Fotós újoncként ezekre a dolgokra semmiképp se költs!

Születésnapod volt, megkaptad az első igazi fényképezőgépedet és mellé a szokásos kitobjektívet, ami mindenre, de igazából semmire sem jó. Most hogyan tovább? Mivel fejleszd a szettet, merre indulj el, mi az, ami igazán segít a lehető legnagyobb mértékben kiélvezni a beteljesült vágyat? Ha nincs segítség, ha nem kaptál sehonnan útbaigazítást, ha eleve nem konkrét elképzeléssel vágtál bele, akkor sok pénzt el lehet pazarolni a fényképészetre, és hamar rémálommá válhat az álom. Igen sok hibát el lehet ilyenkor kezdőként követni, célszerű tehát először szakfórumokon, klubokban, barátoknál, szakembereknél érdeklődni, hogy mit, hogyan, s merre vezessen első utunk. Az fstoppers.com szerzője összeszedett pár gondolatot arról, hogy mire ne költsünk újoncként, ha beleugranánk a fotózás örömeibe. Íme, pár tanács:

Előre beállított sémák, automatizált munkamenetek („Presets”)

Számos klisé hangzik el filmekben, de valahol mindig van igazság bennük. Így például az is igaz, hogy bár az egyenes út egyszerűbb, gyorsabb, mégis a kacskaringós az, ami több izgalmat, tanulságot és tapasztalatot ad. Nincs ez másképp a fotózásnál sem, hiszen nem abból fogsz tanulni, hogy mások előre beállított sémáit használod, hanem abból, ha magad kísérletezed ki azt, ami a kívánt látványt eredményezi (itt most elsősorban az utómunkálatokról van szó, de már az expozíció előkészületeinél is lehet alkalmazni előre beállított paramétereket). A tanulás során tényleg bosszantóak a kudarcok, de ezekből lehet a legtöbbet meríteni. Thomas Alva Edison állítólag egyszer azt mondta: „Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható” – tehát nem csak a „kicsik”, hanem a „nagyok” is el-el buknak a tanulás, kísérletezés során, de hidd el, amit a kemény úton tanulsz meg, az biztosabb és egy életre szól!

A legdrágább fényképezőgép és a legdrágább objektív

Tényleg szuper érzés a legeslegjobb cuccot kézbe venni és azzal képelni, de hidd el, nincs szükséged sokmilliós felszerelésre, ha épp most kezdesz belekóstolni a fotózásba! „Előbb meg kell tanulnunk járni, csak aztán futhatunk” (E. L. James), és tényleg, stabil alapok nélkül nincs értelme egy vagyont elkölteni olyasmire, amire a végén esetleg szükségünk se lesz (és majd árulhatjuk nagy bukóval az aprón). A legjobb, ha először akár csak egy használt olcsóbb szettel indulunk el. Ismerjük ki a gép és az optika teljes tudását, a szett képességeit, majd miután már ezeket teljes mértékben ki tudjuk használni, akkor kezdjük el feszegetni a korlátokat. Ha már megvalósítottuk az elképzelhetetlent, és konkrétan látjuk, hogy mit nem tudunk megoldani a felszereléssel, akkor kezdjünk el gondolkozni azon, mivel lehetne leváltani a régi vasat. Persze, ezt könnyű leírni..

„Kreatív” optikák és tartozékok

Elég sok olyan kiegészítő létezik, ami elhiteti a kezdőkkel, hogy használatukkal teljesen egyedi, igazán stílusos képeket készíthetünk. Példa erre a különféle effekteket eredményező optikák halmaza. Ezek az üvegek elsőre fantasztikusan „frissnek” tűnnek, és a vásárlást követő pár napon tényleg használjuk is őket (orrba-szájba, még ott is, ahol nem kellene), majd egyszerűen beleununk gyenge minőségűkbe és az agyonhasznált képi világukba. Ha tényleg ezeken múlna az átütő siker, akkor miért nem használnak ilyesmit a profik? Persze, ha ezt az irányzatot élvezed, ha élsz-halsz a „kreatív” bokeh-s, ilyen-olyan becsillanású képekért, akkor nosza, ne fogd vissza magad!

Rétegtermékek

A fényképészet gyakorlatilag egy végtelen kreatív halmaz, aminek vannak ugyan alkategóriái (esküvői fotós, utcafotós, portréfotós stb.), de igazából csak a csillagos ég szabja meg az ezek összemosódásából keletkező művészi irányzatokat. Persze, vannak olyan irányzatok, melyek erősen szakosodott felszerelést és fotós tudást igényelnek (pl. a reprózás, a makrózás, az épületfotózás és még sorolhatnám), ezért „általános fotós kezdőként” nem érdemes azonnal bevásárolni az egy-egy irányzathoz (és csak ahhoz) használható cuccokból (egy ötszörös nagyítású, végtelen fókuszra képtelen makró objektívvel mást nem nagyon fogsz fotózni, cserébe iszonyatosan drága újonnan, használtan meg szinte eladhatatlan). Kóstolgasd a műfajokat, s ha van egy eredeti elképzelésed, akkor kövesd azt. Majd ha kiderül, hogy tényleg érdekel a dolog, és nem csak átmeneti hóbort a napi 5000 rétegezett kép elkészítése egy szupermakró projekthez, akkor ráérsz megvásárolni a célfelszerelést. Nyilván itt is csak a megfelelő szakmai tudás felszedése után érdemes milliókat elkölteni..

Szakembernek nem nevezhető egyénektől való tanulás

A tudás a legfontosabb, legbiztosabb alapja úgy nagyjából mindennek, így a fotográfiának is. Fontos tehát, hogy egy kezdő hiteles forrásból sajátíthassa el a megfelelő tudást, ami lehet alapszintű, vagy akár szakosodott, „profi” szintű egyaránt. Mielőtt belevágnánk XY workshopjába, tanfolyamába, érdeklődjünk, járjunk utána, hogy XY mennyire hiteles forrás, mit tett le eddig az asztalra (van-e portfóliója, s ha igen, az mennyire színvonalas), van-e bármilyen alapja, „jogosítványa” ahhoz, hogy fényképészetet taníthasson. Egy rossz tanfolyam nem csak pénzpazarlás, hanem akár egy sor rossz szokást is betaníthat.

Konklúzió

Sajnos el kell hogy szomorítsalak: mint az élet más területein, úgy a fotózásban sincsenek „rövidebb utak”. Méregdrága felszereléssel nem lehet pótolni a hiányzó tudást, és a gyártók gyakran engednek a kísértésnek, hogy olyan terméket akarjanak neked (is) eladni, amire igazából semmi szükséged sincs. Egy egyszerű, olcsó szettel is lehet kimagaslóan szép képeket készíteni, de egy sokmilliós masina sem fog helyetted komponálni és utómunkázni! „Korlátokat, határokat csak akkor feszegess, ha már odaértél a kerítéshez!” (Ismeretlen szerző).

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...