Külsőségek – folytatás
Érdekes, izgalmas képet rajzol a fényképezőgép hátoldala, amit a nagy, 2,1 millió képpontos, érintésérzékeny kijelző, valamint a gyönyörű képű, 5,76 millió képpontos elektronikus kereső ural.
A bal felső sarokban található „LOCK” kapcsolóval az előre meghatározott nyomógombokat, tárcsákat zárhatjuk le, így azokat véletlenül, akaratlanul nem lehet működésbe hozni (ennek például télen vehetjük hasznát, amikor vastag kesztyűben indulunk neki fotózni). Természetesen az összes többi kezelőszerv kiosztását is szinte teljesen szabadon, korlátozások nélkül végezhetjük a fotómasina menüjében.
Ráadásul a kezelőfelület működését külön a felvétel módban és külön a lejátszás módban is saját igényeink szerint alakíthatjuk!
A frontlemezen található nyomógombok hosszabb nyomva tartására (1-2 mp) felugrik egy almenü, amiből kiválaszthatjuk, hogy épp milyen funkciót szeretnénk elvégezni, ami tovább tágítja az elérhető funkcióhalmazok dimenzióját. A Panasonic S1R alakíthatósága már-már zavarba ejtően sokrétű!
A fenti felvétel a Panasonic DC-S1R hátlapját mutatja sötétben. A tetőlemezen, a státuszkijelző mellett található kis izzó piktogramot viselő gombocska megnyomására ugyanis nem csak a fenti LCD háttérvilágítása kapcsol be, hanem a hátoldal öt gombja is elkezd világítani! Végre, egyre több gyártó kezdi implementálni ezt a megoldást (persze, mindig lehet kukacoskodni, így itt is felmerül a kérdés, miért nem világít az összes gomb?).
A kijelző egyébként dönthető, így fejünk fölött és a földhöz közel is kényelmesen használhatjuk a masinát. A panelt azonban nem csak felfelé és lefelé lehet hajtogatni, hanem portréállásban felfelé is:
Toljuk felfelé a kis reteszt, majd pattintsuk ki a panelt, és máris igényeinknek megfelelően állíthatjuk be a kijelző dőlésszögét. Ezt a módszert már más gyártók is alkalmazták, szóval most, ebben nem a Panasonic „elsőzött”.
Visszatérve az elektronikus keresőhöz, lenne itt még pár említésre méltó érdekesség. Ott van például az az apró nyomógomb az EVF oldalán, amivel – a DC-G9-hez hasonló módon – a keresőben megjelenített kép méretét tudjuk szemünkhöz állítani. Aki szemüveges, az nyilván nem tud olyan szinten „belebújni” a keresőbe, mint akinek nem kell okulárt hordania. Ilyenkor roppant praktikus, hogy az EVF-ben megjelenített képet le lehet méretezni (két lépcsőben). A G9-nél némi geometriai torzítással járt ez a művelet, de az S1R-nél ilyesmivel nem találkoztam. Rossz fényviszonyok mellett az elektronikus kereső képe valamelyest zajosodik és sávosodás („banding”) jelenik meg rajta. Svenkeléskor viszont nem látni semmiféle szivárványosodást, ráadásul az EVF képfrissítését akár 120 kép/mp-re is feltolhatjuk, ami már tényleg olyan hatást kelt, mintha optikai keresővel lenne dolgunk.
A Panasonic DC-S1R a mellé kapott 24-105 mm-es objektívvel szinte minden téren tökéletes egyensúlyban áll, így – már csak a kapható objektívek kis szám amiatt is – mindenképp érdemes lesz vele együtt szettben megvásárolni a fényképezőgépet. A teszt során nem csalódtam benne, ahogyan azt majd a képminták is mutatni fogják.
A gyártó az S1R-t a profi dSLR rendszerek leváltására tervezte, ami érződik is a fényképezőgép hihetetlenül masszív külsején, az átgondolt kezelőfelületen (amit aztán orrvérzésig „privatizálhatunk”), és a végeláthatatlan szolgáltatásokon, funkciókon. Amint korábban már írtam, az S1/R vázak a közepes, illetve az attól nagyobb markúaknak fognak majd tökéletesen kézre állni, mert nem csak a markolatuk nagy, hanem a teljes kezelőfelület úgy lett kialakítva, hogy sehol ne ütközzünk úgy nyomógombba, tárcsába, joystickbe, hogy azt ne akarnánk. Akinek korábban már volt Panasonic gépe (a GH, vagy a G sorozatból), az némi átszokás után azonnal otthon fogja érezni magát, de a dSLR vázakról érkezőknek sem kell megijedni az első blikkre valóban lehengerlő gombsokaságtól, hamar be lehet lakni a rendszert!
Miután már megismerkedtünk a gép külsejével, lássuk, milyen lett a teljesen megújult menürendszer!
