Panasonic DMC-G80 workshop

A Fotoplus Kft. és a Panasonic Magyarország közös rendezésében ma megtartatott a Panasonic DMC-G80 fényképezőgépének workshoppal egybekötött bemutatója, ahol a megjelenőknek lehetőségük volt arra, hogy az általam korábban már tesztelt fényképezőgéppel közelebbről is megismerkedhessenek, és a két külföldi vendég, Mitchell Kanashkevich és Jacob James előadásai után, egy fotóséta során saját maguk is próbára tegyék. A gyártó hazai képviselete e célra tucatnyi fotómasinát bocsátott rendelkezésre, melyekhez többféle objektív közül lehetett választani.

earlybirds

A tízkor kezdődő előadásokat az FMH Budapest (Temi Fővárosi Művelődési Ház) alagsorában hallgathattuk meg, ahol egy szép nagy terem állt a rendezvény rendelkezésére. A korán beérkezők svédasztalról válogathatták össze a tízórai falatokat.

kaja

A Panasonic és a Fotoplus szakemberei egy terülj-terülj asztalkámra pakolták ki a G80 vázakat és az objektíveket, amit a beérkező tömeg azonnal körbe is állt: sokan voltak, akik nem bírták kivárni az előadások végét, és még kabátban, hátizsákkal a hátukon nekiálltak barátkozni a felhozatallal.

g80

A környéken elég nehézkes volt a szabad parkolók fellelése, így nem csoda, hogy sokan csak megkésve érkeztek. A terem így is szép lassan megtelt a fotózás szerelmeseivel.

gyulekezo

Elsőként az orosz származású, de Ausztráliában nevelkedett Mitchell Kanashkevich számolt be fotós kalandjairól. Mitchell megszállott India-imádó: saját elmondása szerint legalább két évet töltött eddig a színes fotótémáktól túlcsorduló országban – eleinte nagy és nehéz tükörreflexes szettjével, majd egy kezdetleges tükör nélküli, fix objektíves kompakttal, amivel szeretem-utálom viszonyt ápolt (elsősorban az autofókusz megbízhatatlan működését kifogásolta), míg végre rá nem talált a Panasonic DMC-GH4 és DMC-GX8 gépekre és a japán gyártó fényerős objektívjeire. Fotós életútja során azonban bejárta saját őshazáját, Fehéroroszországot, Romániát, és sok más célállomás mellett Magyarországot is.

mitchell

Mitchell elmagyarázta, hogy miért tette le voksát a Panasonic fényképezőgépei mellett: a kis méret és a rendszer csekély tömege mellett a kihajtható és elforgatható érintőképernyő győzte meg, aminek segítségével a DfD technológiára építő AF rendszer fókuszmezőit egyetlen érintéssel oda helyezhette, ahová csak akarta, így mindig az lett éles a képeken, amit ő szeretett volna, és nem az, amit a rendszer kigondolt magának. Rengeteg olyan helyzet adódott, ahol a diszkrét jelenlét mellett a még diszkrétebb fényképezés hozta meg a kívánt eredmény: a forgatható kijelzővel kényelmesen, akár békaperspektívából, vagy „csípőből” lőhette úgy a fotókat, hogy a folyamat senkit sem zavart az alanyok közül. Döntését nem utolsó sorban a két váz időjárásálló felépítése miatt hozta meg, hiszen zord körülmények közepette (pl. szaunában, ahol az óriási páratartalom mellett a 60-70°C a megszokott hőmérséklet) sem kellett lemondania a fényképezés élményéről.

Mitchell Kanashkevich remek képeit weboldalán, vagy Instagram oldalán csodálhatjuk meg.

Mitchell után a fiatal, csupán 23 éves brit, Jacob James mesélt nekünk életéről. „Ha minden terv szerint alakult volna, soha nem lett volna belőlem fotós” – mondta, hiszen kiskorától orvosnak készült, ám – szerencsére? – nem vették fel az orvosi egyetemre. Mitchellhez hasonlóan, ő is utazni kezdett, ahol mellesleg felfedezte a fotózás iránti szerelmét. Első próbálkozásait fekete-fehérben követte el vélhetően azért, mert még nem tudott mit kezdeni az erős színekkel, színkontrasztokkal.

jacob

Jacob első utazásait saját zsebből fedezte, és mivel pénzügyileg nem állt valami nagyon jól, ezért elsősorban gyalog, vagy stoppal jutott el hátizsákjával a kitűzött uticélokra. Pont ebből kifolyólag merült fel benne is a vágy egy kisebb és könnyebb fényképezőgép rendszer után, hiszen a dSLR szettjének jó részét szálláshelyein hagyta, mert elsősorban a fotózásra szeretett volna összpontosítani és nem pedig erejének beosztására. Ezért aztán sokszor maradt le egy-egy olyan helyzetről, témáról, amit egyébként nagyon szívesen körbefotózott volna. Eleinte ős is két másik márka gépei után érdeklődött, de egy barátja rábeszélte a Panasonic fotós termékeire, amik közül például a GX8 nála is remekül bevált. Mint szinte minden fotós, úgy ő is elutazott Indiába, hogy rendesen próbára tegye új felszerelését. Ott ismerkedett meg Mitchellel, miközben tolmácsot és útikalauzt keresett.

sett

Innentől már szinte egyenes út vezette őt is a siker felé: dokumentarista utazó fotósként Mitchellhez hasonlóan számos díjat söpört be, és jelenleg ő is a Panasonic nagykövete (Panasonic UK). Jacob az új MILC rendszerét nem csak a méretbeli előnyök miatt kedvelte meg, hanem az technológiák adta lehetőségek miatt is: a Dual IS kettős képstabilizátor, a vezeték nélküli használaton át a fejlett videós funkciókig ő aztán mindent kimerít gépeiben.

Mitchellel közösen elkészítették a sokak által ismert „Lumix G80 Brand Videót”, amit Romániában vettek fel szebbnél szebb helyszíneken nem ritkán igen nehéz körülmények közepette. Jacob kiemelte, hogy a G80 diszkrét működése rendkívül fontos volt a munkájuk során. Csak úgy kaphattak valódi betekintést az ott élők világába és hétköznapjaiba, ha a fotózott emberek nem érezték a kamera jelenlétét, nem kényszerítették magukat szerepekbe, pózolásba. Íme, a szóban forgó film:

Jacob James munkássága többek között weboldalán tekinthető meg.

Az előadások után fotóséta következett, amin a résztvevők a Szabadság-híd budai és pesti oldalára vihették a gépeket. Közben felmerülő kérdésekre a két meghívott vendég igyekezett válaszolni. Én a sétán már nem vettem részt, hiszen a Panasonic DMC-G80-at már leteszteltem nektek.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...