Előszó, külsőségek, ergonómia
A Pentax rajongói az elmúlt évek során aggodalommal és izgalommal figyelték a gyártó körüli történéseket, hiszen a viharos időkben végül már a Ricoh vásárolta fel a márkát. Eleinte sokan úgy vélték, hogy ez a komoly múlttal bíró márkanév végét jelenti, de szerencsére nem így lett. A Pentax ráadásul az évek során több érdekes dSLR vázzal ajándékozta meg a közösséget, de egy valami – a fényképészet „Szent Grálja” -, a full frame lapkás gép továbbra is hiányzott a termékkínálatból. Persze, a pletykafészkek folyamatosan izgalomban tartották a fotózás iránt érdeklődőket, hogy „hamarosan” érkezik a gyártó csúcskategóriás masinája, de még a hivatalos bejelentés után sem akart megérkezni a K-1. Most azonban itt van, már Magyarországon is megvásárolható, és teljes életnagyságában hozzám is megérkezett egy tesztre (aki maga is ki szeretné próbálni a masinát, az szeptember 8.-10. között a Fotoplus budapesti szaküzletében ezt megteheti).
Élőben a K-1 elég kicsi – a gyári termékfotók alapján, ha nem is jóval, de nagyobbnak gondoltam volna. A váz körülbelül akkora, mint a Canon EOS 6D, azaz pont jól beleillik a közepes méretű kezekbe:
Amint az a fenti fényképeken is látható, a K-1 igazából csak mélységében tesz túl a 6D-n. A viszonylag „apró” méret ellenére bőségesen jutott rá nyomógombokból, paraméterező tárcsákból. Az előlapon csak a bajonett retesze, az AF segédfény, és az infrás érzékelő található. A többi érdekesség a géptest oldalain és a tetőlemezen van elhelyezve.
A markolattal ellentétes oldalon az AF/MF váltója, az AF mód kapcsolója, a RAW/Fx1 gombja, és a beállítások zárolásáért felelős nyomógomb található. A kezelőfelület elemein túl egy maréknyi csatlakozóaljzat is erre a felületre lett tervezve: fent, két különálló gumidugasz alatt a fejhallgató kimenete, a mikrofon bemenete, majd lejjebb a HDMI, az USB és a külső tápellátás csatlakozói láthatóak.
Ha a Pentax mérnökei azt mondják, hogy a K-1 időjárásálló, akkor nem viccelnek: a csatlakozókat védő gumifedelek korábban sehol nem látott vastagságúak (oké, a Pentax 645Z is hasonló kialakítású e téren)!
A markolat oldalában egy szintén nem gyenge kialakítású ajtó mögött két SD formátumú memóriakártya aljzatot találunk, melyek működése a menüben személyre szabható (tükrözés, RAW-JPEG ide/oda, folyamatos felvétel, videó ide/oda). A kártyafoglalat alatt a vezetékes távkioldó dugasza van elrejtve.
A Pentax mérnökei mindig is kissé „pihent agyúak” voltak (a kifejezés jó értelmében véve), azaz nem féltek újítani, illetve olyan részletekkel felszerelni fényképezőgépeiket, amik sehol máshol nem voltak megtalálhatóak. A felhasználók zöme kihajtható, elforgatható, mozgatható kijelző után siránkozott, hát megkapták. Persze, nem a megszokott, „unalmasan hétköznapi” megoldást nyújtja a K-1, hanem egy teljesen újfajtát, ami egyszerre ijesztő és zseniális.
Síneken mozgó, gömbfejekkel ellátott kis acélrudacskák adják a szerkezet alapját, amire egy további konzol van felerősítve. Ehhez a konzolhoz (fém alap) képest is felfelé elmozdítható a kijelző – gyakorlatilag bármilyen irányba és szögbe elcsűrhető/csavarható az egész hóbelevanc.
És ha már elérkeztünk a dSLR hátoldalához, akkor nézzük meg a további részleteket is:
A váztest méretéhez képest elég nagy (3,2”-os képátló) kijelző mellett azért még jó pár nyomógomb (köztük egy multifunkciós egység) és egy tárcsa is helyet kapott, ami használat közben egyáltalán nem tűnik túlzsúfoltnak. A gombok elrendezése jónak mondható, kétkezes használat során a hüvelykujjunkkal mindent szépen elérünk. A nyomógombok több más, „komolyabban időjárásálló” fotómasinához hasonlóan kissé érzéketlenek, de ehhez hamar hozzá lehet szokni.
A váz tetőlemeze szokatlan látványt nyújt a „hagyományos” dSLR vázakhoz szokott megfigyelőnek, hiszen itt egészen apró a státuszkijelző, és a módválasztó tárcsa mellé kaptunk egy másikat, és a két vezérlőtárcsa mellé betársult egy harmadik is. Vegyük sorba ezeket a tárcsákat:
A fényképezőgép módválasztója reteszelhető, így táskából kivéve még véletlenül sem tekerhetjük el a tárcsát. Azonban az avatatlan fotós hiába nyomkodja a tárcsa közepén található szemölcsöt, nem fog semmi sem történni. A Pentax mérnökei vicces kedvükben lehettek, ugyanis a reteszeléshez, illetve annak oldásához, a tárcsa alatti kis kapcsolót kell arrébb forgatni.
A prizmaház másik oldalát egy különös módválasztó díszíti, aminek elforgatásával közvetlen hozzáférést kaphatunk számtalan funkcióhoz, mint például az ISO-hoz, az expozíció korrekcióhoz, a képsorhoz, a HDR-hez stb. Ehhez a másodlagos módválasztóhoz tartozik a fenti képen is látható paraméterező tárcsa, aminek segítségével a beállított funkció értékeit tudjuk módosítani. A másik két, szokásos vezérlőtárcsával a rekeszértéket és a záridőt lehet módosítani a megfelelő módban. A poén az egészben az, hogy a menüben a vezérlők funkcióit tovább hangolhatjuk – picit soka a jóból? Lehet, de elsősorban szokás kérdése. Egy biztos, hogy a K-1-et nem a felületes, „gyorsan kattintok egyet” fotósnak alakították ki a Pentaxnál.
A K-1-hez portrémarkolat is kapható, ami a többi tükörreflexes fényképezőgépnél megszokott módon csatlakoztatható a vázhoz.
A Pentax K-1 mellé a HD Pentax D FA 24-70 mm F2.8 ED SDM WR zoomobjektívet kaptam tesztre a hazai forgalmazótól, így sokféle fotózási helyzetben próbára tehettem a párost.
