Bemutató: Phottix Mitros+ rendszervaku

Működés

A Phottix Mitros+ vakut Nikon D610 fényképezőgépemmel tettem próbára, és első kézbevételkor azt kellett tapasztalnom, hogy a négy akkuval megtömött rendszervaku több mint fél kilós súlyával jobban illik nehezebb, nagyobb vázakhoz, a D610 kicsit „fejnehézzé” vált tőle. A teljesítménynek ára van, akinek kell a „nagy villanás”, az lenyeli a békát, és csuklóra edz majd egy kicsit, hogy jobban bírja.

Tehát, mint az előző oldalon már említettem, a Mitros+ teljesítménye működési módtól függően befolyásolható: TTL-ben 1/3-os lépésekben lehet korrigálni az expozíciós értéket (+/- maximum 3 FÉ), illetve Manuál módban 1/1 és 1/128 között lépkedhetünk szintén 1/3-os lépésekben, ami egy kellemesen tág teret biztosít megvilágítási feladatunk megoldásához. Multi módban stroboszkópos villanássorozatot használhatunk, ahol a villanási teljesítmény (1/8 – 1/128) és az ismétlési sebesség (1-100 Hz) állítható be.

A Phottix Mitros+ rendszervakuba a gyártó belezsúfolt egy Odin adó/vevő rendszert, de vezeték nélküli módok közt válogatva a Mitros+ a Strato II rendszer jeleit is képes fogadni, no, meg persze Slave-ként is használható a hagyományos optikai jelbeszéddel. Ha egy teljes, több vakuból álló rendszert szeretnénk vezérelni a Mitros+ villanóval, úgy ez is megoldható, hiszen Masterként három csoporttal (A+B+C) és négy csatornával képes kommunikálni. Az Odin vezeték nélküli egység 100 méteres hatósugarú, az optikai párbeszéd pedig 12-16 méteren belül történhet (beltérben, míg a szabadég alatt 7-9 m lehet a távolság vakuk közt). Ha épp nem a vázon, hanem külön állványra helyezve használjuk a Mitros+ rendszervakut, akkor az Odin vezérlővel (amivel szettben is kapható) a vaku paramétereit is meg tudjuk változtatni (TTL expozíció kompenzáció, manuális fényerő, fejegység zoomértéke), ami komoly kényelmi szolgáltatás.

A Mitros+ további újítása a pluszjel nélküli változathoz képest, hogy a gyártó három tárolóval is ellátta, ahová beállításainkat menthetjük, így éles helyzetben is gyorsan hozzáférhetünk egy-egy paraméter-szetthez, nem kell mindent újra belőni a menürendszerben.

Használat közben azt tapasztaltam, hogy TTL módban kissé túlexponálta a témát a Mitros+, ezért egy lépéssel vissza kellett vennem a teljesítményét. A beállított paramétereket többször ellenőriztem, végül mégsem sikerült rájönnöm, hogy mi okozhatta a jelenséget. A villanón a legújabb, 1.6-os firmware volt.

A fenti jelenséget leszámítva nagyon meg voltam elégedve a Phottix Mitros+ rendszervakuval, hiszen szinte ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtja, mint a nála azért drágább Nikon SB-910, sőt, a Mitros+ óriási hatósugarú, vezeték nélküli vezérléssel is meg lett áldva, de az imént említett memóriafunkció sem egy utolsó dolog. Aki fotózáskor gyakran használ több vakut, ráadásul néha szeretné a fényképezőgéptől kicsit messzebb elhelyezni a fényforrásait, annak nagyon tudom ajánlani a Mitros+ egységet! A Phottix Mitros+ megvásárolható a Tripont Foto Video Kft. webboltjában mint önálló egység bruttó 118 300 forintért, vagy szettben az Odin vezeték nélküli vezérlővel bruttó 137 000 forintért.


Phottix Mitros+

A Phottix Mitros+ fontosabb műszaki paraméterei:

Termék megnevezése Phottix Mitros+ rendszervaku (Nikon)
Áramellátás 4 db AA méretű ceruzaelem, vagy -akku, illetve a Nikon SD-9 külső áramforrásával
Működési módok TTL, Manuális, Multi stroboszkópikus
Kulcsszám 58 (ISO 100 mellett 105 mm-es állásban)
Vakufej gyújtótávolsági tartománya 17-105 mm (14 mm-re is levihető az előtét használatával)
Fej elforgatható igen, mindkét irányba 180°-ban
Fej dönthető igen, lefelé 7°, felfelé 90°-ban
Szinkronizációs módok első redőnyre, második redőnyre, nagysebességű szinkron
Stroboszkópikus villanás van, 1-199 Hz frekvenciával, 1-90 villanás
Újratöltési idő 0,1-5 mp teljesítménytől függően
Vezeték nélküli átviteli mód rádiófrekvenciás és optikai jelekkel
Csatornák száma 4
Vezérelhető csoportok A, B, C (3)
Vezeték nélküli vezérlés hatósugara rádió: 100 méter; optikai: 12-16 méter (7-9 méter szabad ég alatt)
Mérete 202,8 x 77,5 x 58, 3 mm
Tömege 427 gramm akkuk nélkül

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...