Egy orosz tudósnak sikerült megörökítenie azt a pillanatot, ahogyan a lélek elhagyja a haldokló testét. Konstantin Korotkov egy úgynevezett bioelektrikus kamerával kapta lencsevégre az emberi lélek eltávozását a fizikai testből. Eljárása a Kirlian fotográfia egy továbbfejlesztett változata, ami egy gázkisüléses vizualizációs metódussal jeleníti meg kék színnel az emberi életerőt. Korotkov tapasztalatai szerint a fizikai- és az asztráltest kontaktusa először a fejnél és a köldöknél szűnik meg, míg legutoljára az ágyék és a szív környékén lehet látni az elválást.

A kutató szerint azoknál a személyeknél, akik váratlanul, vagy erőszakos módon halnak meg, egyfajta energiazavar keletkezik; az asztráltest a halál utáni napokban visszatér a fizikai testhez, ami a fel nem használt energiamaradványnak tudható be. Korotkov, aki egyébként a szentpétervári Research Institue of Physical Culture (Testnevelési Kutatóintézet) igazgatója, azt nyilatkozta, hogy energialeképező eljárásával tetszőleges biofizikai egyensúlyhiány figyelhető meg és valósidőben diagnosztizálható[…]. Végül egy idevágó film: (Forrás: esotericonline.net)





Ebben a zagyvaságban nagyon jó közelítéssel annyira hiszel, mint én, nemde? 😀
Azt hittem Hírcsárdát olvasok..
kell egy kis ilyen is 🙂
De ha a lélek nem fizikai eredetű, akkor vajon hogyan örökítették meg fizikai eszközökkel? Ha pedig mégiscsak fizikai, akkor miért lélek? Vagy esetleg megint valaki ügyesen bánt egy animációs szoftverrel?
az oroszoknál vannak olyen dagadt mátuskák, akik a zsíros bőrükre egész vasedénykészleteket ragasztanak fel
Biztos Úr, kérem. Nem én vaútam. Hanem csak az
asztráltestem
kasztrál Pesten.
Gondolom a rendszer az ember elektromosságát méri, így könnyen lehet, hogy az rezgések megszűnését örökítette meg. Ez akkor lenne „hihető” a mozgóképen ez „lélek” valóban elszálna azaz látnánk ahogy kilép a testből és elmegy valahova máshova.
Ez hőfénykép is lehet. Kár elrontani a blog hitelét ilyen áltudományos marhasággal.
@regisz: „MLZphoto
Hírek, pletykák és érdekességek a képalkotás világából” – csak könnyedén, csak lazán – kell a fun-faktor is néha 🙂
@Neander:
A lélek szellemi, de ez az a szerv mely kapcsolja az ember fizikai és szellemi lényegét. Szerintem a képeken nem maga a lélek láthtaó, hiszen az nem látható, hanem a test, amit árván marad a lélek távozása után.
Ez első ránézésére olyan, mintha egy nagyon gyenge minőégű hőkamerás előtte-utána képpár lenne, csak itt az „előtte” van utána…
Szerintem a második képen egy tök normálisnak tűnő hőfénykép van. Az első meg egy kihűlő félben lévő hulláé lehet, a hőkép alapján, úgy 6-8 órával a halál beállta után.
Valóban léteznek valós időben diagnosztizálható, energialeképező eljárások: ilyen az is, amikor megfogod a gyerek homlokát és érzed, hogy lázas 🙂 de a hőkamerás felvételek is ezek 😀
Vannak orvosok, akik a termográfiát ténylegesen használják magánrendelésükben.
http://www.valloagnes.hu/content/view/page:Termografia-Hokameras-vizsgalat-Hoterkep/p:123-124-128
Az én gyermekkoromban az volt a hír, hogy orosz, pardon szovjet – tudósoknak szervetlen anyagból sikerült valamiféle élő szervezetet létrehozni, aztán később csend lett ekörül.
Gyerekek, rossz időpontot adtatok meg az időzített közzétételhez – április 1. még nagyon messze van…
bio
Lélek nincs, illetve nem valami szellemi izé…az agyi neuronhálózat bonyolult, rengeteg kapcsolatai határozzák meg a lényünket…állatok vagyubk, nagoyn fejlett aggyal, ennyi.
ennyi erővel egy nyavajás pocok „lelke” hova a picsába kerül?
Az ember hajlamos azt hinni hogy annyira különleges hogy ő örökké él, nem hal meg, valamije fennmarad szemben a többi állattal, ami jééé…csak úgy elrohad.
A létező állati éntudat – delfinek, majmok, elefánt, papagáj félék, szarka – is bizonyíték hogy a „lélek” evolúciós fejlődés terméke, csak az embernél nagyon fejlett ez a tulajdonság…
Teljesen rendben van a dolog!
A lélek elszáll és egy darabig repked, felhajt egy léleküdítőt, aztán eldönti, hogy lélekvándorol-e, vagy inkább elmegy a lélekvesztőbe.
Az ókorban a Föld népessége 2-300 millió volt.
Ma hétmilliárdan vagyunk.
A lelkek vagy osztódtak (tettenérhető a minőségromlás!!!) vagy mi maiak osztozunk azon a rongyos néhányszáz milla lelken.
Azért volt régen annyi lelkes ember, aki pl. piramist épített, ma meg annyi lelketlen, amelyik a piramisok láttán is csak fanyalog!
Hát ezért van minden, hölgyeim és uraim!
Jaj 😀
Húha! :-)))))))))
@Rézsöly Püpü: Nemaddig vana’!
Mert ahogy fogynak az állatok, úgy nő az emberiség lélekszáma. Tehát pontosan 719.826.719.819.678.552.729.553db lélek van ezen a bolygón. Hogy éppen milyen formában jelennek meg, az függ az éghajlattól vagy az éppen domináns csúcsragadozó szokásaitól.
„a fizikai- és az asztráltest kontaktusa először a fejnél és a köldöknél szűnik meg, míg legutoljára az ágyék és a szív környékén lehet látni az elválást”
Hm… Ágyéknál… Ezek szerint a férfiak nemcsak az eszüket hordják a farkukban, hanem a lelkük maradékát is?
Megyek, kipancsolok egy kis lelket 🙂
Mi az a markáns vízszintes csík a jobb oldali fotón csípő fölött ami a narancs és a vörös színt elválasztja? A választások után a parlamenti ülésrend ábrázolásán lehet ilyesmit látni a fidesz és maszop frakciók között…
Erdekes modon, Occam borotvaja latszolag ervenyet veszti ebben a kerdesben. A halalkozeli elmenyeket valamifele hirvivoanyagok keltette kisulessorozatkent magyarazzak az agyban. (Annak ellenere, hogy bizonyos dolgokat ez sem magyaraz meg.) A lelekvandorlasra utalo egyeb beszamolokat (bizonyithatoan emlekszik az elozo eletere) mas modon informaciokkal magyarazzak.
Pedig letezihet egyszerubb magyarazat is… Attol, hogy a lelek nem anyagi, attol meg letezhet az energia mas, ma meg nem felfedezett formaikent is, es adott esetben kolcsonhathat az altalunk ismert anyaggal, energiaval.
Egyszoval: a materializmus es eppolyan dogma, mint a kulombozo vallasok, csak eppen istensegek helyett egy komplexebb jelensegsort helyez kozeppontba. A materializmus is csak affele modell, amely a vilag egy korulirt reszet szinte tokeletesen lefedi; erre alapul a technologiank, es a tarsadalom is. Eljon majd az ido, amikorra a materializmus is tulhaladotta valik, vagy pedig reszeve valik egy atfogobb vilagkepnek.
@]{udarauszkasz: A tudomány nem dogma. Logikus érveléssel, tudományosan dokumentált esetekkel (és nem a skizo nővér hallucinációira gondolok), bármilyen teóriája módosulhat. A vallási dogmák módosításához nem érveket használnak, hanem fegyvereket.
A tudomany nem dogma. A materializmus az. A tudomany a kozepkorban sem volt dogma, az inkviziciok idejen sem, probalt a megadott keretek kozt fejlodni. Aztan a tudomany megelozte az uralkodo vilagkepet, igy aztan annak a helyebe lepett a materializmus, a vallasok a tudomany szemszogebol hatterbe szorultak. Ma mar a materialista vilagnezetet is eppolyan eroszakkal terjesztik, azzal az indokkal, hogy „terroristak ellen harcolnak”.
Mekkora átbaszás…
Az a félelmetes hogy ebben komolyan hiszen emberek.
Ez egy hőtérkép ahogy kihűl a test
@doubting thomas: nah ugyan mi…a gatya gumi 😀
@]{udarauszkasz:
„kulombozo” – ez sokat elmond a szellemi színvonaladról.
ez k)rvajó. a f(szból sül ki utoljára a lélek!
Szar lehet úgy leélni egy egész életet, hogy végig győzködni próbálsz másokat – na meg persze elsődlegesen magadat – arról, hogy létezik egy halhatatlan lelked. Ennél szarabb már csak az, hogy ha ezt biztosra véled tudni és így egész életedet a nem létező túlvilági élet szolgálatában töltöd le, aminek köszönhetően még a valós, létező életedben sem élsz igazán.
Ahogy egykori professzorom mondta: a hóesésnek sincs tudományos magyarázata, legalábbis a hó nem tud erről. Mekkora megrökönyödés volt, amikor kiderült, hogy a Föld nem lapos. Az első mozivetitésnéll meg elszaladtak az emberek, mert azt hitték, tényleg jön a vonat. Minden új dolgot először elutasítunk, aztán elfogadjuk. Nyílván egy informatikusnak ez nehezebben megy, mint egy művelt, érzelem gazdag embernek.
Nahát! Tök fegyelmezett volt a haldokló, hogy így, szép egyenesen kifeküdt a meghalásfotózáshoz. Vagy állva halt meg és úgy is maradt, nem mozdult be, semmi…. Hát ez tényleg remek.
@GERI87: Te meg vegyél vissza magadból, mi az, hogy „nyavalyás pocok” ? Nem bántjuk a pockot!
Karamel is megénekelte a kokszfaktorban, hogy „Léééééééé-é-lek donóóóóóóóóó”
@MLaca:
Nem, nem kell ilyen! Itt mondjuk ezerrel! Ez viccnek gyenge, komolynak rémisztő.
A képeken nőnemű egyén látható és szerintem ez egy szex utáni hőkamerás kép. Amiatt van a sötétebb folt az ágyéknál és a mellek alatt..
@[megmondoember]:
Nyilván egy vallásos ember se él igazán, mert te megmondtad. Elvégre te vagy a megmondóember.:P
Kamu olyan mint egy fiatal csaj hőképe
@Rézsöly Püpü: Van aki azzal magyarázza, hogy adott ciuson belűl a lelkek száma korlátozott, tehát X és a növekvő népesség versus lélekszám viszonyúlása okán a reinkarnációs idő folyamatosan csökken kb. 1200 évről 50-80 évre.
A képek inkább hőképeknek tetszenek, és nyilván aki megjal az ki is hűl, sőt már attól is ha eléggé leromlik a keringése.
Mondjuk az orosz „kutató” meg mit szólna ha valaki meg azt állítaná, hogy a „lélek” az sehová sem szakad el a testtől cirka 72 órán belűl? Tökönszúrná magát? 😀
Beírtam a gugliba, hogy: „bioelectric camera”. Kaptam 209 találatot, amit 20-ra szűkített (aki sokat keresgél nyilván ismeri ezt a szűkítést – hasonló ismétlődések kihagyása).
Ez a 20 is keresési hiba vagy véletlen szó egymás mellé kerülés (bioelectric, camera).
Szóval sok marhaság van az interneten, de ilyen – egyelőre – még nincs. Persze pótolható!
@komplikato: az adott ciuson belül?
Én egy ciust ismerek, a márciust, milyen van még?
Ha orosz, akkor Konstantin biztos nem, esetleg Konsztantyin.
Ha már lopsz valahonnan, legalább nézz utána.
Persze miért várnék el bármifele tudást egy akkora baromtól, aki asztráltestekben és hasonló ezoterikus fa.szságokban hisz?
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Hát te se lehetsz valami nagy szellemi volumen.
@]{udarauszkasz:
Ja, technológiánk, hogy a fa.szba ne.
Véletlenül sem technikánk.
@Boka1:
A „művelt, érzelem gazdag ember” alatt a magadhoz hasonló agyatlan barmokat érted, akik annyira műveltek, hogy még helyesen írni sem tudnak?
@Mj:
A megszállottan vallásosak közül bizony egy sem él igazán.
Orbán majd csinál a magyaroknak Nemzeti Kirilian Fotókészítő Manufaktúrát. Itt jó táptalajra hullik az ilyen „todományos” dolog. Egy ilyen fotózás után sokkal jobban esik a zepter lámpa fényénél a zepter lábasban odaégetett pörkölt.
Na most akkor van élet a halál után,vagy nincs élet?
úgynevezett.
@GERI87: és ezt honnan tudod ennyire meggyőzően? a fene a materialista agyadat, azt.
Ez semmi… Én a múltkor saját szememmel láttam, ahogy elszáll a windows a számítógépemből, amikor hirtelen áramszünet lett. Először a procitól és a memóriától szakadt el, aztán lassan a vinyót is elengedte, majd a tápegységet is, és kirepült az ablakon Redmond irányába.
@Avatar: és most ez szerinted vicces volt? te ilyen informatikus gyerek lehetsz, ugye?
Az hagyján.
De a halál ELŐTT van-e élet, azt tudja valaki?!
🙂
Mennyi vicces ovis van itt!
Nem értem, hogy a cikkíró miért tett egyenlőséget az életerő és a lélek közé. Ez szerintem két különböző dolog.
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Igen, a megközelítésed számomra is elfogadható, nem a lelket fotózta a jóember a kütyüjéval, hanem az ittmaradt testet.
Lélek van. Ez tudományos tény.
@kultúrpesszimista: Miért, szerinted a fenti poszt komolyan vehető? Te ilyen ezo gyerek lehetsz, ugye?
Furcsa az ember. Ha valamit nem ért vagy nem illeszkedik az eddigi ismeretibe, akkor a másik a hülye és olyan pedig nincsen is. Pedig számtalan, megválaszolatlan, nagyon közeli dolog van. Az egyik részük, melyeket nem lehet letagadni, arra egy hamis válasz születik és ezzel rendben is van, a másik részüket pedig lehazudják, hogy az nem is az, aminek mondják és így oldják meg a problémát. Pedig a dogmákon kívül lenne rá válasz, csakhogy akkor kiderülne, hogy mennyire sok tudós mennyire méltatlan a titulusára, márpedig ez a zárt közösség ilyesmit maga ellen, még a tudomány érdekében sem fog tenni.
@Avatar: maga a poszt komolyan vehető, viszont a kiindulási állítás további vizsgálódást igényel. De már rögtön az elején, minden további információ nélkül kijelenteni valamiről, hogy komolytalan, na, az a komolytalan, még akkor is, ha valóban léteznek első ránézésre komolytalan dolgok.
@A szerelő: Ugyan már, mindenki tudja, hogy a lélek az utolsó lehelettel hagyja el a testet, szóval amit Korotkov fotózott az nem lehetett a lélek… 🙂
Meg különben is tisztán látható a képen, hogy a kék életerő nem távozott a testből, csak felment a holttest lábából fülébe.
Viszont ebben a kulcsban nyüzsög a vitalitás:
http://www.extremeelectronics.co.uk/pictures/gallery/kirilan_key.jpg
aura fotózás Kirlian technológia használatával:
en.wikipedia.org/wiki/Kirlian_photography
érdekes képek. A technológia is le van írva.
emberi „aura” fotózása a fenti technológiával:
http://www.aura-imaging.com/wp-content/gallery/aura-images/kirlian-fingerprints.jpg
Ne má’: tényleg van ilyen sok agyatlan barom aki ezt elhiszi? És arról papol hogy a többiekkel nem kellően nyitottak akik nem hiszik ezt el? És ezt a lapos Föld hívőkhöz hasonlítja?
Ez most komoly?
Vagy a hírcsárdások trollkodnak csak itten’?
@similarthings: Ne má’: tényleg van ilyen sok agyatlan barom aki ezt nem hiszi el?
Ugyanannyi tudományos érvet sorakoztattam fel az állításom mellett, mint amennyit te. Akkor most 1:1 🙂
Az senkit ne zavarjon a lélek megfigyelésében, hogy az eredeti kép, aminek most csal a megvágott verzióját látjuk, egy infravörös szauna reklámjából származik!
detoxifynow.com/Images/fir-sweat.jpg
Ugyan fotó nem készült róla, de itt több hozzászólónál megfigyelhettük a pillanatot, amikor a racionális gondolkodás utolsó szikrája is elhagyja a testüket! 😉
@Takács Bálint: sztem kamu az egész eljárás, de érdekesnek tűnt, mikor rátaláltam. már a dokikban sem lehet bízni 🙁
A mágneses magrezonancia spektroszkóp és a képalkotó társa, az MRI elektromágneses hullámokat detektál és jelenít meg. Az elektromágneses hullámok ugyebár nem anyagi részecskék, mégis detektálhatók. A hőkamerák mit detektálnak? Hőenergiát, ugyancsak hullámtermészetű foton részecskékből vagy elektromágneses hullámokból álló energiát.
Azt gondolom, ezen hullámok egyike sem fogható fel és emészthető könnyen, mégis a tudomány eredménye mintegy dogmává vált az egyszerű emberek számára és elfogadják, hogy így van és kész.
Vajon hány olyan formája létezhet az anyag enregiaállapotainak, és van-e az életnek olyan formája, amelyet a Föld lakói nem ismerhetnek? Jó kérdés, de nem vágnék rá gondolkodás nélkül valami ostoba választ…
@áasdklfjáasn:
Senki helyett nem döntheted el, hogy számára mi az igazi, tartalmas élet. Épp ez a szép ebben: nagyon sok embernek mind-mind mást jelent. Egyébként az abszolút igazságokra éppen a vallásosok szoktak hivatkozni.;-)
fikr.uz/uploads/images/e/7/d/b/447/01cf92c254.jpg
Az első képen a kék színű terület az élő, egészséges rész, a meleg árnyalatok és a piros árnyalatok — a megszűnt, inaktív részek … (Cиним цветом на экране компьютера выделяется живая здоровая область, а более теплыми оттенками, вплоть до красного, — умершая, бездействующая часть, — говорит Константин Георгиевич.)
@MLaca:
@MLaca: nem tudom, de én eddig csak akkor hallottam rólad, amikor éppen nagy baromságokat írtál,
nem baj, hogy égeted magad mint egy Krilian fotografált gázrezsó?
biztos, hogy azzal akarsz híres lenni, hogy milyen hülye vagy?!
@XocoLatte: „Azt gondolom, ezen hullámok egyike sem fogható fel és emészthető könnyen,”
hülyéknek nem, de értelmes embereknek nincs itt akkora misztikum a hősugárzásban, vagy az elektromágneses hullámokban
@Burai Gertrúd: like.:)
@Avatar: Ha a lehelettel távozna a lélek,akkor nem lenne az a mondás,hogy kifingott.
@kuki123: Hát persze hogy az,mindig valamivel hülyitik a vakhitűeket!Tele van a tévéfilmek többsége is hókuszpók jelenetekkel!Olyan gyengék a horror filmek többsége is hogy röhögök rajta,nem rémüldözöm!Valahogy igy vagyok ezzel is!Már volt aki megmérte a lélek sulyát,csak még nem látta senki akár a loch -nessi szörnyet!)))))))))))))))))))))))))
Egy ilyen témánál mindig előre borítékolható a szórakoztató kommenthegy 🙂 Én személy szerint a 4 Maxwell-egyenletben hiszek, de ennek ellenére, bármennyire is nem tudom egzaktul leírni, élvezem a szexet. Akkor most hova álljak?
A lelket fel lehet fogni lélekfelfogó ernyővel, melyet könnyen elkészíthetünk Hützersmunz leírása alapján.
Magát az enyőt a haldokló fölé kell helyezni. A butykost pedig a megfelelő illékony anyaggal (Szontagh leírása) a kezünk ügyébe helyezni.
Nagyon gyorsnak kell lenni és figyelni a Prulák féle ködben a lélek mozgását, hiszen csak ebben a közegben látni jól, legalább is a jelenleg ismert leírások alapján.
Gyors mozdulat és a vákuumos illanás máris beszippantja a lelket a palacka. Máris megfogtuk.
Komoly gyűjteményekről van tudomása a szakirodalomnak.
Ez a befogás egyébként ősidők óta ismert és megjelenik a különböző mondákban, regékben és mesékben is.
Például az 1001 éjszaka meséiben is olvashatunk a palackba zárt szellemekről.
Sokan keverik a szezont a f@szommal.A lélek és a test által termelt elektromosság nem ua.Van a test ( burok) ami védi az asztráltestet (sérülékeny lélek) és van a gyenge elektromosság,ami mindezt összeköti és mozgatja.