Ki ne ismerné azt az érzést, ami néha elönti az embert: kell valami, ami melegséggel tölti el a lelket, valami, amivel bővíteni lehetne a fotós felszerelést! És ha ezt az érzést még árkedvezményekkel is felhevítik, bizony, nehéz megállni, hogy ne kopasszuk meg a hitelkártyánkat. A kütyümegszerzési szindróma nagyon is létező probléma, amivel a fotós családjának (elsősorban a feleségnek/férjnek) is konfrontálódnia kell. A fekete péntek környékén, a karácsonyi ünnepek előtt nem lehet folyamatosan füldugóval, szemellenzővel létezni, így más megoldás kell, amivel le lehet küzdeni ezt az ördögi kényszert. Lássuk, az fstoppers.com szerzője milyen ötletekkel, tippekkel állt elő!
1. Megengedheted magadnak?
Ez az első, s talán a legfontosabb kérdés, amit fel kell tenned, hogy egyáltalán megengedheted-e magadnak a kiszemelt jószágot. Ez nem azt jelenti, hogy éppen van-e nálad annyi kp, vagy van-e annyi pénz a számládon, hanem hogy nem halsz-e éhen, ha megveszed magadnak a vágyott terméket, marad-e zsé a számlákra, tankolni, a gyerekre stb. Semmiképp se verd magad tartozásokba (főleg ne banknál), mert például egy olcsó, utángyártott márkaidegen vakuval is ugyanolyan jó képeket fogsz lőni, mint egy „nagymárkás”, de méregdrága villanóval. A minőségbeli különbség, az egy-két kényelmi funkció nem biztos, hogy ér annyit, mint az árkülönbözet: gyakran tizedáron lehet ugyanolyan tudással, szolgáltatásokkal bíró helyettesítő eszközhöz jutni, amivel ugyanúgy el tudod végezni az adott feladatot. Később, ha majd több pénzed lesz, még mindig dönthetsz a drágább verzió mellett (feltéve, persze, hogy nem csak a vágy hajt utána).
2. De én is a „nagyokat” akarom követni!
Ezzel nincs semmi baj! Sőt, kell is, hogy az embernek legyen olyan külső inspirációja, ami előre lendíti a fotós életét. Példaképeink sem „a létra tetején kezdték a mászást”, hiszen mindenki lentről indul. Van, aki hihetetlen mértékű rizikót vállalt, hogy nulláról eljusson a csúcsra, és általában csak ezeket a sikertörténeteket látjuk, halljuk, pedig sokkal több olyan ember van, aki mindent feltett egy lapra, majd elbukott. A bukás alatt most azt értem, hogy túlvállalták magukat, eladósodtak, hogy egyre jobb és drágább felszerelést vásárolhassanak, amivel végül mégsem sikerült elérni az áttörést. És ne feledd, a híres YouTuberek zöme nem saját cuccal dolgozik, hanem a szponzoroktól kapja kölcsön, vagy tartós bérletbe a felszerelésének egy részét!
3. Keress egy magadhoz hasonló stílusú fotóst, akinek van olyan cucca, amire vágysz, s nézd meg, neki bevált-e
Persze, nem könnyű olyasvalakit találni, aki ugyanolyan, vagy nagyon hasonló módon dolgozik, mint te, de mindenképp keress olyan tesztet, a „valóvilágból” merített bemutatót, amin látod, hogy tényleg hozza-e az elvárásokat a kiszemelt áru. Hogy egy túlzott példával éljek: lehet, hogy egy madarásznak tényleg hasznára válik az a 600 mm F4-es szörnyeteg, de te, mint portréfotós nem biztos, hogy a munkád során kamatoztatni tudod majd azt az objektívet.
4. Gyakran, vagy csak egyszer-egyszer lesz szükséged arra a tárgyra?
Gyakran esünk abba a csapdába, hogy egy impulzusra hallgatunk, s olyan eszközt veszünk meg, aminek birtoklása bár nagyon klassz érzéssel tölt el, de legfeljebb egyszer, vagy csak nagyon-nagyon ritkán fogjuk használni. A levélnehezéknek van olcsóbb verziója is, mint egy soksávos hangfelvevőnek (holott soha nem videózol). Ha vélhetően csak egyszer-kétszer fogsz használni valamit, akkor érdemes azt inkább bérelni. Bár idehaza a bérlés sem olcsó, és néha igen magas kauciót kell fizetni, még mindig olcsóbb, mint gyakorlatilag kidobni az ablakon egy csomó pénzt olyasmiért, ami lehet, hogy nem is tetszik, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
5. A 48 órás szabály: várj két napot – még mindig annyira lángolsz a kiszemelt dologért?
Szerintem nem csak velem esett már meg, hogy megláttam egy hirdetésben, egy havernál, egy boltban stb. egy dolgot, ami akkor hirtelen nagyon úgy tűnt, hogy nem bírok nélküle létezni (addig vajon hogy sikerült?). A legjobb ilyenkor, ha várunk legalább két napot: ennyi idő alatt le tud ülepedni a téma, utána tudunk járni, hogy mennyire jó cuccról van szó, és tényleg szükségünk van-e rá, engedi-e az asszony, hogy megvedd. Ha mindenre igen a válasz, akkor viríthatod a lóvét, nem fogod megbánni a vásárlást (remélhetőleg).
Nyilván még lehetne folytatni a felsorolást; mindenkinek megvan a maga módszere, hogyan tartsa magától távol a fölösleges költekezés ördögét. Persze, az is lehet, hogy egyszerűen beadjuk a derekunkat, és egy évben legalább egyszer nagy hülyeséget csinálunk. A tapasztalat ebből is és abból is meglesz!
