Az Olympus Stylus Tough TG-860 strapabíró fényképezőgép bemutatója

Menürendszer, Működés

A TG-860 menürendszere magyarul is tud, és összesen hét, egyenként egyoldalas fő menüpontból áll: az első kettő a „Fényképező menü”, ahol a fotózással kapcsolatos paramétereket találjuk (igaz, kissé esetlegesen), a harmadik a mozgóképfelvétellel foglalkozik, a negyedikben a lejátszás/képszerkesztés található, míg az utolsó háromban a gép beállításait találjuk.

A TG-860 is megkapta a gyártó kompaktgépeinél megszokott gyorsmenüt, ami a képernyő jobb szélén található. Előhívni a kurzorokkal lehet; az egyes funkciók közt a fel/le nyilakkal válogathatunk, majd a paramétereket a balra/jobbra kurzorokkal állíthatjuk át. Személy szerint én jobban örültem volna annak, ha például az ISO értéket egy dedikált gombon keresztül érhetem el, de pont ezt nem lehet hozzárendelni a funkciógombokhoz (lásd később).

Mint manapság már szinte az összes, „valamit magára adó” kompaktgép, úgy a TG-860 is rendelkezik beépített GPS és WiFi modullal. Előbbivel nem csak a helyadatokat adhatjuk hozzá a képek EXIF táblájához, hanem naplót is készíthetünk, amit később például a Google Earth térképén is megjeleníthetünk (GE elindítása után Fájl->Megnyitás és a LOG fájl beolvasása). A helyadatok rögzítése akkor is zajlik, ha a fényképezőgép kikapcsolt állapotban van, tehát vigyünk magunkkal tartalék akkut, ha hosszabb kirándulásra megyünk, mert a GPS és a WiFi sem kímélik az áramforrást!

A készülék WiFi-jét képátvitelre, és/vagy távvezérlésre is használhatjuk. Ehhez csupán annyit kell tennünk, hogy előzőleg telepítsük az Olympus Image Share alkalmazását okoseszközünkre. Gyors párosítás után (egy szánjegyekből álló jelszót kell beírni a táblagépbe/okostelefonba) máris indulhat a móka! Az említett távvezérlésen kívül szerkeszthetjük a kiválasztott fotót, vagy átmásolhatjuk azt teljes felbontásban az okoseszközre.

A TG-860-nal is vehetünk fel „időeltolásos videókat” (time lapse), azonban ez a funkció már azáltal is erősen korlátozott, hogy legfeljebb 99 képet rögzíthetünk a folyamatban, aminek igen rövid videó lesz az eredménye. Persze, az akku teljesítménye amúgy is gátat szabna az egészestés mozifilmek készítésének, de azért lehetett volna akár 999 is a felső korlát.

Amint már említettem, az elülső kioldóhoz és a REC gombhoz más feladatokat is rendelhetünk, vagy akár le is tilthatjuk a működésüket. Mindkét gombhoz következő öt funkció közül rendelhető: kioldás, videofelvétel indítása, kijelző fényerejének növelése, LED bekapcsolása, szuper makró bekapcsolása.

A beépített képstabilizátor képes hibrid üzemmódban is működni, amikor a mechanikus stabilizációt digitális algoritmusokkal teszik hatékonyabbá. Tapasztalataim szerint körülbelül 4 FÉ-t nyerhetünk optimális esetben.

Van teljesen automata panoráma mód is! Végre nem a fotósnak kell utólagosan illesztgetnie az egyes képkockákat, hanem a TG-860-nal teljesen automatikusan elvégezhető a panorámakép készítése. A végeredmény egy 5168 x 70 pixeles felvétel, amit vélhetően mozgóképkésztéssel hoz létre maga a fotómasina (ez a kép minőségén is látszik – sajnos). AZ illesztések ne minden esetben tökéletesek, a funkció inkább csak afféle „gyors emlékfotó készítésként” fogható fel.

Persze, nem maradhatnak el most sem a mágikus szűrők, melyek közül összesen hetet tettek a szoftvermérnökök a TG-860-ba: pop art, lágy fókusz, halvány és világos szín, szemcsés film, pinhole, dioráma, drámai tónus szerepel a felhozatalban (lásd majd a képminták közt).

Az extrák közt említendő a strapabíró felépítés („-10°C-ig fagyálló, 15 méteres mélységig vízálló, 100 kg-ig törésálló, illetve 2,1 méteres magasságból leejtve sem lesz baja”), és az „egykezes” kezelhetőség, aminek elsősorban a szelfiző fotósréteg a célközönsége. Hajtsuk fel a kijelzőt, fordítsuk magunk felé a gépet, fogjuk meg bal kezünkkel, és exponáljunk könnyedén a másodlagos kioldóval! A sémák közül a szuper makrót emelném mi, amivel döbbenetesen közel mehetünk a témához (már ha az engedi, ugye)! Ezt valószínűleg az Olympus emberei is így gondolták, ezért külön pozíciót kapott a módválasztó tárcsán (csakúgy, mint a fentebb említett panoráma mód is). Miután aktiváltuk a szuper makró módot, a TG-860 optikája ekvivalens 49 mm-es gyújtótávolságra (9 mm) zoomol – innen nem tudjuk elmozdítani a fókusztávot, csak ha más módba váltunk.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...