Képminőség, Stabilizátor
Mivel a gyártó maga szuperlatívuszokban nyilatkozott két új termékének bejelentésekor, ezért elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy valóban annyira jó-e a Tamron SP 35 mm F1.8 Di VC USD. Tehát kiemelten kíváncsi voltam a peremsötétedés és a színhibák mértékére, a képélességre nyitott rekesz mellett, a geometriai torzításra, a becsillanásokra, és a bokehra. No, meg persze a beépített képstabilizátorról se feledkezzünk meg! Elsőként a peremsötétedésre voltam kíváncsi, hogy mennyire erős, illetve milyen rekeszszűkítés mellett tűnik el teljesen, lássuk!
Nos, a Tamron SP 35 mm F1.8 Di VC USD valóban jól teljesít, már F2.8-nál alig látható, de F3.2-3.5 környékén teljesen meg is szűnik a vignettálás. És mi a helyzet a színhibákkal, a lilás kontrasztélekkel?
Hasonlóan a peremsötétedéshez, F2.8-nál már a lilás élek is kezdenek elhalványodni, és olyan F3.2-3.5 körül válnak teljesen köddé. A képmintáknál lehet majd látni, hogy a való világban (azaz nem tesztábrák és alufólia fotózásakor), radikális esetekben – és külön odafigyelve – még F4-es értéken is látni itt-ott színezést, de az már valóban szőrszálhasogatás.
A geometria torzítás mértéke sem égbekiáltó, de akit még ez a minimális hordótorzítás is zavarna, az RAW híváskor egy csúszka arrébbhúzásával könnyedén korrigálhatja azt. Az Adobe Camera RAW 9.1.1-es, azaz legfrissebb változatában még nincsen profil a Tamron SP 35 mm F1.8 Di VC USD-hez, így manuálisan kell kiigazítani a nemkívánatos jelenségeket.
A Tamron különösen büszke nagyon jó minőségű lencsebevonataira (eBAND és fluorit), mert ezekkel többek közt a becsillanásokat is minimalizálni tudják. És valóban, még ha maga a Nap is benne van a kompozícióban, még akkor sem válik kezelhetetlenné a helyzet. Remekül teljesít a 35-ös!
A kilenc lamellából álló írisz kellemes háttérelmosást sejtet, és valóban, a bokeh esztétikus megjelenésű, főleg akkor, ha közel megyünk a témához – és azt lehet is, hiszen a két új SP objektívvel szinte makrószerű fotókat lőhetünk.
Fenti képrészlet 100%-os kivágás. Itt már zavaróan közel merészkedtem a darázshoz, amely épp egy pókhálóba gabalyodott szitakötőt szabdalt szét rágószervével. Flickr oldalamon a teljes történet látható (figyelem, csak erős idegzetűeknek!).
Asztrofotózással foglalkozóknak érdekes lehet, hogy a Tamron SP 35 mm F1.8 Di VC USD csak minimálisan hajlamos a kómázásra. A csillagok fénye a kép szélei, sarkai felé is viszonylag pontszerű marad, de azért látható torzulás. Fenti ábrák közül az első a tesztkép közepéről, míg a második a sarkából való 100%-os kivágás.
A Tamron SP 35 mm F1.8 Di VC USD-t a mérnökök úgy tervezték, hogy már teljesen nyitott rekesz mellett is optimális képminőséget nyújtson, ami többek közt a képélességre is értendő. Tesztábrámat így hát stabil háromlábról, élőképes módban maximális nagyítás mellett, manuális élességállítással és 2 mp-es önkioldóval örökítettem meg F1.8-tól F16-ig. Első körben az ábra közepéről készített felvételek következnek:
A tesztábra közepe bár teljesen nyitott írisz mellett még nem volt tökéletesen éles, viszont minimális szűkítéssel, olyan F2.2-2.5 körül már borotvált az üveg. Lássuk, mi volt a helyzet a sarkokban!
Olyan nagyon sokat itt sem kellett várni a tökéletes képminőségre: F3.5-F4-nél szűkebbre nem kellett venni a rekeszértéket. Végül, következzen a képstabilizátor, amit igazából csak a tele-tartományban tartok indokoltnak:
Mint mindig, nem győzöm hangsúlyozni, hogy a stabilizátorok teljesítménye a fotós kedély- és fizikai állapotától is erősen függ. A tesztidőszak alatt én körülbelül 1/3 mp-es záridő kitartására voltam képes a bekapcsolt stabival. Képmintákat a Flickr oldalon találtok!
