlet, mit is adjunk ajándékba, ha már minden kötél szakad.

Mikroszálas törlőkendő
A mikroszálas törlőkendő mindig jól jön. Lehet vele frontlencsét, státuszkijelzőt, kijelzőt pucolni, de gyengén látó fotós kollégánk akár szemüvegét is megpucolhatja vele. Ráadásul nem drága, sőt, fotós összeröffenéseken a nagy márkák saját fémjelzésű rongyókájukat ingyen is szokták osztogatni. Akár magadat is meglepheted vele és a téli hidegben jó zsepinek is..

Fotós tok
Nem hátizsák, nem nagy táska, hanem tok! Kisebb méretű, akár több cipzárral és fiókkal, zsebbel ellátott kistáska, amiben töltőnek, tartalék akkunak, memóriakártyának és egyéb bizbasznak is van hely bőven. Minden férfiember örül az effélének – a női fotósok meg a rúzst is elhelyezhetik az egyik mellékzsebben.

Csavarhúzós kulcstartó
Nem mindegyik cseretalp kézicsavaros, van bőven olyan, amihez csavarhúzó, de minimum egy nagyobb érme szükséges, hogy fényképezőgépünk aljára felcsavarozhassuk. Ilyenkor jön jól a csavarhúzós kulcstartó, ami mindig kéznél lehet.

Körtepumpa
Bár elvileg alaptartozékként kellene jelen lennie minden fotós táskájában, a körtepumpa rendkívül fontos fotós felszerelésünk tisztán tartásában. Olcsó (főleg, ha patikában veszed a „fotós” felér nélkül), jó, kell. Neked van?

Ajándékkártya fotós szaküzletbe, bérelhető stúdióba
Csak végszükség esetére ajánlom a levásárolható ajándékkártyát, ez ugyanis fantáziátlanságodról vall. Ugyanakkor mindenki arra váltja be, amire akarja – szóval még praktikus is lehet. Többféle értékben lehet megvásárolni, gyakorlatilag párezer forinttól a százezres tételig létezik. Kérdezd meg kedvenc fotós szakboltodat, nekik van-e ilyesmijük!

Hordozható LED lámpa
Az akkusaruba csúsztatható LED lámpa praktikus kis tárgy, vloggereknek, sötétben mászkálóknak szinte létszükséglet, hogy legyen. Pár tízezer forintért már nagyon jókat lehet kapni (magas CR index, erős fény, esetleg variálható színhőmérséklet).

Hordozható adattároló és töltő
Aki sokat utazik, az nagyon fog örülni egy olyan eszköznek, amire automatikusan át tudja menteni memóriakártyáinak tartalmát. Léteznek olyan tárolók, amelyek beépített akkumulátorukról a fényképezőgép töltésére is képesek, de ezek nem olcsó játékszerek.

Felszerelés-specifikus ajándékok
Ha pontosan tudod, milyen felszerelése van a megajándékozandó személynek, akár specifikusan is vásárolhatsz hozzá valamit. Lehet szó objektívről, memóriakártyáról, portrémarkolatról, tartalék akkukról – nyilván nem a legtávolabbi ismerődnek veszel majd 500 ezerért egy új obit, de ki tudja? Ezt is tartsd észben!

Akár memóriakártyát is adhatsz – miért ne?

Csak gazdagoknak!
Ha megnyerted az ötös lottót, vagy örököltél párszáz milliót, akár egy teljes új felszereléssel is meglepheted barátodat, családtagodat: egy középformátumú FujiFilm szettnek szerintem mindenki örülne – én is 🙂

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...